Média
Családi Kör (2020. augusztus 13.): „Minden egyes változás után csak rosszabb lett”
Betűméret:             

Kegyetlen időket élünk. Olyanokat, ahol könnyen elveszíthetjük a munkahelyünket, a feszített életvitel miatt a fizikai és lelki egyensúlyunkat, és az utolsó pár hónapban az életünket is. Beszélgetés egy magánvállalkozóval, akinél kimutatták a koronavírussal való fertőzöttséget, s emiatt két hetet töltött kórházban, s ugyanennyi időt önkéntes karanténban – Ljudmila Janković Gubik interjúja.

A járvány a művész(et)eket sem kíméli

A koronavírus-járvány világszerte nagy károkat okozott a művészeknek is. 2020 elején sokan még arra számítottak, hogy az idei egy jó év lesz, de gyorsan kiderült, hogy ez nem így van. A határok átjárhatatlansága és a korlátozó intézkedések miatt sokan maradtak munka és bevétel nélkül, de olyanok is akadnak, akik a rosszban is megtalálták a jót – Tóth Imre riportja.

Fordított világ

„A szép kezed használd!” – még most is lehet hallani ilyen szülői, nagyszülői parancsot, amelyet a kisgyermekeik felé fogalmaznak meg, annak ellenére, hogy ma már jól tudjuk, nem szabad a balkezes gyermeket átszoktatni a jobb kéz használatára, mert az egész életére kihatással lehet, ha gyengébbik keze használatára kényszerítjük – Vígi Zsoldos Zsaklina interjúja.

Nevettek ma már?

Komolyan kérdezem, úgyhogy tessék a választ nem félvállról venni. Nem véletlenül tettem fel ezt a kérdést, ugyanis minden jel arra mutat, hogy hangos kacagások, de talán még pontosabb lenne, ha azt mondanám, őszinte röhögés nélkül nagyon nehéz lesz elviselni, kibírni az elkövetkező időszakot – Tőke János vezércikke.

Gyűlöletspirál

A zsúfolásig megtelt művelődési házban az egykor tízezernyi lakosból helyben maradtak szinte mindegyike ott volt. A szónokok egymást váltották, majd a mikrofonhoz lépett a belgrádi vendég, a Szerb Radikális Párt főtitkára. A fiatalember vezérszónokként bátorította a helyieket: „Ez a föld szerb föld volt, és most már mindörökre az is marad.” – Németh János kommentárja az Aranykor rovatban.

Elvettek, adtak, elvesznek (?)

Annak ellenére, hogy a politikusok igen derűlátóan nyilatkoznak Szerbia gazdaságának alakulásáról, a tárgyilagosabb szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint amilyennek a „vezérek” ítélik. Elismert közgazdászok már a korábbi években is figyelmeztették az ország vezetőit, hogy hagyjanak fel a fedezet nélküli ígérgetésekkel – Both Mihály jegyzete.

Óriási kaland

Az egyik legnagyobb közösségi oldalt böngészve megláttam egy képet az óbecsei Kara Rékáról, aki a kép leírása szerint triatlonversenyt nyert. Ez felkeltette az érdeklődésemet, hiszen nem ismertem eddig triatlonost. Hogyan lehet, hogy ez a törékeny és csinos fiatal hölgy ezzel az embert próbáló sporttal foglalkozik? A huszonegy éves lány egyetemista és rajong a természetért – Ricz Róbert interjúja.

Segítség a bajban – havi 208 dinárért

Mivel a koronavírus-járvány miatt Szerbiából autóval külföldre csak néhány országba lehet utazni, és például Magyarország esetében is külön szabályok vonatkoznak az ott-tartózkodásra (24 órán belül vissza kell jönni, és nem lehet a harminc kilométeres határsávnál tovább menni), Szerbia polgárai az országhatáron belül igyekeznek megszervezni a nyaralásukat.

BALKÁN: Viharos emlékképek – Pontosan negyedszázaddal ezelőtt tétova traktorok tömege kódorgott céltalanul a vajdasági utakon. A járműveken a dunnák és a háztartási eszközök között kimerült, üres tekintetű, kétségbeesett emberek ültek, férfiak, nők, gyerekek vegyesen, s próbáltak rájönni, hogy mi történt velük.

OKTATÁS: Mellékhatások lehetnek – Beretka Ferenc jegyzete

HINTASZÉK: Fogytán a katonai nyugdíjasok türelme – Takács Magda írása

KÖZÉLET: Emlékek kavalkádja – Balla Lajos jegyzete

A LÉLEK EREJÉVEL: A bibliai irodalomból tallóztuk…

Vendégségben Szabadkán, Doroszlón és Topolyán

JEGYZET: Neum – Nagy Nándor jegyzete

(KOR)HATÁROK NÉLKÜL: Szórakozás/Szórakoztatás – Fiatalok és idősebbek véleménye egyazon fogalmakról

VISSZAOLVASÓ: „Volt kilenc hónap Szarajevóm”

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: A „Fruska-Gorának erdőborította hegysége” – Szabó Palócz Attila írása

IRODALOM – Bartha György versei

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

KÉPHISTÓRIÁK: A család ad méltóságot a benne élő összes nemzedéknek

HOROGRA AKADVA: Volt egyszer egy Aranyhorog – Huzsvár József cikke

SPORT: Befejeződik és kezdődik is – Németh János írása

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: A túlevés hatása a szervezetre

NEM A GÓLYA HOZZA: Generációs katasztrófától tart az ENSZ-főtitkár

AZ ORVOS VÁLASZOL: A COVID–19 tünetei

KONYHA: Paprika minden napra

KERT: Ha augusztus, akkor lekvárfőzés

ÖTLETSAROK: Újra divat a kerti zuhany

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, sudoku, sakkrovat, betű- és képrejtvények, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Warner Bros, Discovery (WBD) bejelentette, hogy május 21-én több európai országban elindítja továbbfejlesztett tartalomsugárzó szolgáltatását, a Maxot. Az új streamingszolgáltató egyesíti a HBO Max kinálatát, és a Discovery ismeretterjesztő műsorait az Eurosport prémiumszolgáltatásával, hogy az egész család...
2024. MÁRCIUS 22.
[ 16:37 ]
A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) arra kérte az ügyészséget és a rendőrséget, hogy sürgősen indítsanak eljárást azok ellen a személyek ellen, akik nyíltan gyilkossággal fenyegetik Dinko Gruhonjić egyetemi tanárt, az NDNV programigazgatóját. Ma reggel fenyegető üzenet jelent meg annak az épületnek a...
2024. MÁRCIUS 21.
[ 14:59 ]
Odaítélte idei szakmai elismeréseit a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, amely ezúttal is több kategóriában díjazza a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó újságírókat, szerkesztőket, illetve szerkesztőségeket. Az Év Pályakezdő Újságírója díjjal idén Szarapka Szabolcsot, a Pannon RTV operatőrét tünteti...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:25 ]
Beolvasás folyamatban