Levelek a Rózsa utcából
Színfoltok Európából

Múlt heti utazási élményeim után azt az üzenetet adtam tovább, hogy Magyarországot és Szlovákiát a munka és az azzal járó megbecsülés és pénz révén az ott dolgozó szerbek jobb országoknak élik meg, mint Szerbiát. A gondolatsort illene tovább folytatnom, lévén, hogy az elmúlt napokban mintegy háromezer kilométert tettem meg Európa-szerte, és szemlélődéseim során a jobb élet kapcsán az iméntihez hasonló ellesett élethelyzetekből fakadó következtetéseket is levontam magamban.

Budapestről Amszterdamba utaztam egy este induló buszjárattal. Tudtam, hogy az út 22 órát tart, de bírom az utazást, szemlélődni akartam. És egyébként is, olcsó repülőjáratként esetemben csak Eindhoven, Rotterdam és Brüsszel jöhetett volna számításba és ha hozzáadtam a szükséges további busz- és vonatjegyek árát és a csatlakozásokkal kapcsolatos komplikációkat, a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás mégis a közvetlen buszjárat volt. Útközben szemlélődtem a Bécsbe tartó utasok között, akiknek egy része (szerbek és magyarok) munkára ment az osztrák fővárosba. Utána már nem volt ilyen egyértemű az utazó közönség összetétele. Voltak közöttünk németül, arabul, angolul, oroszul és szerbül beszélők, de mivel belehajtottunk az éjszakába, keveset szűrhettem le az elcsendesedő utitársak utazási céljairól, minden esetre, az autópálya egyik pihenőjében bennünket igazoltató német rendőrség minden okmányt rendben talált nálunk. A magyar buszvezetőtől annyit mégis megtudtam, hogy az egész Európát átszövő buszjáratok alig három éve alakultak ki internetes irányítással, és meglátása szerint stratégiai jeletőségűek: alig 24 óra alatt Európa egyik sarkából a másikba tudnak juttatni embertömegeket.

De ne gondoljak rosszra, hiszen sok van, mi csodálatos… Útközben láttam a nürnbergi óvárost védő falakat, madártávlatból a würzburgi kastélymúzeumot, Düsseldorf belvárosát, a köln-bonni repülőteret, és “már” meg is érkeztem Amsterdamba, a Sloterdijk állomásra. Mivel vártak, könnyű dolgom volt, de egyébként bizonyára idő kellett volna, hogy kibogozzam a legújabb holland utazási feltételeket. A központi vasútállomásig kellett tovább utaznunk, ami mindössze öt percet vesz igénybe, de érdekességként elmondom, hogy a jegyet csak bankkártyával lehet megvásárolni az automatából, a sínekhez pedig olyan digitális ellenőrző kapukon lehet bejutni, ahol regisztrálják a jegyünk kódját. Az állomásokról kijutni ugyancsak ellenőrző kapukon lehet úgy, hogy az automatának “megmutatjuk” a jegyünket. Az ilyen szigorú, szinte kordonszerű ellenőrzéshez képest a budapesti metróállomások ellenőrei játékos színfoltnak tűnhetnek…

Az amszerdami főállomáson a nyüzsgő, meglepetésszerűen nagy embertömeg mögött az óriási, emeletes kerékpárparkoló tűnik fel (ilyet sem láttam még), aminek fontos rendeltetése van: egy statisztika szerint a hollandok naponta átlagban oda-vissza összesen 40 kilométert kerékpároznak a munkahelyük és az otthonuk között. Ha ehhez még hozzáadjuk a vonatot… Amszterdamba közeli hozzátartozóm révén egy luxushajóra érkeztem, ahol elvegyülhettem a dél-afrikai turisták között, de mielőtt végighajóztuk volna a Rajna egy szakaszát, sikerült eljutnom az amszterdami Rijksmuseumba, ahol láthattam Rembrandt Éjszakai őrjáratát és Van Gogh önarcképét (tényleg csodálatos élmény!), és sajnálhattam, hogy nincs legalább három napom elmerülni a többi festmény, porcelán, bútor, faragvány és ékszer világában. A virágpiacon a gyönyörű holland tulipánok, palánták és nyíltan árusított kannabisz-teák és cukorkák között gyorsan eltelt az idő, de jutott ajándékként még egy órácska az amszerdami csatornákon való gondtalan hajókázásra. Az emberi alkotókészség és erő lenyűgöző. A hollandok ebben a városban évszázadokon át a tengerszint alatt a vizet valóban a saját szolgálatukba állították teherszállítás, közlekedés és lakhatás szempontjából, és Bácskából szemlélve igazán sajnálhatjuk, hogy politikai okokból és egyéni érdekből nem hagytuk a vállalkozóikat ide jönni, hogy otthoni tapasztalataik alapján a mi síkságunk és csatornáink révén hasznot húzzanak ők is, és mi is! (Ehelyett mi történik a mi csatornáinkkal Bácskában és Bánátban?!)

