Média
Családi Kör (2020. május 28.): Senki se éhezzen!

Az évenként készített kutatás számai azt mutatják, hogy a helyzet folyamatosan romlik. 2015-ben 785 millió éhező volt, egy évvel később 10 millióval többen szenvedtek élelmiszerhiánytól, 2017-ben pedig újabb 15 millió fővel nőtt az éhezők száma. 2018-ban 821 millió konkrét éhezőt mutattak az adatok, de a nem elégséges táplálkozás sokkal többeket sújt - Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

Politikai jellegű a 100 eurós segély?

Szerbia a közelmúltban kétmilliárd euró értékű kötvényt adott el a nemzetközi pénzpiacon 3,125 százalékos kamattal. Milan Ćulibrk gazdasági újságíró, a NIN főszerkesztője azt nyilatkozta az Amerika Hangjának, hogy minden polgárnak – akár felvette a 100 eurót, akár nem – vissza kell fizetnie az államadósságot. – Takács Magda írása

„Megmondtam Titónak, milyen fényképezőgépet vegyen”

Habár gyásszal és megpróbáltatásokkal teli életpálya áll mögötte, Németh Mátyás továbbra is közvetlen, barátságos, szókimondó és jó humorú. Évei ellenére halad a korral, így rendelkezik számítógéppel, filmszkennerrel és nyomtatóval is, de a számítástechnikába nem szeretett bele, ezért idejét ma is szívesebben tölti a sötétkamrában vagy a festőállvány előtt - Tóth Imre interjúja

Amiről nem beszélünk…

Kényszeredett mosoly, bólogatás, hümmögés – a legtöbb ember így reagál, amikor egy társalgás során olyan téma kerül szóba, amely távol áll tőle, s emiatt nem tud érdemben hozzászólni. Olyan is akad, aki megpróbálja másfelé terelni a beszélgetést, de az sem ritka, hogy valaki hagyja, hadd menjen az eszmecsere a maga útján, aztán, ha már kifulladni látszik, akkor majd bedob egy másik gumicsontot, amin többen – köztük ő is – rágódhatnak – Tőke János vezércikke

Töppedt is, férges is, de a VMSZ-é

A Vajdasági Magyar Szövetség megalakulása óta, azaz a vajdasági magyar politikai pluralizmus negyed évszázada során nem volt még annyira szegényes a magyar előjelű opciók választási felhozatala, mint az előttünk álló köztársasági, tartományi és helyhatósági megméretésen lesz. Három és fél héttel a június 21-i választások előtt az látszik kikristályosodni, hogy köztársasági és tartományi listával csak a VMSZ rendelkezik majd, lokális szinten pedig legfeljebb Zentán várható magyar előjelű alternatíva a VMSZ-szel szemben – Pressburger Csaba jegyzete

Nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre!

Az idei év időjárását a szélsőséges hőmérsékletek, az éjjeli és nappali átlag közötti nagy különbségek jellemezték. Ennél is nagyobb gondot okoz, hogy csapadék alig hullott, télen nem esett hó, a kora tavaszi hónapok szárazak voltak, a szárazság pedig folytatódik. A gyümölcstermesztés már március, azaz a vegetáció kezdete óta intenzív locsolás mellett történik – Tóth Imre cikke

A nagy becsben tartott mézeskalács

Ideális ajándék keresztelőre, elsőáldozásra, bérmálkozásra, születésnapra, esküvőre, házassági évfordulóra, cégeknek, sőt akár temetőbe is mécsestartónak. A zentai Terhes Szilvia évek óta készíti a szebbnél szebb mézeskalácsokat, s betekintést engedett a készítés folyamatába, még műhelytitkokat is megosztott velünk – Szalai Teodóra interjúja

Betegen a koronavírus-járvány alatt

Szerbiában az egészségügyi ellátás a kijárási tilalom előtt sem volt egészen zökkenőmentes. Sok betegre kevés orvos jut. Először az általános, majd a szakorvoshoz kell időpontot kérni, s megkezdődik a beláthatatlanul hosszú várakozás. A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek egyre inkább a magánrendelőket részesítik előnyben – Nagy Valentina riportja

Duplán fizetett műszaki vizsga

Több polgár is, aki az autó regisztrációjához szükséges dokumentumokat a szükségállapot miatt kénytelen volt postán elküldeni a belügyminisztérium (MUP) illetékes osztályának, azt a választ kapta, hogy nem tudják kiadni nekik a matricát, mivel lejárt a műszaki vizsga érvényességi ideje.

Rövid távú időjárás-előrejelzés

A Családi Kör Kert rovatának pályázatára beérkezett fotók

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: „Pénz nélkül is lehet versenyt rendezni” – Szabó Palócz Attila írása

JEGYZET: Törtetők és akarnokok – Both Mihály írása

OKTATÁS: Tragédia és kérdőjelek – Beretka Ferenc jegyzete

KÖZÉLET: Az 5G-hálózat nem okoz rákot – Balla Lajos cikke

JEGYZET: A koronavírus a koronatanú – Nagy Nándor jegyzete

BALKÁN: Amikor az alvilág visszaköszön

ASZTALIZENE: Egyetlen életek – Radics Viktória tárcája

IRODALOM – Híres B. Ede: Tanár úr a kávéházban

A HÓNAP KÖNYVE: Sola actio – Barlog Károly recenziója

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

KÉPHISTÓRIÁK: A játékosság megfiatalítja a lelket

HOROGRA AKADVA: A ragadós – Huzsvár József cikke

SPORT: Ratko abbahagyja – Németh János írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Melyek azok a dolgok, amelyekbe nem kellene a nagyszülőknek beleszólniuk?

AZ ORVOS VÁLASZOL: A stroke megelőzhető, ha kellően odafigyelünk

ÖTLETSAROK: Rejtsük el a szemetet!

KERT: Levéltetvek és más bogarak

KONYHA: Főzzünk-süssünk a szabadban

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.

Borítónkon Németh Mátyás alkotása látható

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Megjelent a Híd új száma - illusztráció
2020. JÚLIUS 3.
[ 19:17 ]
Tóth Szilárd János politológus a június 21-ei voksolás menetét követve arra a megállapításra jutott, hogy a választások során tapasztalt visszaélések száma ijesztő, amelynek célja nem is a Szerb Haladó Párt győzelmének bebiztosítása volt, hanem a részvételi arány növelése. A szakértő szerint a parlamenti munka ezek...
2020. JÚLIUS 1.
[ 9:13 ]
Megjelent a legújabb HÉT NAP 16 oldalas RTV-MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs E heti, 27. számunk tartalmából kiemeljük: * Reményteli várakozás. Fehér Márta heti jegyzete * VILÁGKÉP: Júliustól Németország az EU soros elnöke * BELGRÁDI SZEMMEL: EU-tagság 2026-ra? Brüsszelben...
2020. JÚNIUS 30.
[ 15:29 ]
Elment Lazukics Anna is. Fotók közé zárta az életét és munkáját, így hát ha valakiről elmondható, hogy életének és munkájának nyoma megmarad, róla elmondható. Itt maradnak ezek a lényegretörő, sokszor lecsupaszított, csak a kivárt pillanatra fókuszáló fekete-fehér fotók, amelyek többnyire egy kemény és nyers...
2020. JÚNIUS 29.
[ 20:22 ]
Beolvasás folyamatban