Portéka
Igen. De!
Nyilván nincs újságolvasó, aki ne figyelt volna fel arra, hogy napjaink kulturális életének fókuszában most az irodalom, a könyv áll. Talán felsorolni sem lehet, hány irodalmi esemény volt, van, lesz. Zajlik Belgrádban a nemzetközi könyvvásár, ahol Magyarország a díszvendég, s ahol naponta tartanak több magyar vonatkozású könyvbemutatót, de Vajdaság-szerte (Szabadkán, Zentán, Topolyán, Újvidéken, Szivácon …) volt, lesz irodalmi est, író-olvasó találkozó itteni és magyarországi írók közreműködésével. Van akció!, hogy némi módosítással idei könyvkiadásunk egyik legsikeresebb könyvének, a Bencsik Orsolya kisprózáit tartalmazó kötet címét (Akció van!) kölcsönözzem. S ez annyira örvendetes, hogy talán nem is illik tenni néhány észrevételt, kifogást. Elnézést, de ezt-azt mégsem kell szó nélkül hagyni.
Kezdjük a legjelentősebb eseménnyel, a belgrádi vásárral. Ezt már hetek óta több támadás is érte amiatt, hogy a díszvendég nem legjelentősebb íróival mutatkozik be, ami a regnáló magyar (kultúr)politika számlájára írandó. Sajnos, így is történt. Azzal, hogy a magyar irodalmat nem a Péterek, Esterházy és Nádas, aki az idei Nobel-díj egyik várományosa volt!, nem a Györgyök, Konrád és Spiró, nem a Lászlók, Krasznahorkai, Márton és Garaczi, s nem Kukorelly Endre, Háy János, Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina vagy Bodor Ádám képviseli személyesen és/vagy könyvvel, az irodalom számára olyan megalázó, mint a sport számára lenne, ha egy fontos tornára a szövetség az A-válogatott helyett az ország harmadik vagy negyedik szelekcióját küldené. Azok, akik bírálták a magyar „csapat” összetételét, joggal tették. Ez csak ragozható azzal, hogy bár könyvvásárról van szó, de mintha a díszvendég menedzserei inkább a kísérő rendezvényekre figyeltek volna. Jó, hogy több, nagyon jó magyar film látható, hogy lesz táncház, lesz sakk-szenzáció. De ez elsősorban mégis a könyv ünnepe, ahol a magyar könyv és a magyar irodalom nem kap rangjához, értékeihez méltó megmutatkozási lehetőséget. Bár örvendetes tény, hogy a szerb kiadók talán minden eddiginél több magyar mű fordítását jelentették meg, hogy többek között immár szerbül is olvasható az eddig is ismert Konrád György és Kertész Imre mellett Bartis Attila, Bozai Ágota, Zilahy Péter, Orcsik Roland vagy Szécsi Noémi könyve, illetve klasszikusaink közül Füst Milántól A feleségem története vagy Hevesi Andrástól a Párizsi eső, de a magyar irodalom összességében jobb annál, mint amit a díszvendég ország a belgrádi vásárra hozott.
