Média
Jó Pajtás (2019. május 16.): Mit kínál az Y és Z generációnak az Instagram?

* Az Instagram nem arról híres, hogy ott évtizedes kincsekre bukkan az ember, a feltöltött történetek is 24 óra után törlődnek. Mégis mit kínál az Y és Z generációnak ez a kommunikációs lehetőség?

* A kellemetlen időjárás ellenére keményen edzenek a Vajdasági Vágtára készülő lovak és lovasok. Közülük két adai versenyzőt mutatunk be, akik Vihar és Baba nevű versenylovukkal indulnak a megmérettetésen, miközben kiderül miből is áll a megerőltető felkészülés.

* Robbanás és sebesültek az iskolaépületben? – bizony előfordul, szerencsére felénk rég nem volt rá példa. A témát az adai Cseh Károly Általános Iskolában tartott evakuációs gyakorlat szolgáltatta, mely elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a tanulók közvetlenül megtapasztalják a riasztás hangulatát, és azt – ha netán szükség lesz rá valamikor –, gyorsan előhívhatják emlékeik közül vészhelyzet esetén.

* „Ne etesd a trollokat” – olvashatjuk gyakran internetes fórumokon, mert hát a troll egy éhes, szomjas jószág. Provokatív és erőszakos, bosszantó és buta. Hasonló lények hemzsegnek Varró Dani A szomjas troll című könyvében is, melybe Herédi Károllyal kukkantunk be.

* További témáink közül kiemeljük:

Harminc éve kezdődött újra – cserkészet Vajdaságban

Karnyújtásnyira a jövő – Pilóta nélküli légitaxi?

Vibráló helikoptereknek is nevezhetnénk a szitakötőket, a rovarvilág legjobb repülőit, melyek százötven millió éve bizony alig változtak.

* Keressük továbbá a választ a következő kérdésekre is: mitől függ, mennyire vagyunk okosak, miért jó hely a könyvtár, miben hasonlítanak és különböznek a lányok a fiúktól és fordítva, megtanulhatunk-e meditálni, valóban egészséges-e az ember, ha egészséges a lába, kik a zenevilág királynői és fejedelmei, miért kezdődik legtöbb népdal természeti képpel, és más.

Ezen a héten sem maradtak ki a szokásos rovatok, az izgalmas fejtörők, a viccek, és a nyereményjáték sem.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Trianon 10 oka: A sorozat elkezdődött - illusztráció
2020. JÚNIUS 4.
[ 12:15 ]
Korhecz: A másként gondolkodók tisztelete 2010. június 6-a fontos dátumként került be a vajdasági magyarság életébe: akkor rendeztek ugyanis először nemzeti tanácsi választásokat Szerbiában, ami egyben azt is jelenti, hogy az idén tízéves a közvetlen úton megválasztott Magyar Nemzeti Tanács. Habár a választásokon öt...
2020. JÚNIUS 3.
[ 10:22 ]
Címek a júniusi Hitélet tartalmából: Az áldásokat számold, ne a problémákat! A rendkívüli állapot ajándékai Az ünneplés Boldogasszony lovagja Hogyan neveljünk empatikus gyereket? A trianoni trauma
2020. JÚNIUS 2.
[ 13:07 ]
Megjelent a legújabb HÉT NAP 16 oldalas RTV-MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs E heti, 22. számunk tartalmából kiemeljük: *Úszásról, lebegésről, sodródásról. SZERDA Zsófi heti jegyzete *Trianon, a száz éve kísértő árny. Trianon gyökerei a történelem mélységeibe nyúlnak, és ki tudja,...
2020. JÚNIUS 2.
[ 13:03 ]
Beolvasás folyamatban