Média
Vízkeresztről a Kossuth Rádióban
Betűméret:             

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora január első teljes hetét a vízkereszt ünnepkörének szenteli. A zenei válogatásban falusi vonósbandák játszanak.

A Kossuth Rádió a „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsor január második hetében a vízkereszt napjához kapcsolódó szokásokat köti csokorba.

Január hatodika, vízkereszt napja, az egyik legősibb keresztény ünnep, ami régen összekapcsolta a háromkirályok imádását Jézus megkeresztelkedésével és első csodatételével a kánai menyegzőn. A Máté evangéliumából ismert bibliai történet szereplőit a 8. század óta említik nevükön, mint Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt, akik idővel az úton járók, vándorok, zarándokok és a vendégfogadósok védőszentjei lettek. Az ünnepükön előadott csillagjátékot már a 11. században a győri székesegyházban is bemutatták latinul, később azonban nemcsak a templomokból szorult ki, de az egyházi liturgiából is kikerült.Aháromkirályjárást, mint magyar nyelvű népszokást először a 16. századbanemlítik meg, és ekkor jegyezték fel a Háromkirályok napját… kezdetű csillagéneket is. A dramatikus játék szereplői fejükön díszes papírfejdíszt, vállukon királyi palástot jelképező lepedőt vagy alsószoknyát, oldalukon kardot viseltek. Házról-házra jártak, belépéskor engedélyt kértek az előadásra, majd bemutatkoztak. Ezután következett Heródes viadala az egyik királlyal, majd a csillag rugós szerkezettel való kiugratása. Az előadást a vendéglátók adományokkal köszönték meg.

Vízkeresztkor a katolikus falvakban általánosan elterjedt szokás volt egykor a víz- és házszentelés. Nyitrában koledának hívták, amikor az újévtől háromkirályok napjáig tartó időszakban házról házra járt a pap és a kántor köszönteni. Ahová betértek ott közösen énekeltek, majd a lelkipásztor megszentelte és tömjénnel megfüstölte a házat. A kántor ezt követően a bejárati ajtóra írta a három király nevének kezdőbetűit és az évszámot, amelynek bajelhárító erőt tulajdonítottak. A január 6-án megszentelt víz különleges szerepet töltött be az egész évben. Megszentelték vele a gyerekágyas asszony fekhelyét, tettek az újszülött fürdővizébe és meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt,a haldoklót és a háznál felravatalozott halottat is.

A műsor zenei válogatásában a korán kelők az Utolsó Óra Gyűjtéssorozat felvételeiből hallhatnak összeállítást falusi vonósbandák előadásában.

Szerkesztő: Maruzsenszky Andor és Éri Márton

Műsorvezető: Pénzes Géza

Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)

A műsor interneten elérhető:www.mediaklikk.hu/mediatar/

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Warner Bros, Discovery (WBD) bejelentette, hogy május 21-én több európai országban elindítja továbbfejlesztett tartalomsugárzó szolgáltatását, a Maxot. Az új streamingszolgáltató egyesíti a HBO Max kinálatát, és a Discovery ismeretterjesztő műsorait az Eurosport prémiumszolgáltatásával, hogy az egész család...
2024. MÁRCIUS 22.
[ 16:37 ]
A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) arra kérte az ügyészséget és a rendőrséget, hogy sürgősen indítsanak eljárást azok ellen a személyek ellen, akik nyíltan gyilkossággal fenyegetik Dinko Gruhonjić egyetemi tanárt, az NDNV programigazgatóját. Ma reggel fenyegető üzenet jelent meg annak az épületnek a...
2024. MÁRCIUS 21.
[ 14:59 ]
Odaítélte idei szakmai elismeréseit a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, amely ezúttal is több kategóriában díjazza a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó újságírókat, szerkesztőket, illetve szerkesztőségeket. Az Év Pályakezdő Újságírója díjjal idén Szarapka Szabolcsot, a Pannon RTV operatőrét tünteti...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:25 ]
Beolvasás folyamatban