Legyen kétségtelen a választói akarat
Betűméret:
Még mielőtt politikai harc alakulna ki a szavazatlopásokkal kapcsolatban nyilvánosan megfogalmazott vádak körül, meg kell hozni az illetékeseknek a döntést a szavazatok újraszámolásáról, és az ügy alapos kivizsgálásáról mindenütt, ahol alapos - bizonyítékokkal alátámasztott - a gyanú. Hogy csillapodjanak a kedélyek, s helyreálljon a nyugalom mind a VMSZ szavazóinak, mind az egész magyar választótestület tagjainak körében, de csillapodjon a feszültség a magyar szervezetek között, enyhüljön az együttműködést mérgező gyanakvás a VMSZ és a demokraták, illetve a velük szövetséges pártok között. Hiszen a választások után az együttműködésnek jön el az ideje, s van mit, lenne mit tenni mind a válságba süllyedő ország, mind a magyar nemzeti közösség érdekében. Ehhez pedig olyan választási eredmények kellenek, amelyekhez nem fér kétség, s amelyeket mindenki valós választói akaratnak fogad el. Ha pedig a választásokat szabályosan bonyolították le – s biztosan így is volt -, az eredmények bármikor ellenőrizhetők, a visszaélések, lopások pedig kideríthetők. Ennek elutasítása - vagy kijátszása - az igen fontos bizalom ellen hat. Sebestyén Imre
Még csak Ivica Dačić szocialista vezetőnek kell ismét elugrania Moszkvába, hogy aztán ismét leüljön szemtől szembe Boris Tadić demokrata pártelnökkel, aki éppen most tért vissza brüsszeli „magánlátogatásáról”. S folytatódhatnak a kormányalakítási tárgyalások a léghűtött pártházak tanácstermeiben. Hogy...
2012. JÚNIUS 20.
[ 15:30 ]
Nagy sikerként könyvelhető el Vuk Jeremić külügyminiszter megválasztása az ENSZ-közgyűlés elnökévé. Több szempontból is. S ha ezeket a szempontokat sorolni kezdhetnénk, az első helyen az a vitathatatlan eredmény állna, hogy a vezető szerb diplomata elkerül Belgrádból. Pontosabban: nem lesz külügyminiszter, ami – a...
2012. JÚNIUS 13.
[ 13:44 ]
Igazat kell adni annak is, aki a demokrata párti Boris Tadić megválasztása ellen érvelt, de annak is, aki a demokratává átvedlett Tomislav Nikolićot nem látja örömmel Szerbia államfőjének posztján.
Boris Tadić vitte el a balhét az ország jelenlegi helyzetéért. Demokráciában nehezen képzelhető el, hogy ugyanaz a személy...
2012. MÁJUS 23.
[ 15:40 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




