Levelek a Rózsa utcából
Apropó, korzó!

Tranzakcióanalízis tanárom – aki egy időben igazgató is volt egy szlovéniai szociális központban – gyakran elismételte, hogy hálátlan dolog szociális munkásnak lenni, mert ebben a szakmában/hivatásban csak rossz, és kevésbé rossz megoldások vannak. Mindenek előtt a válásokkal járó kellemetlen vizsgálódásokra és a hivatalból kötelező gyermekelhelyezési döntésekre gondolt. Napjaink történéseit szemlélve ide kívánkozik a kérdés, hogy vajon mit mondana ma, ha netán a Pride fesztiválok nyomására engedélyeznék az azonos neműek házasságát és lehetővé tennék számukra gyermek örökbe fogadását is, és ha egy ilyen házasság felbomlása után kellene döntenie a gyermek elhelyezéséről?

Ennél már csak napjaink azon tömegjelenségére nehezebb megadni az elvi választ, hogy a fiatalok még harminc felett sem nősülnek, illetve nem mennek férjhez, és a gyerekvállalási próbálkozásaik gyakran negyven év felett kezdődnek pánikszerűen – mondja kolléganőm az egyetemi évekből előkapart, kedves tanárunktól származó fentebbi idézetünk kapcsán. Gondolatmenetét egy frissen hallott példával támasztja alá, miszerint Mojkovacban (városka Montenegróban) pillanatnyilag 70 harminc év feletti nőtlen férfi, és 35 harminc év feletti hajadon él, és házasságok sehogy sem köttetnek. Az alig több, mint háromezer lakosú városkában nagyjából ismerhetik egymást az emberek, a fiatalok mégis elkerülik egymást – folytatja a szóbeszéd ismertetését, és tanárunk véleményét felidézve az akkori világból előkapar még egy színfoltot: bezzeg régen a korzón hetente több alkalommal is láthatták egymást a fiatalok! Volt hol ismerkedniük! Ez ma egy kávézóban lehetetlen!

A korzónál, mint a kommunikáció remek formájánál maradunk. Az állandó sétákra gondolunk városaink és falvaink meghatározott utcáiban (rendszerint a főutcán) bizonyos időpontokban (rendszerint a koraesti órákban, a legtöbb helyen vasárnaponként). Az oda-vissza séta általában nem hosszú szakaszon bonyolódott, így egy óra alatt a barátnőkkel beszélgetve többször is a szemébe lehetett nézni a szembe sétáló fiúk valamelyikének, sőt, meg is lehetett állni egy rövid kérdés és válasz erejéig, s aztán haza felé menet kilesni, hogy mikor veszi arrafelé az irányt valaki, aki éppen tetszik… A kommunikáció elemi szabályszerűségei szerint nem minden a beszéd, sőt, véleményünket, érzelmeinket, vágyainkat gyakorta hatásosabban fejezzük ki egy-egy mozdulattal, arcmimikával, a párkapcsolatban természetesen mosollyal, szemkontaktussal. Erre, ismétli pszichológus kolléganőm, a korzó kiváló alkalom volt. Sétálás közben figyelni a másikat, válaszolni a pillantására, mosollyal magunkra hívni a figyelmet, ugyanakkor kihívás volt leolvasni mások arcáról a rólunk alkotott véleményt és tesztelni önmagunk empátiás képességét, vagyis hogy mennyire tudjuk beleélni magunkat mások helyzetébe.

Korzó, korzózás a múltté. S a múltba visszanézve az is kérdéses, vajon tényleg ott alakultak-e párkapcsolatok jelentős számban, vagy a táncmulatságoknak, az egyetemi éveknek és a munkahelyi ismeretségeknek volt döntő szerepük ebben. Ma pedig egész más világot élünk, aminek a témát illetően nem lenne jelentősége, ha közben nem ismernénk adatokat arról, hogy mennyi fiatal van egyedül közvetlen környezetünkben is, és hogy Szerbiában és Magyarországon egyaránt jobb demográfiai mutatók lennének kívánatosak.

