A biztosítékot Danyi Zoltán A virágzó barackfáknak című írása ütötte ki, amely a VajdaságMa hírportálon jelent meg, s amelyet két megjegyzés kíséretében hétvégi számában a Magyar Szó is közölt. Az egyiket a VMSZ sajtószolgálata, a másikat Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója jegyzi. Cikkében Danyi Zoltán arról ír, hogy őszre tervezett drámájának bemutatója azért marad el, mert többekkel „szóvá tette”, hogy Venczelt a párt helyezte „a színház igazgatói székébe”, s ezért ő a színház számára „nemkívánatos alak” lett. Hogy a színház és a párt olyan szoros kapcsolatban van, amely akár szerzők mellőzését is maga után vonhatja, annak akár tanújele lehet, hogy a nevezett párt választási kampánygyűlését az Újvidéki Színházban tartotta.

Erre reagált a VMSZ sajtószolgálata, emlékeztetve arra, hogy a párt 2007-től tartja újvidéki rendezvényeit a színházban. Tévedés azt gondolni, hogy ez a mostani igazgató újítása lenne. S ez így igaz. Logikus a hivatal reagálása. Az viszont már kevésbé tartozik a sajtószolgálat hatáskörébe, hogy a repertoár kérdésében megvédje az igazgatót, aki – lám! – Végel drámájának előadását és Alföldi rendezését sem gátolta meg. Hogy Végelre miért hivatkoznak azt még értem, Venczel megválasztását ő is helytelenítette, de hogy Alföldit milyen alapon említi a közlemény az igazgatóválasztással kapcsolatban, az számomra talány. Alkalmasint azért, hogy ezzel is jelezze az igazgató pártatlanságát. Azt, amit a Danyinak válaszoló Venczel is inaszakadtáig próbál bizonyítani, miszerint – ahogy erre reagálásának címe is utal – Nincsenek kívánatos és nem kívánatos személyek. Csakhogy ezenközben nála rövidzárlat állt be, a fogalomnak azon jelentése szerint, ahogy az értelmező szótár fogalmaz, miszerint rövidzárlatnak nevezzük az emlékezet zavarát, kihagyását. Venczel esetében is ez történt. Ezért szeretném emlékeztetni arra, ami megválasztása kapcsán történt, s amit vagy igyekezett elfelejteni (joggal, mert szégyenletes), vagy nem tudott (ami aligha hihető).

Az, hogy bármelyik párt kampánygyűlést színházban, iskolában tart, bármennyire is gyakorlat, szerintem akkor is helytelen, ha a kiemelt jelentőségűnek deklarált intézmény társalapítója, mert ez a szerep nem ilyesmire jogosítja fel. Az viszont, hogy az igazgató nyilvánosan tagadja azt, ami köztudott – megválasztásában jelentős szerepe volt a VMSZ irányítása alatt álló MNT-nek –, legenyhébben szólva személyiséghiba. Kivált, mert nem először teszi. Csakhogy amíg a tájékozatlan szerb olvasó a Dnevniknek adott interjút olvasva elfogad(hat)ja Venczel állítását, miszerint az MNT távol tartotta magát az igazgatóválasztás körüli vitában, addig mi, akik ismerjük a körülményeket, melyeket az igazgató nemhogy nem mer vállalni, hanem szemérmetlenül tagad, tudjuk, hogy ez nem így történt.

Nézzünk szembe a tényekkel!

A színház igazgatóbizottsága elsőre teljes egyetértésben nem támogatta Venczel kinevezését. Miután azonban MNT-utasításra másnap új gyűlést hívtak össze, csodák csodája, az ib. pártkatonái és -szimpatizánsai, előző napi véleményüket megváltoztatva, támogatásuknak adtak hangot. S ettől kezdve, hiába nyilatkozott Venczel szakszerűtlen, érdemi programot nem tartalmazó, silány pályázati beadványa miatt, s ezért őt a megbízatásra alkalmatlannak tartott magyar és a szerb színházi szakma, nyitva állt a kapu Venczel kinevezése előtt, ami valóban nem a párt által, de tagadhatatlanul közvetve ennek befolyására történt. S ezt, bármennyire is kellemetlen, az igazgatónak vállalnia kell. Ízléstelenség részéről a megválasztása ellen tiltakozók esetében vesztes csatáról beszélni, amikor jól tudja – ne játssza el az emlékezeti rövidzárlat című nagyjelenetet! –, hogy mi s hogyan zajlott le. Ahogy azt is tudnia, sőt vállalnia kell(ene), hogy a különben botrányos módon (erről, ha független sajtónk lenne, olvashattunk volna) kinevezett ib. egyik kültagját, aki a beltagokhoz hasonlóan ellenezte Venczel kinevezését, a közelmúltban leváltották (mégis lennének nemkívánatos személyek?!), s helyette a napilap igazgatónőjét nevezték ki, aki „pártatlanságát” bizonyítandó, az utóbbi hónapok gyakorlatától eltérően sebtében át is vette a hírportál cikkét, hogy nyomtatott nyilvánosságot kapjon az eset, s ily módon lehetőséget adjon a párthivatal és a problematikusan megválasztott igazgató szereplésének. Elvégre kampány van!

Már ezért is nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy Danyi Zoltánnak mégis igaza lehet, amikor összefüggést vél felfedezni tiltakozása és drámája mellőzése között.

Gerold László