Média
Mi fán terem az újságírás?
Műhelyfoglalkozást tartottak a topolyai könyvtárban
Betűméret:             

Játékos előadást tartott a médiáról Rizsányi Attila díjazott vajdasági újságíró szombaton a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtárban. A 8-12 éves gyerekek betekintést nyertek a szerkesztőségek munkájába, megismerkedtek a különféle sajtóműfajokkal, majd elkészítették saját újságjukat is.

„Topolyán ismét működni kezdett a szélmalom. A polgármester helyettese pénteken délután egy zsák búzát vitt a malomba, amiből ügyes molnárok már aznap estére lisztet készítettek. Az ebből készült kenyér 57 dináros áron kapható a boltokban.” – ilyen és hasonló híreken és álhíreken keresztül fejlesztették a résztvevők kritikai gondolkodását és mutatták be a médiában terjedő szándékos vagy véletlen álhírek kártékony hatását a Juhász Erzsébet Könyvtár Mi fán terem az újságírás? elnevezésű műhelyfoglalkozásán, amelynek előadója Rizsányi Attila volt. Az Újvidéki Rádió és a Vajdaság Ma korábbi munkatársát idén az Év Pályakezdő Újságírója díjával tüntette ki a szakma. Az előadó szerint a médiaműveltséget már az iskolában fejleszteni kell, hogy később hírfogyasztókként tudatosan is az objektív források felé forduljanak a fiatalok.

A műhelyfoglalkozásra a tanítási nap ellenére több mint húsz kisdiák volt kíváncsi. A Juhász Erzsébet Könyvtár ingyenes műhelymunka-sorozata a fizika témakörével folytatódik hamarosan.

Basity Gréta

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Warner Bros, Discovery (WBD) bejelentette, hogy május 21-én több európai országban elindítja továbbfejlesztett tartalomsugárzó szolgáltatását, a Maxot. Az új streamingszolgáltató egyesíti a HBO Max kinálatát, és a Discovery ismeretterjesztő műsorait az Eurosport prémiumszolgáltatásával, hogy az egész család...
2024. MÁRCIUS 22.
[ 16:37 ]
A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) arra kérte az ügyészséget és a rendőrséget, hogy sürgősen indítsanak eljárást azok ellen a személyek ellen, akik nyíltan gyilkossággal fenyegetik Dinko Gruhonjić egyetemi tanárt, az NDNV programigazgatóját. Ma reggel fenyegető üzenet jelent meg annak az épületnek a...
2024. MÁRCIUS 21.
[ 14:59 ]
Odaítélte idei szakmai elismeréseit a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, amely ezúttal is több kategóriában díjazza a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó újságírókat, szerkesztőket, illetve szerkesztőségeket. Az Év Pályakezdő Újságírója díjjal idén Szarapka Szabolcsot, a Pannon RTV operatőrét tünteti...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:25 ]
Beolvasás folyamatban