Levelek a Rózsa utcából
Emléknapok és tanulságok

Január 19-e Magyarországon a németek elüldözésének emléknapja. Az Országgyűlés 2012-ben hozott határozatot erről. A dátummal a kitelepítések kezdetére emlékeznek, azt a napot vették alapul, amikor 1946. január 19-én Budaörsről elindult az első vonatszerelvény a kiűzött német lakosok első csoportjaival és azokkal a batyukkal, amit magukkal vihettek.

A kitelepítések a kelet-európai országokban csaknem három évig tartottak, ez idő alatt becslések szerint mintegy 14 millió német kényszerült elhagyni otthonát és keserves kezdetek közepette folytatni az életet a háborús vesztes és megalázott Németország valamely szögletében. A Magyarországról szervezetten kitelepített mintegy 200 ezer német közül becslések szerint 50 ezer a keleti blokkban.

A jugoszláviai németek elűzetése vagy - a nézőpontot megfordítva – menekülése 1944 őszén sokkal rövidebb idő alatt lezajlott, viszont akik maradtak, azok az országszerte létesített megsemmisítő táborokban végezték, akik pedig túlélték a három évig fenntartott táborok szörnyűségeit, azok is Németországba távoztak. Ha az ő tiszteletükre jelölnének ki netán emléknapot az egykori Jugoszlávia utódállamaiban, a megsemmisítő- és munkatáborok, a lágerek létesítésének dátumát kellene figyelembe venni, szűkebb pátriánkban talán 1944. december 2-át, amikor a helyi német lakosság többsége által elhagyott Járeken a szülőhelyükről deportált emberek ezreit zsúfolták össze, közöttük a zsablyai, mozsori és csúrogi magyarokat és németeket, akiknek kollektív büntetéséről a németek jogfosztásáról szóló korábbi AVNOJ-i határozatok mellett külön kormányhatározatot született 1945-ben.

A német kérdés, beleértve a német vagyon kérdését is, „megoldódott” a szovjet érdekeltség alá kényszerített országokban. A történtek emberi vonatkozása nem oldódott meg, és nem is oldódhat meg soha. Csak a múlttal való megbékélés jöhet, de a kérdés megmarad, hogy hogyan juthatnak el győztes hatalmak vezetői, kormányok és hatalmi testületek odáig, hogy kollektív büntetést rójanak emberekre nemzeti hovatartozásuk, identitásuk miatt. Ennek átgondolása a tanulságok szempontjából folytonos kényszer és feladat.

A magyarországi történésekből látszik, hogy az elüldözött németek megkövetése a 2010-ben megalakult Orbán-kormány részéről történt meg 2012-ben, 66 évvel a kitelepítés kezdete után. Szerbiában a megemlékezések a haláltáborok helyszínén állított emlékkereszteknél történnek, a lágerekben elhunytak, a tömegsírokban és szántóföldek alatt nyugvó embereknek előtt az utódok és a megtisztelők (közöttük politikusok) az időnkénti koszorúzásokon róják le kegyeletüket, általában novemberben, illetve olyankor, amikor az elüldözött németek távolban élő hozzátartozói egyfajta zarándokútként csoportosan Vajdaságba érkeznek. A Magyar Nemzeti Tanács határozata alapján az 1944/45-ös magyar-ellenes vérengzések áldozatainak emléknapja november 1-je, s ilyenkor akarva-akaratlanul, németekre is emlékezünk, ez következik az évszázados együttélésből. Az érintetteknek a kirótt kollektív büntetés miatti kormányzati megkövetése itt is váratott magára, ez esetben kerek 70 évet. Érdekesmód, nem a 2000-ben létrejött, várva várt, demokratikusnak hitt demokrata párti kormányzat tette meg ezt (ahogy láttuk, Tadićék mereven elzárkóztak) hanem a VMSZ kitartó kezdeményezésére a Vučić-kormány, amely hatályon kívül helyezte a csúrogi, mozsori és zsablyai magyarokat és németeket háborús bűnössé nyilvánító 1945-ös határozatot.

A múlt magyarországi kutatóinak érdeklődését nem kerülte el a kérdés, hogy az országban a háború után létrejött, demokratikusan megválasztott, többpárti kormány hogyan dönthetett a németek kollektív kiűzetéséről? Az nem volt elég, hogy közéleti személyiségek – politikusok, írók -, tiltakoztak a kitelepítés miatt, közöttük Mindszenty József hercegprímás is, az az érv győzedelmeskedett, amit a Nemzeti Parasztpárt politikusa fogalmazott meg: a németek egy batyuval jöttek, menjenek is egy batyuval…

Emberi, és a demokratikusnak vélt döntéshozatal szempontjából egyaránt a jelennek szól, hogy a múltban demokratikusan megválasztott többség akarata alapján ilyen döntéseket is lehet hozni. A tanulság pedig, hogy ismerni kell a múltat és emlékezni kell, hogy a rossz ne ismétlődjön.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Így állunk - illusztráció
2019. JÚLIUS 17.
[ 13:03 ]
Alternatíva vonaton - illusztráció
2019. JÚLIUS 10.
[ 18:20 ]
Óda? Öröm? - illusztráció
2019. JÚLIUS 2.
[ 14:51 ]
Mintha tegnap lett volna, amikor kiszivárogtatták a gyerekem érettségi vizsgájának matematika tesztjét, s ugyanaz történt mint most is Szerbiában: az izguló tanulókat hazaküldték, hogy egy későbbi időpontban ismét jöjjenek. Két évtized is elmúlt azóta, és lám, a helyzet változatlan. (Sőt, 2013-ban, épp a...
2019. JÚNIUS 18.
[ 16:03 ]
Az utóbbi egy hétben magyar vonatkozású fotók járták be a világot két témában is. Az egyik képsor a Budapesten, a Margit hídnál szerencsétlenül járt Hableány turistahajó június 11-ei kiemeléséről és az áldozatok mentéséről, illetve kereséséről, a másik az úzvölgyi katonatemető kapcsán a június 6-ai...
2019. JÚNIUS 12.
[ 15:03 ]
Nálunk a szélesebb családban nagyon fontos kapocs volt a nyelv, a magyar nyelv ismerete. Enélkül a szétszakított család még apróbb részeire bomlott volna és fájó módon pontosan az a nemzedék nem kommunikálhatott volna egymással, amely számára még élőek voltak a családi kapcsolatok, és fontosak voltak a rokoni...
2019. JÚNIUS 4.
[ 16:00 ]
Beolvasás folyamatban