Média
Jónak lenni jó!: A Demján Sándor Alapítvány is támogatja a közmédia kezdeményezését
Betűméret:             

A Demján Sándor Alapítvány is támogatja a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányát a magánfelajánlások összegének 50 százalékos megemelésével.

A Demján Sándor Alapítvány úgy támogatja a kezdeményezést, hogy a december 17-én megvalósuló jótékonysági programban beérkező magánfelajánlások összegét annak 50 százalékával megemeli, így minden adományozó támogatása másfélszer annyit ér - közölte az alapítvány pénteken az MTI-vel.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hatodik alkalommal rendezi meg a Jónak lenni jó! akciót, amelynek kedvezményezettje ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Mint a közleményben kiemelték, az alapítvány fontosnak tarja a társadalmi felelősségvállalás azon formáját, amelyet hagyományteremtő módon az MTVA hívott életre 2012-ben, ugyanakkor nagyra értékeli a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működését, amely mindig kiemelten kezelte a rászorulók támogatását, különösen a gyerekek ügyét. A Demján Sándor Alapítvány 2014-ben 55 millió forinttal támogatta a jótékonysági kampányt.

A közmédia december 17-én egész napos műsorfolyammal várja a felajánlásokat. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Warner Bros, Discovery (WBD) bejelentette, hogy május 21-én több európai országban elindítja továbbfejlesztett tartalomsugárzó szolgáltatását, a Maxot. Az új streamingszolgáltató egyesíti a HBO Max kinálatát, és a Discovery ismeretterjesztő műsorait az Eurosport prémiumszolgáltatásával, hogy az egész család...
2024. MÁRCIUS 22.
[ 16:37 ]
A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) arra kérte az ügyészséget és a rendőrséget, hogy sürgősen indítsanak eljárást azok ellen a személyek ellen, akik nyíltan gyilkossággal fenyegetik Dinko Gruhonjić egyetemi tanárt, az NDNV programigazgatóját. Ma reggel fenyegető üzenet jelent meg annak az épületnek a...
2024. MÁRCIUS 21.
[ 14:59 ]
Odaítélte idei szakmai elismeréseit a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, amely ezúttal is több kategóriában díjazza a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó újságírókat, szerkesztőket, illetve szerkesztőségeket. Az Év Pályakezdő Újságírója díjjal idén Szarapka Szabolcsot, a Pannon RTV operatőrét tünteti...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:25 ]
Beolvasás folyamatban