Média
Családi Kör (2019. július 18.): Az Alkotmánybíróság hű maradt önmagához (és a hatalomhoz)
Betűméret:             

Az Alkotmánybíróság április 25-i ülésén leállította a nyugdíjak ideiglenes módjára vonatkozó törvény alkotmányellenességének és a ratifikált nemzetközi megállapodásokkal való összehangolás hiányának megállapítására irányuló eljárást. Elvetette a költségvetési rendszerügyi törvény (27. cikk 29. bekezdés) rendelkezése alkotmányosságának felülvizsgálatára vonatkozó eljárás megindítását, és elutasította az egyes jogi aktusok vagy cselekmények végrehajtásának felfüggesztési kérelmét. – Takács Magda írása

Az ajándékba kapott osztályzatról

Az idei záróvizsga eredményei is igazolják a fenti felvetéseket, ugyanis számos kirívó példa van arra, hogy míg a tanulók átlagosztályzata viszonylag magas, a záróvizsgán elért pontszámaik nincsenek ezzel arányban, még iskolai vagy körzeti, sőt országos szinten sem. Ha pedig egy-egy iskolán belül, akár az egyes tanulókra lebontva vizsgáljuk az arányt, meglepő eredményeket kapunk. – Beretka Ferenc jegyzete

A víz közjó!

A víz, mint közjó több szempontból is veszélyeztetett Szerbiában. A térségünkbe tervezett minivízerőművek kiépítése csak az egyik, amivel környezetünket károsítják. A másik, ami a vizeinkre veszélyt jelent, az a privatizáció különféle formája: például a források, a vízellátás vagy akár a gyógyfürdők magánosítása. – Tóth Imre cikke

A falusi emberek körében nagyobb az összefogás

Kisebb jubileumot ünnepeltek Felsőhegyen július 7-én este a Művelődési Házban. A helybeli önkéntes központ fennállásának ötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepség alkalmi műsorában felléptek a szervezet haladó szintű, óvodás, valamint kisiskolás korcsoportjának tánciskolásai. – Farkas Mónika írása

Vajdasági zenekarok: Péterrévei Karaván együttes

Mirko és Slavko

Hogy mik vannak! Olvasom, hogy a dél-szerbiai Varalica településen arra készülnek, hogy szobrot emelnek Mirko és Slavko tiszteletére. Mirko és Slavko kitalált figurák, képregényhősök a jugoszláv érából. Az 1941-ben játszódó sztori szerint az egyik szerbiai faluban a megszállók a teljes felnőtt lakosságot kivégezték, csak a bujdosó gyerekek maradtak életben, így ők veszik fel a harcot a német hadsereggel szemben. – Kókai Péter vezércikke

Keresni helyünket a világban

Születésnapi beszélgetés a nyolcvanéves Várady Tibor akadémikussal (2. rész)

Százhetvenöt éves a magyarcsernyei Szent Ágota-templom

Az 1790-es évek vége felé Csekonics József zsombolyai földbirtokos számtalan okból kifolyólag úgy határozott, hogy széttelepíti a csőszteleki tanyavilágot. A németeket – ők voltak kevesebben –Szerbcsernyére, Németcsernyére, a magyarokat Bozitópusztára telepíti, majd nem sokra rá a mai Magyarcsernye helyén kimérik az első házhelyeket. – Csányi Mihály írása

Egy híján húsz

Múlt héten csütörtöktől vasárnapig rendezték meg Kishegyesen a tizenkilencedik Dombos Festet, melyre idén is nagyon sokan voltak kíváncsiak. A rendezvény programjait a kishegyesiek ezúttal ingyen látogathatták. Horváth László szervező azt mondta, az idei fesztivál már a jövő évi, huszadik fesztiválra való felkészülés jegyében történt. – Tóth Imre riportja

Bizonyíték, vagy nem?

