Média
Kovács Zoltán visszautasította a magyar médiaviszonyokat érintő bírálatokat

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár visszautasította a magyar médiaviszonyokat érintő bírálatokat az EUObserveren kedden közzétett írásában, amellyel a brüsszeli hírportál korábbi cikkére reagált, és hangsúlyozta, a magyarországi sajtó jóval színesebb annál, mint amilyennek abban beállították.

Kovács Zoltán mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy Harlan Mandel, a magyar médiatér kormányzati "elfoglalásáról" szóló cikk szerzője az amerikai Media Development Investment Fund (MDIF) vezetője, amely szervezet legalább 16,5 millió dollárt kapott Soros György üzletembertől.

Rámutatott, hogy az alap Magyarországon kizárólag balliberális, erősen kormánykritikus sajtóorgánumokat támogat, és ez jogában is áll, azonban nem kellene úgy tenni, mint ha a médiafinanszírozásban érintett, politikai programmal rendelkező MDIF pártatlan, értéksemleges részvevője lenne a piacnak.

A szervezet támogatta médiacégek azonos platformon állnak a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvánnyal, sőt egyesek akár azt is mondhatnák, hogy együttműködnek "az információáramlás irányítása és manipulációja" érdekében - írta Kovács Zoltán.

Az államtitkár kiemelte, hogy a magyarországi médiapaletta sokkalta színesebb annál, mint ahogy azt Mandel láttatni akarja, a legnézettebb televíziós csatorna például messze az RTL Klub, a leglátogatottabb internetes hírportál pedig a kormánypártinak ugyancsak aligha tekinthető Index.hu.

Végezetül kitért arra is, hogy a magyar médiatörvény "teljességgel megfelel az európai normáknak". (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A címben feltett kérdést fogalmazta meg Németh Ernő, a VajdaságMa hírportál szerzője a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a Magyar Mozgalom idei Szent István-napi rendezvényeit követően. Mindkét politikai szervezet megemlékezésén hangoztak el olyan mondatok, melyeket akár úgy is lehet értelmezni, hogy készek...
2019. SZEPTEMBER 11.
[ 9:50 ]
Sok újdonság vár ránk a tanévben: egyesekre új tanterv, másokra új tankönyvek, még másokra digitális tantermek vagy éppen felújítás alatt álló iskolaépület. Bárhogy is, csak örülhetünk, hogy Vajdaság 73 általános iskolájában folyik magyar nyelvű oktatás, és a legtöbb magyar ajkú gyermek anyanyelvén kezdi meg...
2019. SZEPTEMBER 11.
[ 9:07 ]
Megjelent a legújabb HÉT NAP 16 oldalas RTV-MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs E heti, 37. számunk tartalmából kiemeljük: * Kerékpársirató. TÓTH Lívia heti jegyzete * VILÁGKÉP: Fegyvertartás és –vásárlás. San Francisco terrorszervezetnek nyilvánította az NRA-t * BELGRÁDI SZEMMEL: Az állam...
2019. SZEPTEMBER 10.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban