Portéka
Gratula!

Kedves Mindenki, kritikustársak, magyarok és szerbek, színészek és nézők, akik velem együtt úgy gondolják, hogy egy színház igazgatójának megválasztása esetében a megkerülhetetlen jogi föltételek mellett legalább annyira fontos, ha nem fontosabb a pályázatra beadott program tartalma, tudomásul kell vennünk, bekövetkezett az, amit a politika szerepvállalása folytán eleve borítékolni lehetett: az újvidéki képviselőtestület elsősorban magyar javaslatra kinevezte Venczel Valentint az Újvidéki Színház igazgatójának.

Hogy az ügyet végleg lezáró döntés megszülessen, ahhoz a városi testület hathatós támogatást kapott magát a színház társalapítójává ügyeskedő Magyar Nemzeti Tanácstól, ennek kulturális bizottságától s nem utolsósorban a pártirányítással működő, különben is épp ilyenként fölöttébb vitatható összetételű színházi igazgatóbizottságtól. Mindenkitől, aki a kérdésben javaslattevő szereppel bír. Akkor mi itt a gond? Miért tiltakozott a színházi szakma határon innen és túl? Épp a szakmaiság hiánya miatt. Amiatt, ami Venczel Valentin programjából hiányzik, illetve mert, ami benne programként szerepel, az köszönő viszonyban sincs azzal, ami nélkülözhetetlen lenne egy igazgatójelölt pályázati beadványában. Nemhogy semmilyen garanciát nem nyújt arra nézvést, vezetése alatt milyen irányultságú lesz ez a most díjakkal bizonyítható kiváló formában levő színház, hanem program gyanánt hetet-havat összehord, sületlenséget ír, méghozzá fölöttébb szánalmas fogalmazási készségről árulkodó nyelven. Mindez azonban nem érdekelte azokat, akik a program silánysága miatt javasolhatták volna a pályázat megsemmisítését, ehelyett szemet hunyva, nem gondolkodva, alkalmasint rendezést, főszerepet, meghívást, bábszínházi megbízatást remélő magánérdek gyanújától sem mentesen, sőt – ami még rosszabb – engedve a csak formálisan gondolkodó politika nyomásának (ne szólj szám, nem fáj fejem!), rábólintottak – ahogy a mai zsargon fogalmaz – az eleve levajazott, akár döntésnek is tekinthető, a demokrácia álcája mögé rejtett javaslatra.

Legyünk elnézőek: talán ezzel magyarázható, de nem igazolható, hogy annyi okos ember érdemben nem foglalkozott Venczel Valentin pályázati beadványával, mert ha ezt megteszik, lehetetlen hogy ne vették volna észre ennek mind szakmai, mind pedig nyelvi fogyatékosságait. Tudták: nincs értelme! S lám, igazuk volt, ahogy ezt a szakmai józan ész kudarca is tanúsítja! Pontosan az történt, ami ilyenkor történni szokott: ha a politika valamit akar, akkor azt mindenáron el is éri. S ennek érdekében az sem érdekli, hogy embereket aláz meg, hogy eszközökként használja őket, hogy észokokat elfogadva visszakoznia kellene, még mit nem.

A fentiek tudatában kell a döntést elfogadni, de ironikusan gratulálni mindenkinek, aki felelősséget vállalva ehhez hozzájárult.

Minek ez a méltatlankodás, az eddig soha nem tapasztalt tiltakozás a szakma részéről? – kérdezik többen is.

Azért, mert, ahogy a programot tömören, s igen visszafogottan, de értően elemző, kommentáló, a neten olvasható szöveg kopfjában olvasható: „A dolgozat tulajdonképpen konkrétumok nélkül, általánosságban és a magyar nyelv szabályainak egy részét figyelmen kívül hagyva fogalmaz”.

Ez a színház ennél többet érdemel! Mert Venczelnek a fenti minősítést kiváltó beadványa semmilyen garanciát nem kínál arra, hogy képes lenne a színház megbízható vezetésére. Erre mutat az a tény, hogy nem tudja, nem tudhatja, mert nem ismeri, nevesíteni a színház pillanatnyi irányvételét, a szakmával ellentétben nem érzi, milyen művészi, gondolati tendenciák vannak alakulóban, következésképpen elképzelése sincs arról, hogy ez jó vagy nem jó, folytatható-e vagy nem, ha nem, akkor milyen elképzelések lehetnének irányadók. Se megalapozott ismeretei, se határozott víziója nincs arra nézvést, milyen színházat akar. Egyetlen vágya van: ha két évtized után visszatérne, ahogy nyilatkozta, akkor igazgató szeretne lenni. Ez akár dicséretes emberi gyarlóság is lehetne, ha nem egy kiválóan teljesítő színházról lenne szó, amelynek élére ő politikai hátszéltől támogatva meggondolatlanul és felelőtlenül állna.

Mindazok számára, akik semmi kivetnivalót nem látnak Venczel pályázati programjában, világossá kellene válnia annak, hogy többről van szó, mint egy igazgatóválasztásról. Egyfelől kultúránk – ebben a pillanatban az Újvidéki Színház ennek egyik legfényesebb pontja, aduja – és a politika immár hungaricummá vált káros összefonódásáról, mely során az utóbbi ereje érvényesül, ami eddig soha sehol jóra nem vezetett. Másfelől pedig arról, hogy ennek a színháznak van határozott értékrendje, amelyet tovább alakítani, sőt kiteljesíteni kellene. És erre a benyújtott program alapján Venczel Valentin nélkülözi a szükséges feltételeket (jogilag hiába alkalmas!), mind a szakmai jártasságot (hogy drámapedagógiába is beártotta magát, ebben az esetben mellőzhető, annyi, mint ha azért dicsérnénk, hogy sült gesztenyét fog osztogatni), mind pedig – ahogy középszerű politikusi közhelypanelektől hemzsegő kezdő középiskolás fokot idéző beadványa mutatja – azt az általános kulturális szintet is, amivel egy ilyen tekintélyes színház igazgatójának rendelkeznie kell.

Gerold László

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Portéka 7 éve - illusztráció
2016. OKTÓBER 13.
[ 18:50 ]
Színházi hol mi - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 30.
[ 11:57 ]
Naplóm, naplóm, mondd meg nékem... - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 17.
[ 15:04 ]
Status quo - illusztráció
2016. AUGUSZTUS 27.
[ 12:08 ]
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
Beolvasás folyamatban