A turistahajó, amelyen vendégként utazhattam, Amszerdamból majdnem egy egész napot siklott a Rajnán Kölnig. Útközben odaföntről csillagos ég és ragyogó napfény kísért bennünket, a parton pedig a kerékpározók ezrei karikáztak velünk párhuzamosan. Hihetetlen tájképek vonultak el mellettünk: a Rajna partján közvetlenül a kerékpárút, azzal párhuzamosan a vasút és az autóút, amögött pedig a falvak, városok szélső utcái. Ahol adódott némi zöld tér az autóút és a házak között, ott birkák legelésztek. Igazából azonban a kőhányásokon sátrat verő, vagy egyszerűen pokrócokra kifekvő emberek sokasága lepett meg: a vasárnap olyan volt, mintha egész Németország szerényen piknikelne a Rajna mentén az otthonról hozott szendvics és hideg sör mellett. Este Kölnben a Dóm melletti lépcsőn már nem igazán németek ültek, és nem is sört ittak. A mobiltelefonok kihangosítójából keleties zene szólt, a nők ott a lépcsőn valamiféle hastánccal próbáltak hódítani, a szakállas férfiak azonban inkább a hangos zenére figyeltek, én meg a férfiakra: csupa arab-kinézetű ember volt körülöttünk. A jelek szerint mi tovább bírtuk a lépcsőn, ők negyed óra múlva tovább álltak, mobil-zenéjükkel és hastáncos barátnőikkel együtt… Bonnban már nem láttam ennyi idegent, de miközben Beethoven emlékművét kerestem, feltűnően sok török gyorséttermbe botlottam. Útitársaim Koblenzben viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy az óváros gyorséttermei előtt feltűnően sok az arab betűs felirat. Amikor később a Mosel és a Rajna találkozásánál a Német Sarkon (Deutsches Eck) a Német Birodalmat egyesítő I. Vilmos császár lenyűgöző lovasszobránál megtaláltuk a Deutsches Eck sörözőt, megkönnyebbülve állapíthattuk meg, hogy van olyan hely is, ahol “echte” németek társaságában igazi német csapolt sört ihatunk.

Ennyi volt az utazásom a hajón tartózkodó dél-afrikai idős (és minden bizonnyal gazdag) turisták között.

A hajón dolgozó magyar, szlovák és román személyzettől szinte idő sem volt elbúcsúzni. A felszínes szemlélő is láthatja, hogy ott mindenkinek minden perce ki van számítva, beszélgetésre nem futja. Azt viszont a városokban mellettünk kikötött turistahajókon dolgozókat figyelve egyértelműen meg tudtam állapítani, hogy azokon is többnyire magyarok és románok dolgoznak, de többször hallottam szerb, illetve horvátosan hangzó párbeszédet is. Állítólag a románoknak sikerült elérniük a hollandoknál és németeknél, hogy minden tekintetben elismerjék az ő hajósiskolai diplomáikat, s ha így folytatódik, a Rajnán közlekedő hajókon hamarosan kiszorítják a magyar hajósokat… Amit a vendéglátó hajón megtudhattam az ott dolgozó magyaroktól, az csupán az ő egyszerű számításuk. Általában párban vállalnak munkát takarítóként, pincérként, szakácsként, recepciósként, és a turistaidényben a két-, sőt háromszorosát is megkeresik annak, amennyiért otthon (diplomásan, egyetemi végzettséggel) kellene dolgozniuk, ráadásul itt “ingyen” laknak és étkeznek. Néhány év alatt ketten összegyűjtenek annyit, hogy új életet kezdjenek otthon – összegezik a számításaikat. Szurkolok nekik, hogy sikerüljön, és a kora reggeltől késő estig tartó, szabad napok nélküli munkájuknak legyen a saját javukat szolgáló eredménye!

Én már a magam hasznával, azaz szép élményekkel megérkeztem Újvidékre. Tizennégy óra alatt Koblenzből buszon Frankfurt Hahnba, onnan olcsó repülőjáraton Temesvárra (a városon áthaladva egyetlen magyar feliratot sem láttam), onnan kisbusszal Belgrádba (jé, már javában folynak a Belgrád a vízen elnevezésű projekt építkezései a Száva-parton!) onnan pedig nagybusszal Újvidékre. És bocs, hogy ezen a héten ilyen hosszúra fogtam. Történt ez abban a reményben, hogy sikerül némi ízelítőt adni Európa világából, illetve ötletet adni némi világjáráshoz, esetleg “az új élet” megalapozásához…

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Gordon
2018. MÁJUS 14. [ 7:06 ]

Véletlenül botlottam ebbe a cikkbe (sőt a portálra is), de nem bántam meg. Életszerű, informatív ismertetés, kösz!


Eset - illusztráció
2018. OKTÓBER 6.
[ 12:53 ]
Ruhadömping - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 27.
[ 18:16 ]
Budapesten a Hősök terén nyoma sincs már annak, hogy néhány nappal ezelőtt itt tartották a 11. Nemzeti Vágtát, amelyen a győzelmet Temerin lovasa vitte el. Ismerőseim még most is arról az élményről mesélnek, amit átéltek a lovasrendezvény közönségeként és az Andrássy úton a vágta ideje alatt tartott sátoros...
2018. SZEPTEMBER 19.
[ 18:36 ]
Azt mondják, csoda, hogy ennyien összejövünk Doroszlón. Aki csak teheti a környezetünkből, mindenki ott van. Talán csodára várva, talán csak egy kis oldódásra, hogy egy pillanatra megkönnyebbüljön a lélek, és holnap már megerősödve vigye a terheket. A Kisboldogasszony-napi doroszlói búcsú nagy ünnep a mi vidékünkön....
2018. SZEPTEMBER 9.
[ 21:03 ]
Már jó ideje nem látom, mi újság a Rózsa utcában? – jegyzi meg kedves ismerősöm, és mentegetőzés helyett, hogy sokat utaztam az elmúlt időszakban, inkább én kérdezem a véleményét azzal kapcsolatban, hogy az EU 330 millió eurót elismert a magyarországi határvédelmi kiadások fedezésére, önvédelmi és technológiai...
2018. SZEPTEMBER 3.
[ 15:02 ]
Beolvasás folyamatban