Média
November 27-től a Duna televízióban látható a Virtuózok V4+

November 27-től a Duna televízióban látható a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató idei, V4 + Közös nyelven zenélünk című műsorfolyama - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.

Peller Mariann, a műsor ötletgazdája, a Virtuózok alapítója és producere elmondta: idén a visegrádi négyek - Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország - mellett Szerbia tehetséges fiataljai mutatkoznak be a megmérettetésen.

Hozzátette: Magyarországon péntek este látható a válogatót bemutató műsor, a saját válogatóját minden ország más-más időpontban mutatja be. November 27-től pedig minden résztvevő ország vezető tévécsatornáin látható lesz majd a verseny, az elődöntő, a középdöntő és a finálé.

A fináléban 10 fiatal - országonként két-két tehetség - vesz részt és mutatkozik be a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséretében.

Minden országnak lesz egy győztese - hangsúlyozta Peller Mariann, hozzáfűzve: ezzel is a térség kulturális összefonódását, a résztvevő országok klasszikus zenei sokszínűségét és hagyományait szeretnék bemutatni.

A szervezők közlése szerint Magyarországon Miklósa Erika, Várdai István, Batta András, Balázs János és Kesselyák Gergely korábbi Virtuózok-zsűritagokhoz Bogányi Gergely, Molnár Levente, Rácz Zoltán (Amadinda) és Pejtsik Péter csatlakozott, ők segítettek eldönteni, melyik négy magyar versenyző mutathatja meg a nemzetközi műsorban, mintegy hetvenmillió néző előtt a tudását.

Idén a korábbiakkal ellentétben nem volt kizáró ok a korábbi szereplés vagygyőzelem, hiszen a szervezők számára fontos volt, hogy Magyarországot a legkiválóbb tehetségek képviseljék az öt országban egy időben sugárzott műsorban.

November 27-től minden résztvevő ország vezető tévécsatornáin - Magyarországon a Duna televízióban - azonos időpontban, péntek esténként 20.30-kor lesz majd látható a nemzetközi Virtuózok első évada.

A műsor két házigazdája Thomas Gottschalk német showman és Ida Nowakowska lengyel színésznő-műsorvezető.

A nemzetközi, állandó zsűri tagjai: Miklósa Erika magyar koloratúrszoprán, Alicja Węgorzewska lengyel mezzoszoprán, Gabriela Bohacova cseh zenei fesztiváligazgató, Peter Valentovic szlovák karmester, Szerbiát pedig ketten, felváltva képviselik: Nemanja Radulovic hegedűművész és Silvana Grujic, a szerb köztelevízió zenei igazgatója, zongoraművész, zenetudós.

Minden adásban más-más híresség vállalta a szuperzsűri szerepét: az első elődöntőben Gabriel Prokofiev brit-orosz zeneszerző, producer, Szergej Prokofjev unokája egészítette ki az öt tagú nemzetközi zsűrit. Utána Maxim Vengerov orosz hegedűművész, a harmadik adás szuperzsűri tagja Coco König osztrák-magyar származású színésznő, a Jutalomjáték című film sztárja. A finálé-szuperdöntő különleges vendége és a szuperzsűri Plácido Domingo operaénekes lesz.

Az elődöntő két fordulóból áll, országonként két-két versenyző képviselteti magát, ezt november 27-én és december 4-én láthatják majd a nézők. A döntő is két fordulóban zajlik, december 11-én és december 18-án. Országonként a két-két legjobb versenyző végső összecsapása ez a két adás. Mindkét döntőben egy-egy különböző zeneművel készülnek a versenyzők. Országonként egy győztes versenyzőt hirdetnek a szuperdöntőben, azaz a fináléban.

A műsorfolyamot szeptember első heteiben rögzítették Budapesten az Origo filmstúdióban. A műsort a magyar kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Huszonöt év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre súlyosbította szerdán a pozsonyi legfelsőbb bíróság Miroslav Marček büntetését, akit Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és barátnője közel három évvel ezelőtti, nagy botrányt és politikai viharokat is kiváltó meggyilkolása és egy további gyilkosság...
2020. DECEMBER 2.
[ 12:59 ]
Egymásnak sokszor ellentmondó minisztériumi rendeletek, katonák az ajtó előtt, feszített tempó és egyéni felelősség – mindezek együtt jellemzik a szociális intézményeket a koronavírus-járvány ideje alatt. Arról, hogy milyen nehézségekkel szembesülnek a mai napig az említett intézmények, a nagykikindai Misericordia...
2020. DECEMBER 2.
[ 10:32 ]
A 2021-es költségvetés-javaslatban nem szerepel a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS), ez lesz az első alkalom 2015 óta, hogy a szerb közszolgálati média nem kap pénzt az államkasszából, míg a Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) a korábbi évekhez hasonlóan, 900 millió dinárt kap. A törvény, amely a...
2020. DECEMBER 1.
[ 15:45 ]
Beolvasás folyamatban