Levelek a Rózsa utcából
Véletlenszerű?

Lehet, hogy véletlenszerű, de lehet, hogy mégiscsak általános jelenség: elég beülni egy kisbuszba Szerbiában Magyarország felé, és máris olyan szerb útitársakkal találkozhatunk – fiatalokkal - , akik nem beszélik a magyart, de nyelvtudás nélkül is jól feltalálják magukat Magyarországon. Legutóbb két ilyen hölggyel utaztam, az egyik Székesfehérváron, a másik Budapesten dolgozik. Az egyik szakember egy gyárban, a másik házvezetőnő egy budai családnál. Mindketten elboldogulnak a szerbbel és az angollalt, a magyart tiszteletből tanulják, de a háttérben ott van a szándék is, hogy maradjanak. Még előbb egy fiatal lány volt az útitársam, aki Budapesten a Corvinuson angolul diplomált közgazdaságtanból és most egy külföldi nagyvállalalatnál dolgozik. Angolul kommunikál, magyarul azért tanul, hogy Boszniában, egykoron a Monarchia területén született nagyapjára hivatkozva mielőbb magyar állampolgárságot szerezzen.

Még a velük való találkozás jár a fejemben, hogy lám, tényleg kell a munkaerő Magyarországon, és hogy lám, Szerbiából folyamatosan elvándorolnak az emberek – nem csak magyarok –, amikor rábukkanok egy cikkre, amelynek szerzője a magyar népességfogyást és demográfiai visszaesést oldaná meg érdekes módon. A napi.hu idézi Zsiday Viktor befektetési szakembert, akinek a blogján közzé tett véleménye szerint, ha Magyarország meg szeretné állítani a létszámcsökkentést, akkor a kormány a családtámogatási csomag helyett egyszerűbb megoldáshoz is folyamodhatna. Nevezetesen, a határon túli magyarokhoz. “Tudom, hogy ez vörös posztó sokak szemében, de Erdély, Bácska és a Felvidék elveszett, és ebben nem is lesz változás. A történelemből azt is tudjuk, hogy a határon túli magyarok nagy része pár generáción belül román, ukrán, szlovák, szerb lesz, ez is szinte elkerülhetetlen. Nem lenne-e célszerűbb őket, különösen a fiatalokat ösztönözni arra, hogy Magyarországra költözzenek, s ezzel stabilizáljuk a lakosságot?” – írja, kérdezi.

Költöznek nem csak magyarok, családtámogatási kormánycsomag nélkül is, zárom le a témát magamban. Bár nagyon nehéz szembenézni ezzel a meggyőződéssel, hogy egyszer majd sokunk szülőföldje elveszik, és megszűnik magyarul beszélő utódainak a szülőföldje lenni. Nem is szeretném hinni ezt, hiszen ha mégis így lenne, akkor miért volt több nemzedék ragaszkodása az ismétlődő nehéz korszakokban, miért volt a maradás olyan körülmények között, amikor az emberélet sem volt szent és amikor sokan elmentek, fájó űrt hagyva maguk után azok körében, akik mégis maradtak… Elutasítom ezt a gondolatot, és itt már nem is tudom, milyen általános érvekkel lehetne indokolni az elvándorlást, ami, mint fentebb leírtam, nem csak a vajdasági magyarokra jellemző és nem is minden esetben a mélyszegénység miatti meneküléssel magyarázható (annál, aki a Corvinuson tanul magánpénzekből, biztosan nem). Tény azonban, hogy sok-sok egyéni döntés mégis sokra megy.

Később, egy vajdasági érintettségű kis asztaltársaságban ismét felmerül a magyar kormány újabb programja, amellyel újabb kedvezményes lakás- és házvásárlási hiteleket irányoz elő a fiataloknak. Orbán Viktor azt a sorsot szánja a lányoknak, hogy szüljenek – mondja az egyik férfi szenvtelenül, amire az egyik fiatal nő határozottan rávágja, hogy igen, szülne ő kormányprogram nélkül is… Nem idézném a teljes beszélgetést, de egy-két mozzanatot azért leírnék. A férfi megállapítja, hogy tudja, mi a hölgy problémája: a magyar férfiak nem akarnak gyereket, s ha a nő házasságot akar, ne magyar férfit keressen, inkább csábítson valakit Magyarországra. Egy szerb például, a magyar állampolgárságért biztosan boldogan jönne – teszi hozzá.

S itt megálltam, és most sem tudok szóhoz jutni, ahogy felidéztem a hangulatot. Míg a népességfogyás megállítása érdekében a határon túli magyarok áttelepülésének ösztönzésével kapcsolatos indokokat – az érzelmek kizárásával - talán még meg is lehetne érteni, de a férfi-szerepcserével kapcsolatos odavetett gondolatot, még ha ez is véletlenszerű és egyedi is, fájdalmasan nyomasztónak tartom. Remélem, azok a magyar férfiak is, akik olykor hasonló kijelentéseket hallanak, függetlenül attól, hogy Magyarország vonzó célpontja a szerbiai fiataloknak, akik immáron sok űrt betöltenek.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egy találkozóról - illusztráció
2019. MÁJUS 14.
[ 13:42 ]
Tőke - illusztráció
2019. MÁJUS 9.
[ 13:51 ]
A minapi locsolkodós élőképek lassan-lassan összemosódnak a régi emlékek homályában megmaradt jelenetekkel, amikor az utca szinte tele volt a kisfiúk kisebb-nagyobb csoportjával, ahogy óvatosan benyitják a lányos házak utca-ajtóit, kapuit és visszafogottan kérdezik: szabad-e locsolni? Akkoriban a locsolás fejébe...
2019. ÁPRILIS 24.
[ 14:45 ]
Ismerőseim közül sokan hisznek az intő jelekben. Csak figyelni kell, és jelenségekből, történésekből, hirtelen feltörő érzelmeinkből ki lehet olvasni a következtetéseket életünk folyamataira, de legfőképp életünk egy-egy állomásának fontos döntéseire vonatkozóan – állítják. Ezekben a napokban többen is...
2019. ÁPRILIS 18.
[ 15:07 ]
Csoportterápia címen fut egy kedves darab a magyarországi színházakban, évekkel ezelőtt én is láttam a Madáchban. A szerzők magyarok, művüket a “mjuzikelkámedi” kategóriájába sorolták, és amikor a színpadon lepörögtek az első jelenetek, azt hittem, az amerikai népszerű pszichoterápiás tanácsok tömkelegéből vett...
2019. ÁPRILIS 10.
[ 16:41 ]
Beolvasás folyamatban