Portéka
Negyven

Ma, amikor ezt a jegyzetet írom, 2014. január 27-e van: negyven éve annak, hogy első bemutatóját tartotta az Újvidéki Színház.

„Köszöntünk új színház!” – írta a Magyar Szó 1974. január 27-én, az első, Örkény István Macskajáték című műve bemutatásának napján. Köszönve sokunk nevében, hogy hosszas vajúdás után (ennek végső szakaszában, 1969-től, a lap többször interjú- és cikksorozatban segítve-sürgetve foglalkozott az Újvidéki Színház megalakításának fontosságával) 1973. június 1-én a város közgyűlése Újvidék történetében először állandó magyar színház megalakításáról határozott.

Művelődési életünk nevében szólt Vukovics Géza köszöntője: „örömmel és bizakodással, szeretettel és féltéssel”, annak reményében, hogy az új színház legyen „mindenkié: nézőké és színészeké, íróké és rendezőké”, hogy estéről estére igazolni tudja, fogja létjogosultságát. Hogy SZÍNHÁZ legyen „a fogalom korszerű értelmében elkötelezetten és művészi színvonalon. Hogy legyenek sikerei, s legyenek kudarcai is (bukás nélkül nincs színház!), s hogy legyenek barátai, minél többen, lehetőleg sokan, akik sohasem fordulnak el tőle, sohasem hagyják magára. („A magány a színház halála!”) Ennek reményében fordult a köszöntő a színház, minden színház, leginkább nélkülözhetetlen életben tartójához – a közönséghez. Biztatva, hogy „Keressük azokat a jegyeket, amelyek itt és most számunkra, a mi korunkban, körülményeink között a színház igazi meghatározó jegyei lehetnek. Keressük meg önmagunkat a színpadi történetben, az előadás drámai-emberi viszonylataiban, a konfliktusokban lássuk meg saját problémáinkat, a színpadi alakokban ismerjünk magatartásunk erényeire és – főleg – hibáira. A színház viszont legyen modern formában megszólaló társa az iránta „szellemi, erkölcsi igényeket támasztó közönségnek”. Legyen „alkotói hajlék és szellemi gyújtópont”.

Legyen SZÍNHÁZ.

És lett?

Hogy lett, azt itthoni és messze hangzó sikerei tanúsítják a Play Strindbergtől, amely második bemutatóként már díjat kapott Szarajevóban a rangos kis- és kísérleti színházak fesztiválján egészen az utolsó évad díjözönével Opera ultimáig. De említhető lenne a Mockinpott úr, a Nem félünk a farkastól, a Csehov-trilógia, a Psyché, a Tangó, a Játék a kastélyban az első tíz évből, amit a konstituálódás fázisának nevezhetünk, majd a folytatást, a gondolatébresztő, szellemi izgalmat nyújtó és a szórakoztató előadások közötti egyensúlyt kereső évekből a Tóték, a Liliom, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Woyzeck, a Paripacitrom. Továbbá a nyolcvanas évek végétől az egyre aggasztóbb jugoszláv változásokra reagálva politikai színházként aposztrofálható előadások (A hazaáruló, Károly, Kurázsi mama), illetve a miloševići korszak bukásával zárult évek új irányvételét, az egyéni és közösségi érvényesülést, azonosságkeresést példázó remek előadásokat (Szelídítések, Pác, Cselédek, Hat szereplő szerzőt keres, Emigránsok, Az öngyilkos, Pisti a vérzivatarban. S végezetül az utóbbi tíz év bemutatói közül a művészszínház felé való tájékozódásra utalókat (Médeia-körök, Éjjeli menedékhely, Bernarda Alba háza, Vérnász, Cyrano de Bergerac), illetve a létértelmezés kérdéseit, dilemmáit felvető, megvalósítás tekintetében kiemelkedően magas színvonalú művészszínház beérését jelentő kiváló produkciók (Az ember tragédiája, a Marat/Sade, a Fanny és Alexander, a Berzsián és Dideki, a Rosmersholm, s mindenekelőtt az Opera ultima. Hogy (csak a hely szűke miatt) a szerintem legjelentősebbeket említsem, nem szólván a zenésszínházi produkciók közül a Chicagóról, a Hairről vagy a West Syde Storyról, illetve a vajdasági szerzők műveiről, kivált a Via Italiáról. S mindazok, akikben ezek a címek emlékeket idéznek, tudják, hogy mindegyik időszak és az egyes előadások mögött jelentős rendezők és színészek álltak. Harag György, Radoslav Dorić, Ljubomir Draškić, Székely Gábor, Babarczy László, Tompa Gábor, Kokan Mladenović, Anca Bradu, Alföldi Róbert, és természetesen a hazaikra, Soltis Lajos, Vajda Tibor, Hernyák György, László Sándor, Puskás Zoltán, Mezei Kinga, illetve a kezdettől fogva kivételes csapatmunkát nyújtó színészek, akik között korszakonként olyan kiváló tandemeket láttunk, mint Romhányi Ibi és Fejes György, Soltis Lajos és Bicskei István, Mezei Kinga és Szorcsik Kriszta vagy Balázs Áron és Elor Emina. Hogy az utóbbi évtizedben a jó emlékű múlt folytatásaként országosan és magyar viszonyok között egyaránt kiemelkedő helyen jegyzett magyar színház van Újvidéken, amely a szerb közönséget vonzza, az rendezők és színészek mellett a társulatot vezető Vicsek Károly, László Sándor és Gyarmati Kata felbecsülhetetlen érdeme.

Ez volt, nagy vonalakban, ez van, ugyancsak nagy vonalakban, hogy mi lesz, az a jövő zenéje, a legtöbb, amit tehetünk, hogy türelmesek leszünk. Egy ilyen jelentős évforduló napján, ennél többet, nem feledkezve meg a gyanús előjelekről, nem tehetünk.

Boldog születésnapot Újvidéki Színház!

Gerold László

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Portéka 7 éve - illusztráció
2016. OKTÓBER 13.
[ 18:50 ]
Színházi hol mi - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 30.
[ 11:57 ]
Naplóm, naplóm, mondd meg nékem... - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 17.
[ 15:04 ]
Status quo - illusztráció
2016. AUGUSZTUS 27.
[ 12:08 ]
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
Beolvasás folyamatban