Média
Családi Kör (2019. május 9.): Menni vagy maradni?

Az elvándorlás sorsává vált ennek az Európa peremén tengődő országnak, ám kevesen gondolták volna, hogy Szerbia lesz az ókontinens talán legnagyobb kibocsátó országa: csak az utóbbi öt-hat évben legalább 650 ezer ember keresett magának tisztességesebb megélhetést, és soha ennyi pedagógus nem hagyta el a pályát. – Beretka Ferenc írása

Bajmok: Nagy reményeket fűznek a határátkelőhöz

Lakosainak száma a második világháború után meghaladta a tizenegyezret, a legutóbbi népszámlálási adatok szerint csak hétezer-négyszázan laktak a településen. A huszadik század elején a lakosok mintegy felét a magyarok tették ki, és jelentős számban éltek a faluban németek és bunyevácok. Azóta jelentősen megváltozott az etnikai összetétel. – Tóth Imre faluriportja

Nyugdíjba készülők figyelmébe

Ha tudja, mekkora a fizetése, megközelítőleg megmondjuk, mennyi lesz a nyugdíja – Takács Magda összeállítása

Vajdasági együttese: The End zenekar

Egy politikai metamorfózis rövid története

Az MNT-választáson tavaly indított VMSZ-es lista már csak nevében volt Magyar Összefogás, a kvázi független tagjai is ott ültek a VMSZ hétvégi tisztújító közgyűlésén, egyikük-másikuk küldötti bilétával a nyakában. A független értelmiséggel, a társadalmilag aktív civilekkel teljesen megszűnt a párt kapcsolata, véleményért Budapestre és Belgrádba járnak. Az MNT-alapítású médiumok VMSZ-pártszócsővé alakítása is befejeződött a szabadkai médiaház felépítésével, melyet lejáratásokra szakosított, névtelenségbe burkolózó szerzőkkel üzemelő trollportál egészít ki. – Pressburger Csaba írása

A birkózás lett az élete

A csönd városa, Magyarkanizsa mindig is híres volt a remek birkózóklubról, a kiváló edzőkről és nem utolsósorban a kiemelkedő versenyzőkről. Hogy ez a hagyomány ne szakadjon meg, arról a mindössze 22 éves Nagy Szebasztián gondoskodott, aki az idén Újvidéken megrendezett 23 éven aluliak Európa-bajnokságán ezüstérmet szerzett. Hogyan éli meg fia sikereit az édesapa? – Pósa Tamara interjúja

A bajnokavató

Másfél évtized sem kellett ahhoz, hogy a topolyai focicsapat a legfelső osztályba jusson. Persze, szükség volt ehhez egy kitartó mecénásra, az anyaországi anyagi támogatásra is, végül azonban megszületett a siker. A szerbiai Super liga (így nevezik nálunk az első osztályt) új tagja lett a TSC, a Topolyai Sport Club. Fennállásának 106. esztendejében. Az egyesület és Zsemberi János elnök, illetve Topolya is büszke lehet erre az eredményre. – Németh János írása

Az ivóvíznek legyen íze!

A tömbházakban, régi lakóépületekben sokszor előfordul, hogy rossz állapotban van a belső vezeték. Egyrészt sok a mennyiségi veszteség, mert szivárog, másfelől pedig a vízminőség is romlik, mert nagyon régiek a vezetékek, rengeteg az üledék. Ezért lehetséges, hogy Szabadkán egyes lakóépületekben nem megfelelő az ivóvíz minősége.

