Média
Tulajdonosváltás a Népszavánál
Betűméret:             

Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt. veszi meg a Népszava kiadóját - közölte a lapot megjelentető társaság sajtóügynöksége pénteken az MTI-vel.

Elkötelezett befektető érkezett a Népszavához, a piacvezető országos napilap így biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben - idézik Puch László eddigi tulajdonost, aki a kiadót 2016 óta a Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül birtokolta.

Felidézték, a három évvel ezelőtti tulajdonosváltás óta a szerkesztőség kibővült a Népszabadság és a Magyar Nemzet volt újságíróival, a lap megduplázta példányszámát. Hétköznaponként mintegy 21 ezren, szombatonként pedig körülbelül 25 ezren vásárolják meg a Népszavát, amely "a napilappiac vezető szereplőjévé vált, hitelessége megkérdőjelezhetetlen, információit rendszeresen szemlézik". Átalakult az online felülete is - a nepszava.hu érdemi szereplője lett a hírversenynek - írták.

Hozzátették: koncentrálni és bővíteni kellett a forrásokat, hogy ez megvalósulhasson. Ennek érdekében váltak meg a többek között a Szabad Földet megjelentető kiadótól, illetve a Népszava mellékletévé formálták a Vasárnapi Híreket, hogy a szombati lapszám színesebb tartalommal versenyezhessen a hétvégi olvasmánypiacon.

Puch László hangsúlyozta: az adásvétel nem ötletszerű döntés, korábban nyilvánosan is jelezte, hogy pénzügyi befektetőkkel szeretné megerősíteni a lapot.

Leisztinger Tamás a közleményben megjegyezte: az, hogy megvásárolták a Népszavát, egyben értékválasztás is. Leisztinger Tamás kifejezte abbéli szándékát, hogy a lap a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szóljon és kiemelten kezelje a szolidaritást. Nemcsak a lap hangnemét kívánják megőrizni, hanem a szerkesztőséget is, illetve a megkezdett fejlesztések folytatását is támogatják - jegyezte meg. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Új vetélkedő érkezik május 6-án az RTL-re, ami a The Floor - Csak egy maradhat címet viseli, és aminek a házigazdája Szujó Zoltán lesz. Új vetélkedő érkezik az RTL-re május 6-án, aminek a címe "The Floor - Csak egy maradhat" lesz. A műsor házigazdájaként Szujó Zoltán jelenik majd meg, aki az RTL-en több...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 15:26 ]
A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Nagydíját Mohos Márton (24.hu)...
2024. ÁPRILIS 11.
[ 21:30 ]
Új témákkal és technológiai megoldásokkal jelentkezik április 14-től a tudományos-ismeretterjesztő sorozat a Dunán. Az adások a mesterséges intelligencia segítségével a tudományos élet aktualitásairól is beszámolnak, és a házigazda, Fejős Ádám műsorvezető-társat kap. A Delta a minket körülvevő világ érdekes...
2024. ÁPRILIS 11.
[ 15:39 ]
Beolvasás folyamatban