Amikor a gyermekvállalásra buzdító propagandát hallgatom és az állami családtámogatási kedvezményeket dicsérő politikai üzeneteken gondolkodom, szinte mindig az is az eszembe jut, hogy mindeközben a magányos, a párkapcsolatokban sikertelen fiatalokon kellene segíteni elsősorban, hogy egyszer majd ők is élvezzék a családtámogatást és nekik is jusson a gyermekvállalás öröméből. Mert mindaddig, amíg például az ötgyerekes apukának plusz szabadság jár (ami normális), de az ő szabadnapjai alatt őhelyette a fiatal gyermektelen kolléganőnek kell túlóráznia és lemondania az esetleges randevúkat (ami nem normális), addig az a szabály érvényesül, hogy aki egyszer lemaradt valamiért, az mindig lemarad… Hát ne maradjon le! Ez nem magánéleti probléma immár.

A szemmel látható elmagányosodás a jelen és jövő társadalmát egyaránt érinti.

Ismerőseim körében nagy vita folyt a szombati budapesti Pride-ról, és annak kapcsán az azonos neműek gyermekvállalására vonatkozó követelésről. Magánéleti vagy közösségi probléma mindez? Munkám során alkalmam volt közelebbről is megismerni több homoszexuális ember lelki gyötrődéseit, érzelmi válságait, s a belgrádi Pride-felvonulásokról úgy mellékesen elmondott véleményeik alapján állíthatom, hogy számukra egyáltalán nem voltak fontosak az ilyen felvonulások, sőt önbecsülésüket veszélyeztető rendezvényként élték meg azokat.

Egy ilyen Pride-féle manifesztáció lényegében politika, és nem arról szól, aminek mondják.

S ha már politika, akkor a felvonulásokkal, mint embereket mozgató módszerrel eljátszadozva visszatérnék a korzó jelenségéhez és ismét állítom, hogy most már fontos közösségi (politikai) kérdés az egyedül élő (vagy szülőknél ragadt) harminc-negyven közöttiek férfi-nő kapcsolata, vagyis a heteroszexuálisok családteremtésének az ösztönzése. Hogy aki egyszer huszonévesen lemaradt, ne maradjon le örökre. A korzó és a hosszú sétálgatások ideje lejárt (kinek van arra ideje?), s ez csak olyanok fejében él, mint a nyugdíj-közeli kolléganőm, és nem igen hinném, hogy valaki politikai manifesztációként megszervezné a szinglik ismerkedési korzózását (pedig lehet, hogy sokkal inkább lenne értelme, mint egy Pride-nak). A szingliség sokak esetében kényszerhelyzet és nem természetesnek vállalt állapot. Az esély- és jogegyenlőség ezeket az embereket is megilleti, de még mennyire! Például a munkahelyen oly módon, hogy anya/apatámogatás ürügyén plusz terhekkel ne az egyedül élőket korlátozzák, hanem alkalmasint segítsék őket, hogy ők is eljussanak a társadalmilag is elvárt gyermekvállaláshoz és annak öröméhez.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Elfogadás - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 19.
[ 18:36 ]
Doroszló - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 9.
[ 21:03 ]
Úton, utakon… - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 3.
[ 15:02 ]
Minden harmadik - illusztráció
2018. AUGUSZTUS 17.
[ 17:40 ]
Langenauban, az Ulm közeli német kisvárosban ülök egy játszótéri padon. Figyelem a velem szemben hintáló gyerekeket, és a fülemet hegyezem, mert mögöttem is gyerekhangokat hallok, de nem szűröm ki a szavakat. Végre közelebb ér a két kislány, és most már tudom, hogy németül beszélnek. Az egyik világos szőke, a másik...
2018. AUGUSZTUS 9.
[ 20:24 ]
Egy árucikk annyit ér, amennyire azt a fogyasztó értékeli, vagyis amennyiért a piacon el lehet adni – hangzik leegyszerűsítve a közismert közgazdász definíció. Már nem emlékszem, hogy amikor a múlt század nyolcvanas éveinek a végén megjelent az önkiszolgálókban a Száva (Sava) néven népszerűvé vált sárgásbarna...
2018. AUGUSZTUS 4.
[ 15:13 ]
Tényleg rohan az idő. Már megint új választások, alig múlik el az egyik, jön a másik. A 35 tagú Magyar Nemzeti Tanács új összetételéről döntünk az ősszel. Előtte az önkormányzatokban frissíteni fogják a külön magyar névjegyzék adatait, az érdekeltek tehát iratkozzanak fel, illetve ellenőrizzék, rajta vannak-e...
2018. JÚLIUS 29.
[ 15:02 ]
Beolvasás folyamatban