Külön kérdés a vajdasági magyar írók és irodalom esete. Bár a meghívott díszvendég Magyarország, kétségtelenül örvendetes, hogy a vásáron megmutatkozási lehetőséget kapott a vajdasági irodalom is. Sőt az is érthető, hogy ennek keretében kiemelkedő helye van a magyar-szerb fordítási gyakorlatot példázó műveknek. Remélhetőleg ezt a mindenképpen példaértékű fordítási hullámot fordításkritikai érdeklődés is kíséri majd – enélkül semmit sem ér az egész –, ami kivált a Gion-novellák szerbre (Priče iz Keglovičeve ulice) és mai szerb írók elbeszéléseinek magyarra történt fordítása (e-szerelem) esetében, fordítóink érdekében is fölöttébb üdvös lenne. Azt azonban minden őszinte lelkesedésem mellett sem értem, ha már bevették a csapatba, miért kapott a ma élő vajdasági magyar irodalom kisebb teret, mint amit megérdemel. Némileg vigasztalásul szolgálhat, hogy tartomány-szerte valóban minden eddiginél több író-olvasó találkozó volt. Ezek közül is külön említendő az a szabadkai est, melyen Tolnai Ottó méltatta Bencsik Orsolya remek kötetét (a neten hallható!), valamint az a beszélgetés, ami a Szenteleky Napok keretében zajlott a Symposion-hagyományról, ennek mai folytathatóságáról. Ezt ős-sympósként különös érdeklődéssel vártam és figyeltem. Igen, kell ez, nagyon, lássuk, mi az, amit a mai fiatalok magukhoz közelinek éreznek, amihez kötődni tudnak. De, bár hallottam néhány érdekes véleményt, lényegében csalódtam. Azt értem, hogy a megváltozott irodalmi, társadalmi konstelláció most másféle helyzetbe hozza a fiatalokat, sőt hogy nem éreznek igazán semmilyen kapcsolódást az 1961 és 1983 közötti (Új) Symposionnal. Azt viszont nem értem, hogy akkor miért van szükségük a cégérre, s miért nem próbálkoznak azzal, hogy kialakítsák a maguk sajátos irodalmi világképét, ahogy mi tettük annak idején, amikor esztétikai értekrendünket megalapoztuk, ami minden egyéni különbség ellenére nemzedékké kovácsolt bennünket, s amikor vállaltuk azt a jugoszláv szellemi attitűdöt (ez nem tévesztendő össze a titói politikai trenddel!!), amelyben a szerb, a horvát, a szlovén, a bosnyák fiatal értelmiségiek éltek és alkottak.
*
Örülök, hogy az MNT művelődési tanácsosa reagált egy megjegyzésre, miszerint úgy találtatott, hogy az irodalom vonatkozásában a kiemelt intézmények, díjak meghatározása nem megfelelő módon történt. Örülök, mert eddig ugyanis az MNT tisztségviselői szóra sem méltatták az általuk tett rendelkezéseket megkérdőjelező, sőt elvitató észrevételeket (lásd: kulturális stratégia!). Köszönöm ezt a reagálást. Nem azt, amit a művelődési tanácsos írt, hanem azt, hogy írt, s ezzel talán jelezte, hogy hajlandó az eddig mereven elutasított párbeszédre, sőt nyilvános vitára is.
Ha valaki nyilvánosan reagál arra, ami munkájával kapcsolatban ugyancsak nyilvánosan elhangzott, arra illik viszontreagálni. Az MNT tanácsosa arra figyelmeztet, a név említése nélkül teszi, hogy akik bírálnak, nem ismerik a nemzeti tanácsokról szóló törvényt. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy a tanácsok kiemeljenek, rangsoroljanak. Igaza van. Csakhogy nem a törvénnyel van gond, hanem a törvénynek a (kultúr)politika által történő kisajátításával. Az rendben van, hogy a törvény így rendelkezik, ahogy reagálásában a tanácsos hivatkozik rá, az viszont nem, hogy ezt a lehetőséget a politika önkényesen értelmezi. Nem az gond, hogy az irodalom vonatkozásában (most csak ezt említem) vannak kiemelt rendezvények, díjak, a problémát a kiemelés módja jelenti, amire a törvény, gondolom, nem jogosít fel. Nevezetesen arra, hogy a politika önkényesen, a szakma, sőt a nyilvánosság megkerülésével döntsön. Pedig így történt. Itt a hiba, kedves Hölgyem!!
Gerold László
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Portéka 7 éve - illusztráció
2016. OKTÓBER 13.
[ 18:50 ]
Színházi hol mi - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 30.
[ 11:57 ]
Naplóm, naplóm, mondd meg nékem... - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 17.
[ 15:04 ]
Status quo - illusztráció
2016. AUGUSZTUS 27.
[ 12:08 ]
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
Beolvasás folyamatban