Média
A szerdai Képes ifjúság tartalmából

A Képes Ifjúság következő száma szerdán, február-én jelenik meg a Magyar Szó mellékleteként.

A tartalomból:

A Jogok. Törvények című rovatban ezúttal a vallásszabadsággal foglalkoznak, míg az egyetemistanapló legújabb epizódjában többek között az aranyszívű professzorokról lesz szó.

Az Európa Kollégium lakóit bemutató sorozatban ezúttal Turkály Emma, néptáncos, képzőművész mutatkozik be, míg a legújabb My Choice-ban Molnár Edvárd, fotóművész, a Pannon televízió operatőre vall magáról.

A Mentés másként rovatban ezúttal a Trottel Talayapa-projektjével ismerkedhetünk meg.

A zenei rovatban bemutatásra kerül a temerini Anguish Sublime zenekar első nagylemeze.

Eltemetett legendák címmel új sorozat indul, amelyben kultikus zenekarokat, illetve olyan bandákat mutatnak be, amelyek frontembere fiatalon elhunyt, viszont máig ható örökséget hagyott maga után. A sorozat első epizódjában a Type-O-Negative zenekarról, illetve Peter Steele-ről olvashatunk.

A sportdokumentumfilmeket bemutató sorozatban ezúttal a Hajsza a túlélésért című Netflixes sorozatról lesz szó, amelyen keresztül betekintést nyerhetünk a Forma 1 kulisszái mögé.

A Kosztolányi Dezső Színházban több mint egy éve játszák A kút nem a kiút című előadást, amelynek fókuszában az elvándorlás áll, és amely a westernfilmek jegyeit viseli magán. Az előadásról készült beszámolóból megtudhatjuk, hogy a lovat hogyan lehet Mercedesre cserélni.

Aktuális kérdésekkel foglalkozik a Kitömött barbár című regény és a Black Lives Metter mozgalom közti kapcsolatot boncolgató írás.

Az elmúlt időszak nem kedvezett a turizmusnak, éppen ezért a Képes Ifjúság hasábjain sem találkozhattunk útleírásokkal. Ezúttal azonban új utazós sorozat indul, amelynek első állomásaként Norvégiába látogathatunk el.

Az egészségügyi rovat fókuszában az altatás, az anesztézia áll, míg a legújabb Sporhetsztoriban pisztrágpástétom készül.

Mindezek mellett a szokásos tartalmak is várják az olvasókat. Ezúttal is lesznek, viccek, képregények, horoszkóp, fejtörő, illetve az elektrotechnika néhány újdonságáról is olvashatunk.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Médiadíjakat alapított a Magyarországi Evangélikus Egyház - közölte az Evangélikus Információs Szolgálat az MTI-vel kedden. A közlemény szerint a két díjjal az egyház 2021-től évente egy alkalommal azokat az újságírókat vagy médiatevékenységet végzőket szeretné jutalmazni, akik a világi vagy egyházi médiában...
2021. FEBRUÁR 23.
[ 16:41 ]
Megjelent a legújabb HÉT NAP 16 oldalas RTV-MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs E heti, 8. számunk tartalmából kiemeljük: * Nyugtával dicsérd a… holdat! Martinek Imre heti jegyzete * VILÁGKÉP: Szabad a légtér. Létrejött a SEE FRA * Az olasz politikai rendszer útvesztőjén át a...
2021. FEBRUÁR 23.
[ 16:36 ]
Bari Laci nyerte Féltelek című dalával A Dal 2021 negyedik, utolsó válogatóját szombaton. A Duna Televízióban sugárzott műsorban tíz előadó és dal hangzott el, közülük a zsűri juttatott tovább négyet az elődöntőbe. Bari Laci 37 pontot kapott a produkciójára, mögötte a Kaukázus az Egyetlen szó című dallal...
2021. FEBRUÁR 20.
[ 22:58 ]
Beolvasás folyamatban