Gyávák és felelőtlenek
Betűméret:
Még csak Ivica Dačić szocialista vezetőnek kell ismét elugrania Moszkvába, hogy aztán ismét leüljön szemtől szembe Boris Tadić demokrata pártelnökkel, aki éppen most tért vissza brüsszeli „magánlátogatásáról”. S folytatódhatnak a kormányalakítási tárgyalások a léghűtött pártházak tanácstermeiben. Hogy ki mit hozott haza Moszkvából és Brüsszelből, azt majd szépen a tárgyalásokon megosztják egymással. Ám nem kell nagy bölcsesség annak kikövetkeztetéséhez, hogy Szerbiában olyan kormány alakul, amely több támogatást tud majd összehozni a csődtől fenyegetett Szerbiának. Igen, igen: külföldről. Mert Szerbiában már minimális mentőcsomagra sincs pénz. A gazdasági összeomlás fenyegetése pedig olyan közeli, hogy a következő kormánynak nem Koszovó, sem az európai közeledés lesz a problémája, hanem hogy kikecmeregjen a csődközeli helyzetből. A tűzoltás. Szerbia mögött ugyanis nincs senki ebben a válság sújtotta világban, aki segíthetne neki úgy, mint Görögországnak például.
Úgy tűnik, hogy egyik politikai erő sem merné vállalni a kormányzást egy minimális garancia nélkül, hogy csak a nyugdíjak befagyasztása kerül napirendre, nem pedig a rendszeres kifizetésük is. Okkal tartanak attól, hogy őszre már szociális megmozdulásokkal kell szembenéznie a talán eleve csonka mandátumra ítélt kabinetnek. De kormány nélkül tenni sem lehet a tornyosuló gazdasági problémák ellen! A gyáva politikusok felelőtlen tétovázása, a meddő tárgyalásaik miatt is csak tovább mélyül a válság.
Sebestyén Imre
Nagy sikerként könyvelhető el Vuk Jeremić külügyminiszter megválasztása az ENSZ-közgyűlés elnökévé. Több szempontból is. S ha ezeket a szempontokat sorolni kezdhetnénk, az első helyen az a vitathatatlan eredmény állna, hogy a vezető szerb diplomata elkerül Belgrádból. Pontosabban: nem lesz külügyminiszter, ami – a...
2012. JÚNIUS 13.
[ 13:44 ]
Igazat kell adni annak is, aki a demokrata párti Boris Tadić megválasztása ellen érvelt, de annak is, aki a demokratává átvedlett Tomislav Nikolićot nem látja örömmel Szerbia államfőjének posztján.
Boris Tadić vitte el a balhét az ország jelenlegi helyzetéért. Demokráciában nehezen képzelhető el, hogy ugyanaz a személy...
2012. MÁJUS 23.
[ 15:40 ]
Még mielőtt politikai harc alakulna ki a szavazatlopásokkal kapcsolatban nyilvánosan megfogalmazott vádak körül, meg kell hozni az illetékeseknek a döntést a szavazatok újraszámolásáról, és az ügy alapos kivizsgálásáról mindenütt, ahol alapos - bizonyítékokkal alátámasztott - a gyanú. Hogy csillapodjanak a kedélyek, s...
2012. MÁJUS 10.
[ 14:23 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




