Portéka
Hidunk

Nem tudom, észrevették-e, vagy rá se rántanak, persze ettől még a jelenség létezik, nevezetesen az, hogy napjainkban divatos lett a hagyományoknak, ha nem megszüntetése, de háttérbe szorítása, semmibevétele. Legegyszerűbben: leváltása. Mert mindent le lehet váltani, illetve majdnem mindent. Elsősorban az embereket. Így történt s történik ma is, nem is máshol, hanem itt nálunk és most. A mi világunkban. Mi is le vagyunk, vagy le leszünk váltva. Valamit azonban nem lehet leváltani, ahogy erről egy minapi esti műsorban Spiró György mondta Friderikusznak, nem lehet leváltani a műveket. Persze egy időre el lehet felejteni őket, de aztán váratlanul előbújnak. S akkor tudomásul kell venni őket.

Ez történt az idén immár nyolcvanéves Híddal. Természetesen nem arról van szó, hogy az, akit egy kicsit is érdekel kultúránk helyzete, állapota, ne tudna a Hídról, hogy ne lennének olvasói, akik számon tartják a folyóirat számainak megjelenését. A Híd ma élő fontos folyóirat, de mi a helyzet a Híd múltjával? Mit s mennyit tudunk róla? Holott illene, sőt kellene tudni, azért is, mert az 1934-től – a második világháború néhány évét leszámítva – folyamatosan megjelenő Híd nyolcvan éve a vajdasági magyar kultúra, irodalom időbeli hosszmetszete. Mi több, a jelenleg létező magyar nyelvű folyóirat-család legtöbb évfolyammal rendelkező tagja. A Hídnál régibb a nyolc évvel előbb indult kolozsvári Korunk, melynek megjelenése azonban hosszabb ideig, 1940-től 1957-ig szünetelt. Ilyenformán a Hídat az egyetemes magyar irodalmi kultúrában is megkülönböztetett figyelemnek kell(ene) kísérnie. Nem is szólva a vajdasági irodalmi kultúráról, melynek, amint utaltam rá egyik gerincvonulata.

Ezt támasztja alá a napokban tartott Mozgalom, kultúraformálás, irodalmi gondolkodás címmel tartott újvidéki tanácskozás, melynek keretében, ahogy a cím is utal rá, a Híd történetének alakulását, egyes fázisait tekintették át azok, akik a folyóirat indulásának és első, az 1941-es megszüntetéssel végződő időszakának politikai körülményei által meghatározott eszmetörténetéről, illetve a korszak kisebbségi létre jellemző társadalmi szemléletéről beszéltek, valamint az egyes főszerkesztők (Majtényi Mihály, Major Nándor, Ács Károly) által jegyzett koncepciókat vizsgálták, s akik a Hídban publikáló szerzők és az egyes szakterületek (folklór, fordítás) meg műfajok (dráma) és rovatok (Műhely) kapcsán végzett kutatásaikról számoltak be. De a szépszámú érdeklődő hallott személyes emlékekkel kísért verselemzést (Koncz István: A Tisza), egyetlen képzőművész (Csernik Attila) Hídbeli szerepléséről, egyetlen, nem is kifejezetten irodalmi, inkább határműfajnak tekinthető formáról, a képregényről készült dolgozatot, illetve értesülhetett a mai fiatal íróknak a folyóirathoz való kötődéséről. Hogy a konferencia jó elgondolás alapján szerveződött, azt az időív követése példázta témaválasztás tanúsítja. A múlt mellett a jelen is meghatározó tényezője volt a konferencián elhangzott tudományos, illetve ismertető jellegű dolgozatoknak, melyeket itteni és magyarországi meg romániai előadók írtak.

Hogy a változatos témarepertoár ellenére több mindenről, amiről egy ilyen történeti áttekintés alkalmával szólni kellene, lehetne, nem készült dolgozat, az, ismerve a Híd változatos s gazdag történetét, érthető. Nyilván jó lett volna hallani a Híd irodalmi, színházi, képzőművészeti kritikáiról, minden folyóirat meghatározó tényezőjéről, vagy egy-egy rövidebb (Herceg János, Pap József) vagy hosszabb (Bányai János, Bori Imre) főszerkesztői periódusról, de ehhez nyilván kétnapos tanácskozást kellett volna tartani. (Miből?) Ennek ellenére azonban olyan hosszú főszerkesztői periódusról, mint amit Bori Imre fémjelzett (1986-2004), szinte minden előadásban óhatatlanul és szükségszerűen szó esett. Lehet, hogy voltak, akik a sok apró részlet felemlítését a nyolcvan év felaprózásának vélték, s inkább a nagyobb összefüggésekre lettek volna kíváncsiak, s maguk módján még igazuk is lehet, de legalább annyi igazság van abban is, hogy egy folyóirat kézzelfogható történetét a részletek jelentik, amelyek természetesen nem önmagukért vannak, hanem azért, hogy általuk pontosan érezzük az adott folyóirat szerkesztési koncepcióváltásait éppen úgy, mint a helyi vagy az idegen értékek fontosságának hangsúlyozását.

Hogy a Híd, mint nyolc évtizedes létezése során, ma is kultúránk és irodalmunk egyik tartóoszlopa, azt a tanácskozás vitán felül igazolta, ezért is sajnálatos, hogy sem a (kultúr)politika eminensei, sem a folyóirat- és rovatszerkesztők nem mutattak kellő és joggal várható érdeklődést, távolmaradtak. De jelen volt számos fiatal, ami irodalmunk szempontjából mégis mindennél fontosabb.

Gerold László

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Portéka 7 éve - illusztráció
2016. OKTÓBER 13.
[ 18:50 ]
Színházi hol mi - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 30.
[ 11:57 ]
Naplóm, naplóm, mondd meg nékem... - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 17.
[ 15:04 ]
Status quo - illusztráció
2016. AUGUSZTUS 27.
[ 12:08 ]
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
Beolvasás folyamatban