Média
Átadták a MÚOSZ díjait
Betűméret:             

A médiában dolgozók a pozitív változások kezdeményezői, hiszen ezek a folyamatok Magyarországon rendre úgy indultak el, hogy "az újságírók mindig egy kicsivel több szabadságot akartak maguknak" - hangsúlyozta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Sajtószakszervezet kedden megrendezett sajtónapi ünnepségén a MÚOSZ februárban megválasztott elnöke.

Hargitai Miklós arról beszélt: a reformkorban alakult ki a magyar szerepfelfogás, hogy "az újságíró nem a szórakoztatóipar része", hanem a társadalmi változások őre, néha katalizátora is, a hatalom ellenőre, az egyszerű ember képviselője.

Hangsúlyozta: teljesen mindegy, hogy az újságírók a politikáról mit gondolnak, az mindenkinek a magánügye, az viszont nagyon fontos, hogy a nyilvánosságról ugyanazt gondolják, legyenek tudatában annak, milyen állapotban van ma Magyarországon a nyilvánosság, és annak is, hogy ha ezen változtatni szeretnénk, azt csak együtt tudják megcsinálni.

Az eseményen Kukorelly Endre József Attila-díjas író, költő arról beszélt, gyerekkora abszurditásai közé tartozott, miként tanították 1848. március 15. eseményeit egy olyan rendszerben, ahol "gyakorlatilag nem volt sajtószabadság". Mint mondta, "amíg tiltólista van, addig sajtószabadságról nem lehet beszélni", az ilyen jelenségek ellen pedig közös fellépésre van szükség.

Az eseményen adták át a MÚOSZ életműdíjait, az Aranytollakat; az idei díjazottak: Bársony Éva, a Népszava kulturális újságírója, főmunkatársa, László Ágnes író, újságíró, a Kossuth Kiadó kommunikációs vezetője, Léderer Pál egykori népszabadságos újságíró, szerkesztő, Szekeres István, az utanpotlassport.hu szerkesztője, Vince Mátyás, az MTI korábbi elnöke és Szabó Zsolt erdélyi zsurnaliszta, aki évtizedekig vezette a kolozsvári Művelődés című folyóirat könyvtagozatát.

Az eseményen adták át a MÚOSZ tagozatainak díjait is. Környezetvédelmi és vízügyi írásaiért Viniczai Sándor, a Magyar Mezőgazdaság szerkesztője, gazdasági tárgyú írásaiért Illésy Sándor, az MTI/MTVA Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tudósítója, a kulturális sajtóban kifejtett tevékenységéért pedig Tálas Andrea, a HVG szerkesztője vehetett át elismerést. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ennem kell A zújvidéki lány esete Pesten: Kész, drágáim „Az életem részét képezi a tánc” – Szabó Beatrix A harag mögött „Vajdaság a dokumentumfilmezés kincsesládája” – Szarapka Szabolcs Japanology – Mindenkinek kell egy kis varázslat Azok a bizonyos elb***tt üresfejűek – A Fucked Empty Brains...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 11:01 ]
A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában - hangzott el az M1 hétfő esti Híradójában. A televízióműsor forradalmi újítással indult újabb évadában Bíró Adának hívják a műsorvezetőt, akinek megjelenését, arcát és...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 10:17 ]
Új vetélkedő érkezik május 6-án az RTL-re, ami a The Floor - Csak egy maradhat címet viseli, és aminek a házigazdája Szujó Zoltán lesz. Új vetélkedő érkezik az RTL-re május 6-án, aminek a címe "The Floor - Csak egy maradhat" lesz. A műsor házigazdájaként Szujó Zoltán jelenik majd meg, aki az RTL-en több...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 15:26 ]
Beolvasás folyamatban