Az elmúlt időszakban igen jelentősen lecsökkent az autós fedélzeti kamerák ára: ehhez az is kellett, hogy egyre több gyártó gondolja úgy, hogy ez még egy olyan piaci terület, amelyből kisebb vagy nagyobb szeletet tud hasítani. Viszont kérdés, hogy a fedélzeti kamerával készített felvétel felhasználható-e a szerbiai bíróságokon?

A várfaltól a banktitkokat őrző szfinxig

A közelmúltban a Kereskedelmi, Turisztikai és Távközlési Minisztérium bizottságának határozatával Szabadka turisztikai célállomásként első osztályú turisztikai hellyé minősítették. A város rengeteg kincset, látnivalót rejteget, melyeket valószínűleg sok helybeli sem ismer.

Azt az irgumburgumát!

Négy, akkoriban még középiskolás lány – Borsos Csilla, Csifcsák Ágnes, Lovas Ildikó és Tóth Mercédesz –, valamint két fiú osztálytársuk szólalt meg Bence Erika cikkében, és a nagy kavarodásból csak ez utóbbiak maradtak ki.

A profit és a tömeg ereje a „zöld” nyaralással szemben

Ha valaki olyan horvát vagy montenegrói híreket böngészget, amelyek a tengermelléki területekről szólnak, hamar szemet szúrhat a beruházásokról vagy a tömegturizmusról szóló cikkek magas száma. Tendencia – talán ez a legjobb szó a jelenségre, amely már jó pár éve erősödőben van. – Vataščin Péter jegyzete

Lecsó tizenegyféleképp

Az oromi szélmalomnál idén nyolcadik alkalommal ültek bográcsaik mellé a csapatok, hogy a Varázsfalatok Gasztro Egyesület rendezésében összemérjék tudásukat lecsófőzésben. – Radulov Krisztina tudósítása

KÖZÉLET: Mementó (2.) – Balla Lajos írása

Vendégségben Bajsán, Temerinben, Tiszakálmánfalván, Újvidéken, Bácskossuthfalván

EURÓPA: Felkavart állóvízben fürösztött politikusok

ASZTALIZENE: Michelangelo milliméterei – Radics Viktória tárcája

TÁRCA: Kőműves Kelemen Ázsiában – Nagy Nándor jegyzete

SAJTÓTÖRTÉNET: A versenyeztetésről

IRODALOM – Robert Yugovich: Európa szolgálatában (2.)

ÖTLETSAROK: Dinnyeparti

KERT: Itt a szemzés ideje

AZ ORVOS VÁLASZOL: Egyre inkább hízunk

NEM A GÓLYA HOZZA: Őszintén a szülés utáni depresszióról

HOROGRA AKADVA: Busman – Huzsvár József cikke

SPORT: A fiúk – Németh János írása

KONYHA: Édességek sütő nélkül

Ezenkívül: kis és óriás keresztrejtvény, sudoku, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ennem kell A zújvidéki lány esete Pesten: Kész, drágáim „Az életem részét képezi a tánc” – Szabó Beatrix A harag mögött „Vajdaság a dokumentumfilmezés kincsesládája” – Szarapka Szabolcs Japanology – Mindenkinek kell egy kis varázslat Azok a bizonyos elb***tt üresfejűek – A Fucked Empty Brains...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 11:01 ]
A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában - hangzott el az M1 hétfő esti Híradójában. A televízióműsor forradalmi újítással indult újabb évadában Bíró Adának hívják a műsorvezetőt, akinek megjelenését, arcát és...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 10:17 ]
Új vetélkedő érkezik május 6-án az RTL-re, ami a The Floor - Csak egy maradhat címet viseli, és aminek a házigazdája Szujó Zoltán lesz. Új vetélkedő érkezik az RTL-re május 6-án, aminek a címe "The Floor - Csak egy maradhat" lesz. A műsor házigazdájaként Szujó Zoltán jelenik majd meg, aki az RTL-en több...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 15:26 ]
Beolvasás folyamatban