Dačićot kormányfőnek!
Betűméret:
Ivica Dačić szocialista vezető úgy szeretne kormányfő lenni, hogy még csak ne is kérje. A Szerb Haladó Párt ezt már felkínálta neki, ha velük alakítana kormányt a királycsináló harmadik. A Demokrata Párt viszont azt várja el, hogy ezt a Szerbiai Szocialista Párt maga tegye hivatalosan is a koalíciós megállapodás feltételének. Ám ha a demokraták ugyanúgy – önszántukból - felkínálnák neki a miniszterelnöki posztot, Dačić feltehetőleg ismét visszatáncolna Tadićékhoz. De az sem baj, ha nem teszi.Amilyen súlyos Szerbia gazdasági helyzete, bárki is fogja vezetni a kabinetet, bármilyen is lesz az összetétele a kormánykoalíciónak, nemhogy sikerre, de még valódi kormányzásra sem lesz igen lehetősége. Az utóbbi oka, hogy a nemzetközi intézmények, pénzintézetek által diktált feltételek kényszerpályáján fog mozogni a kabinet, s a válságból még hitelek, támogatások segítségével sem lehet kikecmeregni, pláne egy mandátum ideje alatt nem. Szerbiának az életszínvonal csökkenését elszenvedő polgárai nem fognak tapsolni neki. Tehát az a politikai erő, amely hosszabb távra tekintve tervez, az most nem nagyon bánná, ha ellenzékbe kerülne. Mert amit most Szerbiában végre kell hajtani a reformok és az európai integráció érdekében, az szinte nem is függ a kormány összetételétől. Haladhat ez a folyamat lassabban vagy gyorsabban – ebben lehet talán szerepe a koalíció összetételének -, de felelős kormány ezt az ország érdekében elvégezendő feladatként fogja fel.
A most felálló kormány pártjainak népszerűségét a válság még inkább meg fogja tépázni.
Milošević szocialistái ismét kormányt irányítanak majd Szerbiában. Ám ennek a politikának természetesen már nincs köze a „nagy” előd vezette párt politikájához. De mindazonáltal bizarr – s élnek is ezzel a fordulattal az újságírók -, a szocialisták megerősödött befolyása azonban mégis fontos üzenetet tartalmaz a szerbiai átalakulás állapotáról.
Sebestyén Imre
Nagy sikerként könyvelhető el Vuk Jeremić külügyminiszter megválasztása az ENSZ-közgyűlés elnökévé. Több szempontból is. S ha ezeket a szempontokat sorolni kezdhetnénk, az első helyen az a vitathatatlan eredmény állna, hogy a vezető szerb diplomata elkerül Belgrádból. Pontosabban: nem lesz külügyminiszter, ami – a...
2012. JÚNIUS 13.
[ 13:44 ]
Igazat kell adni annak is, aki a demokrata párti Boris Tadić megválasztása ellen érvelt, de annak is, aki a demokratává átvedlett Tomislav Nikolićot nem látja örömmel Szerbia államfőjének posztján.
Boris Tadić vitte el a balhét az ország jelenlegi helyzetéért. Demokráciában nehezen képzelhető el, hogy ugyanaz a személy...
2012. MÁJUS 23.
[ 15:40 ]
Még mielőtt politikai harc alakulna ki a szavazatlopásokkal kapcsolatban nyilvánosan megfogalmazott vádak körül, meg kell hozni az illetékeseknek a döntést a szavazatok újraszámolásáról, és az ügy alapos kivizsgálásáról mindenütt, ahol alapos - bizonyítékokkal alátámasztott - a gyanú. Hogy csillapodjanak a kedélyek, s...
2012. MÁJUS 10.
[ 14:23 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




