Média
Nemzetiségi kultúrák napja lesz vasárnap a magyar közmédiában
Betűméret:             

Élő közvetítéssel, helyszíni bejelentkezésekkel és stúdióbeszélgetésekkel is várja az érdeklődőket vasárnap a közmédia a nemzetiségi kultúrák napja alkalmából.

Az egész napos műsorfolyamban a 13 nemzetiség - bolgár, görög, horvát, német, lengyel, örmény, roma, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán - kultúrája, népszokásai, gasztronómiája kerül a középpontba a Duna, a Duna World, az M5 és az M1 csatornákon, valamint a Kossuth és a Dankó rádióban.

A stúdióból az ország számos pontjára kapcsolnak majd élőben, egyebek mellett a budapesti helyszínre, Kecskemétre, Beloianniszba, Turára, Pécsre, Békéscsabára, Szegedre és Pomázra is - mondta el Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője az MTI-nek.

Hozzátette: a riportokból kiderül például, hogy mi közük a görögöknek a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) létrehozásához, idén is lesz nemzetiségi focibajnokság, a németek flashmobbal készülnek, ezen a napon lesz a ruszinok nemzeti ünnepe, Pomázon pedig együtt főznek a szerb, német és magyar résztvevők.

A műsor vendége lesz mások mellett Trokán Nóra színművész, Hrivnák Tünde divattervező és Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar alapítója. Nikola Parov és Herczku Ágnes közös produkciója mellett a Balkan Fanatik és a Polonéz Néptánc együttes fellépése is színesíti a programokat, valamint kapcsolnak a budapesti Szent István-bazilikához, Balázs János zongoraestjének helyszínére is.

Siklósi Beatrix közölte: Kövér László házelnök a szószólók parlamenti bizottságáról ad tájékoztatást, az Arany János-emlékév alkalmából gyerekek mondanak Arany János-verseket saját anyanyelvükön és magyarul, valamint az Arany-műveket fordító Jerzy Snopek lengyel nagykövettel is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A főszerkesztő emlékeztetett: a nemzetiségi kultúrák napját harmadik alkalommal rendezi meg saját ötlete alapján a közmédia és javaslatuk szerint hivatalosan is ünneppé lehetne tenni ezt az alkalmat.

A tematikus napon a stúdióban Dióssy Klári, Morvai Noémi, Szentpéteri Eszter, Török Olivér, Takács Bence és Kovács Koko István köszönti majd a nézőket.

A televíziós és rádiós műsorfolyam célja, hogy a többségi társadalom jobban megismerje a hazánkban élő nemzetiségeket.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ennem kell A zújvidéki lány esete Pesten: Kész, drágáim „Az életem részét képezi a tánc” – Szabó Beatrix A harag mögött „Vajdaság a dokumentumfilmezés kincsesládája” – Szarapka Szabolcs Japanology – Mindenkinek kell egy kis varázslat Azok a bizonyos elb***tt üresfejűek – A Fucked Empty Brains...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 11:01 ]
A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában - hangzott el az M1 hétfő esti Híradójában. A televízióműsor forradalmi újítással indult újabb évadában Bíró Adának hívják a műsorvezetőt, akinek megjelenését, arcát és...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 10:17 ]
Új vetélkedő érkezik május 6-án az RTL-re, ami a The Floor - Csak egy maradhat címet viseli, és aminek a házigazdája Szujó Zoltán lesz. Új vetélkedő érkezik az RTL-re május 6-án, aminek a címe "The Floor - Csak egy maradhat" lesz. A műsor házigazdájaként Szujó Zoltán jelenik majd meg, aki az RTL-en több...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 15:26 ]
Beolvasás folyamatban