Levelek a Rózsa utcából
Egy kis sárgarépa, egy kis bot

Nem is tudom, honnan kezdjem. Talán onnan, hogy Bácskában születtem, túl vagyok a hatvanon és esetemben is, mint a hozzám hasonló korúak életében, sokat jelentett, amikor jugoszláv útlevéllel a zsebemben utazhattam egy kicsit. Az utazásaimat az anyagi helyzetemhez igazítva nem jutottam túl messzire, de meghatározó élmény volt más nyelvet hallani, idegen utcákat járva boltba betérő embereket figyelni, piaci árusokat lesni... A hovatartozásnak szóló valamiféle kollektív elismerés csúcsa az volt, amikor 1990 tavaszán, az Ante Marković kormányfő nevével fémjelzett virágzó jugoszláv időszakban egy olaszországi buszos utazás alkalmával San Marinóba betérve egy útitársunk felfedezte, hogy a dinár is szerepel a valutaárfolyamok listáján.

Ez a dinár irányába tett „Nyugat általi elismerés” akkor azt jelentette, hogy nagyon közel vagyunk az európai közösséghez, az ország, amelyben élünk, már-már odatartozik!

Aztán minden megváltozott. Jött a semmit sem érő dinár, a szegénység, létbizonytalanság, háború, bezártság, vízumkényszer. S ilyen helyzetben ismét az európaiság vágya, a szabad mozgás és a nyitott határok követelése, az Európai Unióhoz való csatlakozás jelentőségének túlméretezése, hogy uniós tagként majd jobb lesz, mert jobbak lesznek a törvények, meglesznek a jogok és lesz törvénytisztelés, nem lesz korrupció és megkülönböztetés, de lesz szabad mozgás és munka... A magyar kettős állampolgársággal mindez közelivé és megtapasztalhatóvá vált, de el kell ismerni, hogy az utóbbi 18 évben olykor erősebben, olykor pedig gyengébben, de folyamatosan érezhető volt az EU felé való közeledés politikájának az eredménye Szerbiában is. A vízumkényszer megszűntével megnyíltak a határok, elérhetővé vált a nyugati munkavállalás, eurókat olvasnak a Szerbiából jött emberek tenyerébe, és már nem is számít, hogy a dinárt hol tüntetik fel a valutaárfolyamok listáján. Pedig, eközben még nem vagyunk az EU tagja, és az Európai Parlament november 29-ei értékelése szerint minden valószínűség szerint nem is leszünk 2025-ig biztosan.

A kissé hosszúra sikeredett kitérős kezdettel valójában ide akartam eljutni, az Európai Parlamentnek a Nyugat-Balkán országairól szóló jelentéséhez. És ehhez kapcsolódóan mindahhoz, amit az európai politikusok „üdvözöltek” , „leszögeztek” és „sürgettek”. Szerbia, Koszovó, Montenegró és Albánia esetében egyaránt helyeselték a reformokat, a jogállamiságra való törekvést, a bíróságok és a média függetlenedését, de sürgették a korrupció teljes felszámolását, a szervezett bűnözés elleni hatékonyság erősítését stb. Adtak egy kis sárgarépát, és botoztak egy kicsit (pedig a „carrot and stick”, azaz az ösztönzés és visszatartás elavult nevelői módszer). Vagyis nem sok konstruktívat tettek, inkább régi szövegeket ismételgettek. Szerbia kapcsán például az MTI tudósítása szerint valami olyasmit is megüzentek, hogy kül- és biztonságpolitikáját Oroszország vonatkozásában is hozza jobban összhangba az EU céljaival...

Ha biztonságpolitikáról van szó, nem feltétlenül háborúra kell gondolni, és Szerbia esetében sem mindig Koszovóra. Most, amikor például a belbiztonság is megingott Franciaországban a heves tüntetések folytán, amikor az emberek az üzemanyag árainak emelése miatt tiltakoztak, a hétköznapokban is világos, hogy az energiaellátás milyen fontos biztonságpolitikai kérdés minden állam számára. S hogy e téren baj van, jelzi egy nem régi bejelentés a francia és a német kormány részéről, hogy újévtől esetleg két euró is lehet a benzin literje. Mert baj van. S ha baj van, akkor szét kell nézni az energiareform egész területén, s e tekintetben az is jó hír lehet a számukra, hogy szeptemberben Finnországban megkezdődött az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat2 gázvezeték tengeri szakaszának a lefektetése. Egyfajta biztonság, hogy onnan is jöhet gáz, ami kiválthat más energiaforrásokat Németországban, s a francia-német barátság során Franciaországban is. De azért korlátok legyenek mások számára, és mások lehetőleg ne paktáljanak például az oroszokkal és Délen lehetőleg ne legyen vezetéke az orosz gáznak...

Tudom, ez magaspolitika és a háttérben olyasmik is zajlanak, amiről nekünk, földi halandónknak csak halvány sejtelme lehet. Az átlátszó politikai játszadozások azonban az EU vezető politikusainak a vitatható képességeiről és moráljáról üzennek, s olyan képet festenek, ami egyre szürkébbé teszi azt a képet, amit évtizedekkel ezelőtt megrajzoltunk az európai összefogásról és közösségi értékekről. Kár.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Utazás - illusztráció
2019. FEBRUÁR 10.
[ 22:16 ]
Gyalog, uram... - illusztráció
2019. FEBRUÁR 1.
[ 20:16 ]
Falumentés - illusztráció
2019. JANUÁR 25.
[ 13:44 ]
Évekkel ezelőtt – 2012-ben vagy 2013-ban lehetett – egy nyáron felásták az utcánkat minden előzetes bejelentés nélkül, miközben a munkásoktól csupán annyit tudtunk meg, hogy gázvezetéket készítenek elő arra az esetre, ha majdan egyszer a falunkba is megérkezik a gáz. Mivel pénzbe nem került, nem sokat firtattuk az...
2019. JANUÁR 11.
[ 16:19 ]
Az újvidéki taxis, akinek a kocsijába éppen beülök, Olaszországból érkezett haza. Kamionsofőr volt ott 18 évig. Érdekesmód, épp a 2000-es szerbiai hatalomváltás után ment el, nem várva meg az ígért jobb élet esetleges beteljesülését. Jó választás volt az anyagi háttér megalapozása szempontjából, de most már itt...
2019. JANUÁR 4.
[ 13:24 ]
A karácsonyi ünnepek alatt kedves kis társaságomban témaként valahogy előjött a hét főbűn kérdése. Meg is próbáltuk felsorolni mind a hetet régmúlt idők hittanóráit felidézve, és bár nehezen ment, megragadott a szép magyar nyelv játékossága, a lehetséges emberi esendőség pontos magyarázata, például, hogy “a jóra...
2018. DECEMBER 28.
[ 16:00 ]
Beolvasás folyamatban