Portéka
Rövidital – versből

Bármennyire is különbözik egymástól az európai és a japán kultúra, ez nem akadálya annak, hogy – mint évtizedek óta történik – az európai műveltség kapcsolatot keressen a távol-keleti nép/ország kultúrájával. Ezt példázza a színjátszás azon vonulata, amely megkísérli saját kódrendszerébe beépíteni a sajátos japáni színházi kultúra elemeit. Még ha ez nem is mondható kifejezetten sikeresnek, elvitathatatlan, hogy a nó, a bunraku vagy a kabuki olyan sajátos műfajok, melyek zenei anyagukkal, dramaturgiájukkal és nem utolsósorban színészi eszközeivel új, számunkra szokatlan elemekkel tágítják az európai színházi kultúrát. Jóllehet csupán alkalmi próbálkozásokról van szó. Ha viszont az irodalomban vizsgálódunk, akkor némileg más a helyzet, elsősorban a költészet terén, tovább szűkítve a kört: a haikuként ismert verstípus tekintetében. Ez az ősi japán forma Európában a huszadik századtól talál követőkre, többek között magyar költők közül is voltak/vannak kedvelői, művelői, a vajdasági magyar irodalomban is fel-feltűnt, tűnik elsősorban Pap József opusát gazdagító lírai forma, amely feltehetőleg szigorú szerkezetével kelt érdeklődést, vonzódást. Azzal provokál(hat), hogy a költői szabadságot mindössze három, kötelezően rímtelen sor tizenhét (5+7+5) szótagnyi terjedelemben kell kordába zárva kifejezésre juttatni. A haiku – ahogy a műfaj egyik fordítója jellemezte –: „Rövid, gyors és okos” vers. Olyan, mint az erős rövidital, mondjuk, maradjunk hazai pályán, mint egy kupica pálinka, amit ebben az esetben egy költő főzött s töltött ki, s az olvasó fogyasztja. Élvezi vagy belerázkódik. Mert a haiku erre is, arra is hajlamos. Esztétikai élvezetet a műfaj egyik legkedveltebb motívuma, a természet miniatűr tájképnyi költői ábrázolása nyújthat, míg borzongást a vers gondolatisága, filozófiája válthat ki.

Irodalmunkban ezt a sort folyatja az eddig publicistaként ismert Klemm József Kilencvenkilenc című, kizárólag haikukat tartalmazó kötete (Forum Könyvkiadó, 2013). Ezekben a szerző azzal, hogy természet ábrázolása helyett zömmel inkább a meditatív jegyeket preferálja, mind a japáni hagyomány, mind pedig az itteni gyakorlat (l. Pap József kert-haikujait!) ellenében, egyéni változatot szorgalmaz. Erre utal az ízléses kötet (tervező Léphaft Pál) négy fejezetcíme: Személytelen, Személyes, Istenes és Látomásos. Ennek megfelelően a Klemm-féle változatot nem a japán gyakorlatra jellemző gyors felismerés, hanem folyamat hívja életre, ahogy a Vers című, formát és irányvételt pontosító haiku középső sora fogalmaz: „tizenhét lassú lépés” eredménye. Erre készít fel a kötethez írt huszonegy darabból álló Előszó is, melyből megtudni, milyen köz- és lelkiállapot („lelkem férges”) hívta elő a könyvbe sorolt, a létezés pótesélyeként írt verseket, melyekben „ott / lesz helyben minden”, mit isten alkotott, „s melybe létünk / úgy épült bele // mint falba a kő, / kőbe a kövület, vagy / vízbe a béka, // hogyha befagy…”.

Amint, vélem, az iménti sorok is utalnak rá, a szerzőt mindenekelőtt létbeli és lelki kérdések foglalkoztatják. Álljon itt legalább mutatóban néhány haikuba zárt Klemm-meditáció. Változatok az elmúlásra, ami majd lesz: „itt még kettesben: / csontos kézzel szorítja, / elmúlni készül (Öregek), ami vagyok: „mandulaágra / csöppent szappanbuborék: / mulandó, mint én” (Virág), tragikomikus variáció: „dioptriám négy, / fogam három, egykettő / elvisz már Kháron” (Kiszámolósdi), ami már bekövetkezett: „akár egy regény: / hosszú sorokba szedve / a nemlétezők” (Temető), ami megállíthatatlan: „kőangyal szárnyán / vadgalamb: emez elszáll, / amaz elenyész” (Szárnyak). Arról, ami volt, megszűnt, lehetetlen: „nyelvtelen kolomp, / béna kéz tapsolása, / pacsirtatetem” (Csönd), „akkor még jártak / felénk sárkányok, manók, / s megvolt még anyám” (Gyermekkor). Magánykép: „szék, szék előtt fal, / falon tükör, tükörben / arc, arcon halál” (Magány). Önkeresés, ki vagyok én: „füstös tükörben / megcsodálni a semmit…/ s belemerülni” (Meditáció), „honnan fúj a szél, / van-e a fénynek színe, / hová megyek én?” (Három kérdés), „hullám taraján / vén sirály: csak sodródik, / lám, olyan, mint én” (Hasonlat), a lehetőség: „mozdulat még nincs, / csak a szándék, indulni, / magamba térni” (Készülődés), önportré: „kiszáradt kertben, / romos kőfalnak dőlve /madárijesztő” (Küldetésem). Más: a küzdelem értelme(tlensége): „öröktől való, / óceánokkal harcolt, / aztán megrepedt” (Szikla), a megtisztulás: „jéghideg csermely / vizében megfürödni, / bűnöm feledni” (Tavasz). Istenről, istenhitről: „lajtorját támaszt / az égnek, felfut, lejő, / istent nem talál” (Tudós), „megérintettem / Isten ujját: hideg volt / mint a pléhkereszt” (Tapasztalás).

És végezetül számomra a két legszebb miniatűr: egy létszociográfiai tanulmány: „hol volt, hol nem volt / enni, négyet szoptatott, / míg meg nem haltak” (Mese), és egy szerelmi vallomás: „hajsátra alatt / szívem, felriadt madár, / újra elpihen” (Feleség).

Gerold László

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Portéka 7 éve - illusztráció
2016. OKTÓBER 13.
[ 18:50 ]
Színházi hol mi - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 30.
[ 11:57 ]
Naplóm, naplóm, mondd meg nékem... - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 17.
[ 15:04 ]
Status quo - illusztráció
2016. AUGUSZTUS 27.
[ 12:08 ]
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
Beolvasás folyamatban