Média
Családi Kör (2020. május 21.): „Nem az óvodának szültünk”
Betűméret:             

Szerbiában május 11-én újra megnyitották a kapuikat az óvodák, ezzel visszaállt valamelyest a régi rend, hiszen azoknak a szülőknek, akik eddig nem dolgozhattak, vagy a rendkívüli állapot idején otthonról végezhették a munkájukat, vissza kellett térniük a munkahelyeikre. A szülők viszont csak bizonyos feltételek mellett vihették a gyermekeket az iskoláskor előtti intézményekbe – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

Éjt nappallá téve dolgoztak, és a jutalom nem maradt el

A virágárusok kezdeti félelme, hogy a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében bevezetett szükségállapot miatt az igyekezetük és a befektetett munkájuk semmissé lesz, végül nem igazolódott be, sőt, pont az ellenkezője történt. Annak ellenére, hogy a piacokat néhány hétre bezárták, a szezonális virágok utáni kereslet felülmúlta a várakozásokat – Milorad Mitrović riportja

A pénzosztás módja mutatja a hatalom sajtóhoz való viszonyulását

Az újvidéki székhelyű Dunav produkcija mindössze néhány nappal azután jött létre, hogy a vajdasági városok és községek többségében kiírták az önkormányzati médiapályázatokat. Ez a tény azonban nem akadályozta meg a pályázatokat elbíráló bizottságok kétharmadát abban, hogy összesen 13,5 millió dináros támogatást szavazzanak meg az említett médiumnak - Natalija Jakovljević írása

Szabadka súlya

A VMSZ részéről a közelgő júniusi választás fényében, úgy tűnik, rendkívüli stratégiai pontnak számít Szabadka „megszerzése“. A legerősebb üzenetüknek talán a „balkanizációval“ s burkoltan az SZHP-s Bogdan Labannal – eddigi koalíciós partnerükkel – szembeni kiállás számít – Vataščin Péter jegyzete

A búcsú szimbolikus rendezvénye elmarad

A ballagás az általános iskola vagy a középiskola utolsó évfolyamának lezárását jelenti. Ez a régi hagyomány az 1830-as évek környékéről ered, a főiskolát végzett diákok búcsúztató ünnepségeként kezdett el terjedni. Meghonosodása az 1870-es évekre tehető. A Ballag már a vén diák kezdetű dal éneklése a mai napig egy ballagás elmaradhatatlan „kelléke” - Nagy Valentina írása

Szabadok országa

Az elmúlt hét elején a közösségi hálót lapozva valami olyat láttam, amit nem tudok kiverni a fejemből, és amiről akkor azt gondoltam, hogy az utóbbi évek legszomorúbb tette.

Egy fiatal nő a szerbiai köztársasági parlament épülete előtt felgyújtotta a diplomáit – Vígi Zsoldos Zsaklina vezércikke

Tovább forrnak az indulatok a helyi közösségben

Tavaly több ízben is írtunk arról, hogy forrnak az indulatok a felsőhegyi helyi közösség körül. A faluban többen úgy gondolták, hogy a helyi közösség tanácsa törvénytelenül működik, ezért egy, több mint kétszáz helybeli polgár aláírásával ellátott petícióban követelték annak feloszlatását és új választások kiírását – Tóth Imre riportja

A munkát más végezte, a fizetés viszont landolt a számlán

A május 7-ei számunkban Az ügyfél nem fontos címmel tettük közzé annak a topolyai olvasónknak a levelét, aki online fizette be az autó bejegyzésével kapcsolatos illetékeket, a regisztrációt végző cégek, viszont nem voltak hajlandók elfogadni a bank által hitelesített (!), befizetésről szóló igazolásokat.

A hóhérok dicsérete

Az öregedés állítólag valahol ott kezdődik, amikor az ember egyszer csak azt érzi, hogy régen minden jobb volt. Például az időjárás. Meg a fiatalok, akik akkoriban még tudtak viselkedni. A nők, akik nőiesek voltak, és nőként viselkedtek, a férfiak meg férfiasak, és férfiasan viselkedtek. Meg az élet! Amikor még bezzeg ezt, meg bezzeg azt lehetett bezzeg csinálni, meg bezzeg nem csinálni…

Nem volt elég?!

Annak ellenére, hogy már elcsitultak a hullámok a szélsőjobbos Dveri kéttucatnyi tagjának a parlament épülete előtt kiváltott botrányával kapcsolatban, aligha lehet ilyen gyorsan „lenyelni” a történteket. Az ottani viselkedésnek ugyanis, adott esetben, messzemenő hatása (is) lehet – Both Mihály jegyzete

53. KMV: A díjazott alkotások a belső és a hátsó borítón

JEGYZET: Hősök vagy jámborok? – Nagy Nándor jegyzete

OKTATÁS: Arcmaszkos ballagás – Beretka Ferenc jegyzete

KÖZÉLET: Az olcsó szerbiai munkaerő motiválja a külföldi munkaadókat

HINTASZÉK: Online ügyintézés a nyugdíjbiztosítási alapnál – Takács Magda írása

HÉTKÖZNAP(LÓ): Apám hülye lett volna? – Miskolczi József írása

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: „Elhatároztatott, hogy több tagot kell szerezni” Szabó Palócz Attila írása

IRODALOM – Czini Zoltán: A gránát ütötte lyuk

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

KÉPHISTÓRIÁK: Nem érdemes MERGE-lődni!

HOROGRA AKADVA: Kiszabadultam! – Huzsvár József cikke

SPORT: Sok a húsz csapat – Németh János írása

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: A koronavírus miatt egészségesebben táplálkozik a világ

NEM A GÓLYA HOZZA: Mi is az az 5G, és kell-e félnünk tőle?

AZ ORVOS VÁLASZOL: Több mint tíz évvel rövidíti meg az életet a koronavírus

KONYHA: Tésztaebédek

ÖTLETSAROK: Itt laknak a tündérek!

KERT: Locsoljunk helyesen!

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Warner Bros, Discovery (WBD) bejelentette, hogy május 21-én több európai országban elindítja továbbfejlesztett tartalomsugárzó szolgáltatását, a Maxot. Az új streamingszolgáltató egyesíti a HBO Max kinálatát, és a Discovery ismeretterjesztő műsorait az Eurosport prémiumszolgáltatásával, hogy az egész család...
2024. MÁRCIUS 22.
[ 16:37 ]
A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) arra kérte az ügyészséget és a rendőrséget, hogy sürgősen indítsanak eljárást azok ellen a személyek ellen, akik nyíltan gyilkossággal fenyegetik Dinko Gruhonjić egyetemi tanárt, az NDNV programigazgatóját. Ma reggel fenyegető üzenet jelent meg annak az épületnek a...
2024. MÁRCIUS 21.
[ 14:59 ]
Odaítélte idei szakmai elismeréseit a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, amely ezúttal is több kategóriában díjazza a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó újságírókat, szerkesztőket, illetve szerkesztőségeket. Az Év Pályakezdő Újságírója díjjal idén Szarapka Szabolcsot, a Pannon RTV operatőrét tünteti...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:25 ]
Beolvasás folyamatban