Média
Családi Kör (2023. május 25.): A hatalom mostohagyerekként bánik a gazdákkal
Betűméret:             

Megint az utcára kellett vonulniuk a földműveseknek és a tejtermelőknek, hogy a kormány komolyan vegye őket. Napokig hagyták őket az utcán tiltakozni, hogy a végén csaknem eleget tegyenek minden követelésüknek, legalábbis szóban. – Tómó Margaréta riportja

Kinek jár az ápolási térítés?

Kevesen tudják, hogy mások gondoskodása olyan jog, amely az igénybevevő egészségére, nem pedig szociális állapotára vonatkozik. A szociális védelemről szóló törvény kimondja, hogy az a személy, aki testi vagy érzékszervi károsodása, értelmi nehézségei vagy egészségi állapotában bekövetkezett változás miatt alapvető életszükségleteinek kielégítéséhez mások segítségére, gondozására szorul, kérheti az ápolási segélyt. – Takács Magda írása

„A zene akár terápiás céllal is használható”

Idén Ábrahám Máté neve is megtalálható a dr. Bodrogvári Ferenc-díjat kapók között, amelyet Szabadka önkormányzata olyan polgároknak ítél oda, akik sokat tesznek a város kulturális fejlődéséért, életéért. Máté diplomás zenész, csellóművész és zenepedagógus, nemcsak a színpadon, de a katedrán is sokat tesz a városért. – Seregély Orsolya interjúja

Nem követte új a régi megváltót

Ha azt mondom egy 1985-ben vagy később születettnek, hogy valamikor nagy ünnep volt május 25-e, igencsak értetlenkedve néz rám, hacsak a szülei nem meséltek még erről is. – Balla Lajos írása

Minden nagyon szép

A mögöttünk álló hét (vajdasági magyar) politikai eseménye mindenképpen az, hogy tisztújító közgyűlést tartott a VMSZ. – Kókai Péter vezércikke

KÖZÉLET: Pásztor István maradt a VMSZ elnöke – Tóth Imre írása

JEGYZET: A pénz beszél... – Both Mihály írása

OKTATÁS: Ballagók hónapja – Beretka Ferenc jegyzete

KÖZÖS TÉRBEN: Felelős kerestetik – Vataščin Péter jegyzete

KÖZÉLET: Hit, meggyőződés, elszántság – Kocsányos Pálma kommentárja

A LÉLEK EREJÉVEL: A béke mindenekelőtt a szívben kezdődik

KÉPHISTÓRIÁK: Romlandó fölösleg – Szabó Palócz Attila írása

TÖRTÉNELMI MOZAIK: Véletlen, vagy a rendszer működése eredményezi? – Wilhelm József cikke

MŰVELŐDÉS: Ej, mi a kő? – Petőfi alkotói versenyt rendeztek a szabadkai Népkörben

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Buffalo Bill és indiánjai Becskereken – Szabó Palócz Attila írása

IRODALOM: Földi Erzsébet: Tükörkép, háttérrel

NEM A GÓLYA HOZZA: Húsz dolog, amit soha ne mondjunk a gyereknek

EGÉSZSÉGÜNK: Lábszárgörcs – Mi okozza, mit tehet ellene?

HOROGRA AKADVA: Dévérnász után – Huzsvár József cikke

SPORT: A harcos foci – Németh János kommentárja

KONYHA: Kapros ételek, hársfa- és kamillavirág-receptek

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, logikai egypercesek, sudoku, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Megjelent a legújabb HÉT NAP 16 oldalas RTV-MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs E heti, 38. számunk tartalmából kiemeljük: * Libasorban. Martinek Imre heti jegyzete * VILÁGKÉP: 2,25 milliárd eurós segély. EU-s támogatás Görögországnak * Bonyolult sakkjátszma Afrikában. Interjú Besenyő...
2023. SZEPTEMBER 19.
[ 11:46 ]
A magyar zsurnaliszták doyenje 103 éves volt. Életének száznegyedik évében elhunyt Tatár Imre, a magyar újságírók – Vas- és Aranytoll-díjas – doyenje – írja az Index Kulcsár Lászlónak, az Infovilág főszerkesztőjének Facebook-bejegyzése nyomán. A legöregebb magyar újságíró élettörténetének rövid...
2023. SZEPTEMBER 17.
[ 22:07 ]
Bayer Zsolt író, publicista, Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője voltak Lánczi Tamás vendégei az M1 és a hirado.hu közös csütörtök esti hírháttérműsorában, a 48 perc - Házigazda: Lánczi Tamás című műsor évadnyitó...
2023. SZEPTEMBER 15.
[ 9:23 ]
Beolvasás folyamatban