Levelek a Rózsa utcából
Leváltás a "nagy projekt" szolgálatában?
Betűméret:             

Felháborító! – Ez volt az első reakcióm, amikor elolvastam a hírt, hogy dr. Ózer Ágnes muzeológus-történészt leváltották a Vajdasági Múzeum igazgatói posztjáról, mégpedig azt követően, hogy ugyanezen a tisztségen eltöltött négy eredményesnek mondható évet, és néhány hónappal ezelőtt újraválasztották.

Dr. Ózer Ágnes neve és személyisége ismert Vajdaság-szerte, és bizton állítom, szűkebb pátriánkon túl is. Nem vagyok szakmabeli – csak egy újságíró, aki a munkája folytán találkozott vele néhányszor az életben - de ezt a nézőpontot figyelembe véve is meg merem kockáztatni a véleményt, hogy kiváló történész-szakembert ismertem meg a személyében, aki az érzékeny történelmi kérdésekre is mindig tudta a választ. És ha a szerb-magyar történelmet nézzük, szerintem ez a fontos: szakmai, szakértői válasz az érzékeny kérdésekre. Hogy igazgatóként milyen volt, (bár tudjuk, hogy ez esetben a politika a mérvadó), szerintem erre a kérdésre a pozitív választ azt támasztja alá, hogy nem is olyan régen újraválasztották a közvélemény előtt ismertté vált számos érdekes kiállítás megszervezésével a háta mögött.

De most a vajdasági (bácskai, bánáti, szerémségi) kormány leváltotta, mert egy bizonyos dr. Drago Njegovan kell, hogy megbízott igazgatóként a helyébe kerüljön. Megnéztem Njegovan úr életrajzát a Vajdasági Múzeum honlapján, ugyanis az újonnan kinevezett igazgató úr eddig ugyanebben az intézményben múzeumi tanácsos, tudományos főmunkatárs és a tudományok doktora volt. Most tehát ő a tartományi kormány által kinevezett új igazgató dr. Ózer Ágnes helyett. Az új igazgató a Vajdasági Múzeum honlapja szerint Lukaviceben született (a Wikipédia azt írja, hogy ilyen helység a Cseh köztársaságban van, de sejtem, hogy inkább Lukavica-t kellett volna feltütetni). Az életrajzából az sem derül ki, hogy hol érettségizett, hol diplomált és hol doktorált, de azt már tudni lehet, hogy 1992-től “Vajdaság politikai-gazdasági kusztoszaként”dolgozott és ettől kezdődően számos tudományos tett is a nevéhez fűződik a Vajdasági Múzeumban. Előtte valahol (?) 1973-ban befejezte a gimnáziumot, a politikai karon diplomált 1978-ban (valahol?), és például 1987 és 1991 között előadó volt a Pedagógiai Karon (valahol?). Életrajzából ezt követően már tudni lehet, hogy Vajdaságban dolgozott.

Na már most, az internetről azt megtudtam, hogy Lukavica Szarajevó keleti része lehet, és dr. Njegovan úrnak a Vajdasági Múzeum honlapján közölt tudományos munkáinak adataiból (http://www.muzejvojvodine.org.rs/index.php/lat/odeljenja-zaposleni/odeljenje-savremene-istorije/dr-drago-njegovan) azt is kikövetkeztettem, hogy az a bizonyos Pedagógiai Kar, ahol előadó volt 1991-ig, Eszék székhelyű lehetett, ugyanis ott szerzőtárs volt egy olyan munkában, aminek a címe Az iskola és a társadalmi közösség (1986), és amelyet az eszéki Pedagógiai Karon adtak ki.

Bosznia, Horvátország és most Vajdaság – sorolom, és rögtön meg is feddem magam:az előítéleteim miatt. Az előítéletek ugyanis általában téves következtetéshez vezetnek, de mégis rámeredek e tudományok doktorának a főbb műveire, amelyek mind-mind 1990 után, tehát a délszláv háború ideje és annak utána keletkeztek, és amelyek súlypontja Szerémség, Bácska és Bánát Szerbiához történő csatolása. Az előítéleteimet folytatva leírom ide azt is, hogy a kinevezésnek ennek tudatában csakis politikai – és nem szakmai – indíttatása lehet, hiszen itt van a köztudatban a szerb államfő által minap bejelentett “nagy projekt” is, azaz november 25-ének, Szerémség, Bánát és Bácska Magyarországból való kiszakítása és Szerbiához való csatolása napjának állami ünneppé tétele. Ez az államfői ötlet összecseng az idézett tudományos munkákkal, a jelek szerint ezt a szándékot kell tehát “tudományos-történelmi” emlékekkel igazolni, amihez, íme, a megfelelő emberek meg is vannak immár.

