Portéka
Virág helyett

Elseje van, reggel. Mint minden hónap első napjának kezdetén, ma is átigazítom a naptárakat. Most: október le, november föl. S mint máskor, néhány pillanatig ma is elidőzök A fény tanúi címet viselő szép sorozat ezúttal Boro Vojnović fotóival illusztrált falinaptára előtt. A kép jobb felső negyedében egy idős asszony, talpig feketében, egyik öklét összeszorítja, fejét kissé félrebillentve üres tekintettel nézi a szemben levő keresztet.

Asszony és kereszt.

Igen: november van. Mindenszentek és halottak napja. Az emlékezés ideje. Elseje az „üdvözültek emlékének katolikus ünnepe”. Azoké, akik a hit szerint a halál utáni boldog örök élet üdvösségében részesültek. Másodika az a nap, amikor e felfogás szerint az élők halottaikra emlékeznek.

Áhítat és tiszteletünk kinyilvánítása. Rendbe tett sírokkal, a sírokon virágokkal és mécsesekkel. A sírok körül némán emlékező, múltat idéző emberekkel.

Ünnep, amelynek súlya van. Mert nincs élő ember, akiben – miközben befelé fordulva áll némán és megilletődve valamelyik közeli hozzátartozóját rejtő földhalom vagy márványlappal borított kripta előtt – óhatatlanul is ne merülne fel benne a gondolat: mit ér az emberi élet, mi értelme van az életnek?

Számomra ezt a két nagyon is összetartozó kérdést egy mostanában olvasott könyv döbbenetes élménye teszi még súlyosabbá. Szabó Angéla magánkiadásban megjelent Holt szezon című kötete, melyben a szerző vajdasági magyar kiskatonák hozzátartozóit, anyákat, apákat, feleségeket, testvéreket kért meg, idézzek fel a kilencvenes évek délszláv háborúiban elesett fiak, férjek, testvérek emlékét. Negyvennyolc családból, számukra bármennyire is fájdalmas volt, vállalták ezt a megpróbáltatást. (További tizenhét áldozatról életrajzi adataik és sírjaikról készült fotók láthatóak.)

Olvashatunk, majdnem azt írtam, halljuk, mert szavuk olyan szomorúan és őszintén emberi, hogy hangjukat szinte hallani véljük, amit mondanak: a behívás körülményeiről, arról kit hogyan s honnan vittek el, a felkészülés nélküli bevetésekről, arról, hogy ki hogyan halt meg, s ezzel összefüggésben annak gyanújáról, hogy a hatóságok nem mondtak igazat, a holtestek azonosításának gyalázatos körülményeiről, a temetésekről. És nem utolsósorban önmagukról. A túlélőkről, akik közül legtöbben legszívesebben elfelejteni szeretnék a történeteket, de mivel ez lehetetlen, úgy döntöttek, nem kell, mert nincs értelme, bolygatni a múltat. Arról, hogy a vesztességbe melyikük hogyan rokkant bele lelkileg, egészségileg, s hogy élték át a nótaszóval történő megalázó, a tragédia színhelyeire szervezett halálturizmust, ha egyáltalán volt erejük és bátorságuk erre az útra.

Ahány történet, ahány sors, annyi – de a túlélőket is számítva – emberi tragédia, függetlenül attól, hogy az alig húsztól a negyvenévesekig erőszakkal, kötelességteljesítésből vagy kalandvágyó önkéntesként kerültek-e a szlavóniai, a boszniai, a koszovói halálgyárakba, mindannyian áldozatok, kiknek életét, kivétel nélkül, egyetlen közös nevező határozta meg – a halál.

Róluk s rólunk is szól ez a döbbenetes könyv, Szabó Angéla bátor és csodálatra méltó vállalkozása, példaértékű újságírói tette arról, amit – lett légyen is ez bármennyire fájdalmas – nemcsak nem lehet, nem is szabad elfelejteni. Olyan könyv ez, amit, míg olvassuk, kiszárad a szánk, akár a tapló, ahogy naplójában más vonatkozásban az emberi szenvedéstörténet talán leghitelesebb irodalmi megszólalója, Kertész Imre, a Sorstalanság írója fogalmaz.

Értelmetlenül elpusztult életek idéződnek fel Szabó Angéla interjúkötetének lapjain, kiknek sírjait, bízzunk benne, mint mindannyiunk minden hozzátartozójának sírkerti nyughelyét, most november első napjaiban a gyász és az emlékezés virágai borítják.

Ezek mellé küldöm virág helyett ezt a lelket és értelmet, szívet és gyomrot felkavaró könyvről készült alkalmi írást.

Gerold László

2014. nov. 1.-3.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Portéka 7 éve - illusztráció
2016. OKTÓBER 13.
[ 18:50 ]
Színházi hol mi - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 30.
[ 11:57 ]
Naplóm, naplóm, mondd meg nékem... - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 17.
[ 15:04 ]
Status quo - illusztráció
2016. AUGUSZTUS 27.
[ 12:08 ]
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
Beolvasás folyamatban