Levelek a Rózsa utcából
Emléknapok és tanulságok

Január 19-e Magyarországon a németek elüldözésének emléknapja. Az Országgyűlés 2012-ben hozott határozatot erről. A dátummal a kitelepítések kezdetére emlékeznek, azt a napot vették alapul, amikor 1946. január 19-én Budaörsről elindult az első vonatszerelvény a kiűzött német lakosok első csoportjaival és azokkal a batyukkal, amit magukkal vihettek.

A kitelepítések a kelet-európai országokban csaknem három évig tartottak, ez idő alatt becslések szerint mintegy 14 millió német kényszerült elhagyni otthonát és keserves kezdetek közepette folytatni az életet a háborús vesztes és megalázott Németország valamely szögletében. A Magyarországról szervezetten kitelepített mintegy 200 ezer német közül becslések szerint 50 ezer a keleti blokkban.

A jugoszláviai németek elűzetése vagy - a nézőpontot megfordítva – menekülése 1944 őszén sokkal rövidebb idő alatt lezajlott, viszont akik maradtak, azok az országszerte létesített megsemmisítő táborokban végezték, akik pedig túlélték a három évig fenntartott táborok szörnyűségeit, azok is Németországba távoztak. Ha az ő tiszteletükre jelölnének ki netán emléknapot az egykori Jugoszlávia utódállamaiban, a megsemmisítő- és munkatáborok, a lágerek létesítésének dátumát kellene figyelembe venni, szűkebb pátriánkban talán 1944. december 2-át, amikor a helyi német lakosság többsége által elhagyott Járeken a szülőhelyükről deportált emberek ezreit zsúfolták össze, közöttük a zsablyai, mozsori és csúrogi magyarokat és németeket, akiknek kollektív büntetéséről a németek jogfosztásáról szóló korábbi AVNOJ-i határozatok mellett külön kormányhatározatot született 1945-ben.

A német kérdés, beleértve a német vagyon kérdését is, „megoldódott” a szovjet érdekeltség alá kényszerített országokban. A történtek emberi vonatkozása nem oldódott meg, és nem is oldódhat meg soha. Csak a múlttal való megbékélés jöhet, de a kérdés megmarad, hogy hogyan juthatnak el győztes hatalmak vezetői, kormányok és hatalmi testületek odáig, hogy kollektív büntetést rójanak emberekre nemzeti hovatartozásuk, identitásuk miatt. Ennek átgondolása a tanulságok szempontjából folytonos kényszer és feladat.

A magyarországi történésekből látszik, hogy az elüldözött németek megkövetése a 2010-ben megalakult Orbán-kormány részéről történt meg 2012-ben, 66 évvel a kitelepítés kezdete után. Szerbiában a megemlékezések a haláltáborok helyszínén állított emlékkereszteknél történnek, a lágerekben elhunytak, a tömegsírokban és szántóföldek alatt nyugvó embereknek előtt az utódok és a megtisztelők (közöttük politikusok) az időnkénti koszorúzásokon róják le kegyeletüket, általában novemberben, illetve olyankor, amikor az elüldözött németek távolban élő hozzátartozói egyfajta zarándokútként csoportosan Vajdaságba érkeznek. A Magyar Nemzeti Tanács határozata alapján az 1944/45-ös magyar-ellenes vérengzések áldozatainak emléknapja november 1-je, s ilyenkor akarva-akaratlanul, németekre is emlékezünk, ez következik az évszázados együttélésből. Az érintetteknek a kirótt kollektív büntetés miatti kormányzati megkövetése itt is váratott magára, ez esetben kerek 70 évet. Érdekesmód, nem a 2000-ben létrejött, várva várt, demokratikusnak hitt demokrata párti kormányzat tette meg ezt (ahogy láttuk, Tadićék mereven elzárkóztak) hanem a VMSZ kitartó kezdeményezésére a Vučić-kormány, amely hatályon kívül helyezte a csúrogi, mozsori és zsablyai magyarokat és németeket háborús bűnössé nyilvánító 1945-ös határozatot.

A múlt magyarországi kutatóinak érdeklődését nem kerülte el a kérdés, hogy az országban a háború után létrejött, demokratikusan megválasztott, többpárti kormány hogyan dönthetett a németek kollektív kiűzetéséről? Az nem volt elég, hogy közéleti személyiségek – politikusok, írók -, tiltakoztak a kitelepítés miatt, közöttük Mindszenty József hercegprímás is, az az érv győzedelmeskedett, amit a Nemzeti Parasztpárt politikusa fogalmazott meg: a németek egy batyuval jöttek, menjenek is egy batyuval…

Emberi, és a demokratikusnak vélt döntéshozatal szempontjából egyaránt a jelennek szól, hogy a múltban demokratikusan megválasztott többség akarata alapján ilyen döntéseket is lehet hozni. A tanulság pedig, hogy ismerni kell a múltat és emlékezni kell, hogy a rossz ne ismétlődjön.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Két jel okán - illusztráció
2019. ÁPRILIS 18.
[ 15:07 ]
Csoportterápia - illusztráció
2019. ÁPRILIS 10.
[ 16:41 ]
Osztunk-szorzunk - illusztráció
2019. ÁPRILIS 3.
[ 14:06 ]
Ilyentájt, nemzeti színekkel ékesített ünnepeinken mindig eszembe jut egy történet, amit könnyek nélkül még egyszer sem sikerült elmesélnem, pedig igazából a hivatallal való küzdelem sikeres befejezéséről, mondhatnám, koronázáról és a hivatalnoki helytállás követendő példájáról, de mindenekelőtt az emberi...
2019. MÁRCIUS 18.
[ 16:02 ]
Nőnap alkalmából azt kívánta március 8-a reggelén az egyik tévéállomás műsorvezetője a szebbik nem tagjainak, hogy legyen, aki felköszönti őket ezen a napon! Ennél szebbet nem is kívánhatott, hiszen a nő akkor igazán nő, ha van mellette férfi, aki tiszteli mint embert és becsüli, mint nőt. Erről szól eredetileg a...
2019. MÁRCIUS 8.
[ 10:18 ]
Gondolatban lezártam egy több hónapos olyan időszakot, amikor a tragikus eseményekről, életre szólóan tönkre tett emberi- és családsorsokról való megemlékezések súlya alatt általában a bűn és bűnhődés, és a bűn és megbocsátás kérdése is terhelően ráül az egyébként is szomorúsággal teli hangulatra. Az utóbbi...
2019. MÁRCIUS 5.
[ 9:51 ]
Beolvasás folyamatban