Egy jogász, aki lutrin húzta ki az életét Borból…

Szerb Lászlóról teljes joggal elmondhatjuk, hogy halálos betegségének köszönhette a megmenekülését a kényszermunkatáborból. A Csáktornyán született magyar jogász, aki a királyi Jugoszlávia idején Zágrábban szerzett oklevelet, így szabadulhatott fel, amikor a partizánok 1944. október 3-án elfoglalták a bori kényszermunkatábort. – Szabó Palócz Attila írása

A politikus diszkrét bája

Tehát, ha egy felnőtt férfi megerőszakol egy kislányt, egy életre tönkretéve ezzel annak lelki és szexuális egészségét, de közben példás családapaként felneveli a saját három lányát, akkor... akkor ez így rendben van? A kettő kiegyenlíti egymást, a jó semlegesíti a rosszat, a mérleg nyelve egyensúlyban van, és a dolog el van intézve? – Kókai Péter vezércikke

Az anyatejes táplálás elkötelezettjei

A képzésen 24 egészségügyi dolgozó vett részt, akik topolyai, zentai, verseci, szabadkai egészségügyi intézményekben tevékenykednek, és a továbbiakban a gyakorlatban is alkalmazni fogják az elsajátított laktációs alapismereteket. Hogy miért olyan fontos ez? Azért, mert Szerbiában a felmérések szerint a nőknek csak 14%-a szoptatja igény szerinti és kizárólagosan a csecsemőjét. – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

„Az ember szeret közösséghez tartozni”

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben Lefelé folyik a Tisza… címmel nemzetközi népzenei műsorra került sor. A csongrádi Röpülj Páva Kör vezetője, Fodorné Nagy Anna szerint szakmai és emberi szempontból is nagyon fontosak ezek a rendezvények. A fellépők közösen énekelték el a rendezvény címadó dalát, több mint százötvenen álltak a színpadon.

Sem toronyórát, sem láncot

Ivo Andrić Zlostavljanje című műve a nagybecskereki színpadon – Király Tímea írása

KÖZÉLET: Évfordulók – Balla Lajos írása

KÜLFÖLD: Kevesebb rettegés, több munka

Vendégségben Tiszakálmánfalván, Cegléden, Bajmokon, Ürményházán, Bácskertesen és Temerinben

ASZTALIZENE: Hol vannak a hippik? – Radics Viktória tárcája

KÉPHISTÓRIÁK: Az istenek (újjá)születése

TÁRCA: Közlekedünk, tehát vagyunk – Nagy Nándor jegyzete

JEGYZET: A framing, avagy egy újabb meggyőzési, manipulációs módszer – Wilhelm József írása

SAJTÓTÖRTÉNET: A szerelmi ihletések nyomában

IRODALOM – Móra Regina: Pöttömváros (2.) és Vasko Popa versei Bartha György fordításában

ÖTLETSAROK: Gomb dekorációként

KERT: Az íriszek

AZ ORVOS VÁLASZOL: Csecsemőkori sárgaság

NEM A GÓLYA HOZZA: Szülésélmény-feldolgozó csoport Zentán

HOROGRA AKADVA: Válóok? – Huzsvár József cikke

KONYHA: Nagyon olcsó sütemények

Ezenkívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Borítónkon a bajmoki templom látható (Tóth Imre fotója)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Megjelent a legújabb HÉT NAP 16 oldalas RTV-MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs EZEN A HÉTEN AJÁNDÉKKAL IS KEDVESKEDÜNK OLVASÓINKNAK! E heti, 28. számunk tartalmából kiemeljük: * Csalán, nadragulya, sóslórom, bodza… MARTINEK Imre heti jegyzete * A klíma visszavág. Az...
2019. JÚLIUS 9.
[ 13:35 ]
Műszaki karbantartási munkálatok folynak majd csütörtökről péntekre virradó éjszaka az RTL rendszerében, emiatt hat órán át teljes adásszünet lesz a legnézettebb tévécsatornán. Az RTL Magyarországnál erősáramú karbantartás zajlik majd, amely során a szakemberek átvizsgálják az informatikai és stúdiótechnológiai...
2019. JÚLIUS 4.
[ 8:43 ]
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg vasárnap Kispiacon a Nemzetek Főzőversenye Határok Nélkül elnevezésű eseményt. A versenyre több mint hetven csapat jelentkezett, melyek igen népesek, tíztől harminc tagot számlálnak. Több helyi polgár azonban nem tudott részt venni, ugyanis az időjárás miatt eltolódott az aratás –...
2019. JÚLIUS 3.
[ 8:47 ]
Beolvasás folyamatban