Nézem továbbá a tartomány (Bácska, Bánát, Szerémség) kormányának az összetételét is. A 14 kormánytag között egy a magyar (a VMSZ soraiból), a többiek a Szerb Haladó Párt, a Szerb Szocialista Párt és a Szocialisták Mozgalmának a tagjai vagy párton kívüliek, s születtek közülük egyesek Kručevacon, Belgrádban, Bijelinában, Prizrenben, Loznicában… (Jól átérezhetik az itteni történelmi múlt hozadékait.)

A szűkszavú kormányközleményből nem derül ki, hogyan szavazott az egyetlen VMSZ-es kormánytag, pedig annak vonatkozásában, hogy dr. Ózer Ágnes a Magyar Mozgalom alapító tagja, ez is fontos hírelem lenne. Kár, hogy maga a VMSZ nem nyilatkozott erről. Ez ugyanis a nyilvánosságra tartozna, nem azért, hogy esetleg a Magyar Mozgalom – VMSZ viszonyán rágódjunk, hanem elvi kérdések miatt, hiszen itt nem napi politikáról, hanem sokkal messzebre mutató politikai üzenetről van szó. Ez a leváltás nem egy puszta személycsere, ez egy üzenet a történészi szaktudás és a napi politika összefonódásáról. Jelzi, hogy a magyarok ősi szálláshelyeit – Szerémséget, Bácskát, Bánátot – újra és újra elfoglalják az élet számos vonatkozásában, tehát nem csak területileg és új lakosság betelepítésével lakosságilag, hanem például a célnak megfelelő irányultságú történészek által a történelmi tényekkel való esetleges manipulálással, vagy finomabban fogalmazva, egyes események és adatok elhallgatásával, mások kiemelésével is.

Ezek után azt mondanám, hogy itt az ideje tömören néhány mondatban megfogalmazni a november 25-ei esetleges szerb állami ünneppel kapcsolatos 1918-as történelmi tényeket angol, német, francia, orosz és más nyelveken és várható “ünnepkor”, alkalmas apropóként minden évben terjeszteni a világban, hogy mi volt, és mi van. Igaz, ez nem elégtétel, de jelzés lehet, hogy a történelmi igazságot leváltásokkal és kinevezésekkel, elhallgatásokkal és szépítésekkel nem lehet semmissé tenni még akkor sem, ha a terület elfoglalása és a lakosság összetételének átalakítása az új hatalom szemszögéből sikeresen befejeződött.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Kiegyezésre várva - illusztráció
2026. MÁRCIUS 18.
[ 14:59 ]
Viták és szálaik - illusztráció
2026. MÁRCIUS 7.
[ 8:13 ]
Meglepődöm, pedig nem kellene, amikor két barátnőm is a közelgő magyarországi választások kapcsán előhoz két témát. Az egyik a kritikus energetikai létesítmények február 25-én elrendelt katonai és rendőri védelme, és az esetleges védekezés kilátásba helyezése, a másik pedig a bennünket, kettős állampolgárokat...
2026. FEBRUÁR 26.
[ 16:04 ]
A most folyó magyar választási kampány minden részletének következménye lesz a következő szerbiai parlamenti választások lebonyolítására. Nemcsak a választási eredményekkel kapcsolatos tanulságként, hanem a különböző kampányfogások, szerencsétlen elszólások, tudatosan félrevezető információk, és nem utolsó sorban...
2026. FEBRUÁR 16.
[ 10:35 ]
Biztos vagyok benne, hogy a kárpátaljai magyarok mostani helyzetét senki sem tudja úgy átérezni, mint a vajdasági magyarok, akik maguk is érintettek voltak a délszláv háború minden kegyetlenségében, és megszenvedték a háborús rombolás veszteségeit, a leépülés lelki és anyagi vonatkozásait egyaránt. És szembenéztek...
2026. FEBRUÁR 7.
[ 11:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó