Levelek a Rózsa utcából
Varázslatos kincs

Nálunk a szélesebb családban nagyon fontos kapocs volt a nyelv, a magyar nyelv ismerete. Enélkül a szétszakított család még apróbb részeire bomlott volna és fájó módon pontosan az a nemzedék nem kommunikálhatott volna egymással, amely számára még élőek voltak a családi kapcsolatok, és fontosak voltak a rokoni szálak.

Az első világháború és Trianon után a szélesebb rokonság nagyobb része Jugoszláviához került és csak egy kisebb része maradt Magyarország kötelékében, és mivel a vegyes nemzetiségű rokonságban a német lassan elveszett, a magyar volt az, ami által az országhatárral elválasztott egyazon kis területen átélt emlékeket felidézni lehetett a gyakori levélváltások alkalmával. Aztán, a második világháború után a levélváltások még gyakoribbá váltak, igaz, nem ugyanazon a vonalon és nem a kapcsolat intenzitása okán, hanem a további szétszakadások miatt Bácskából most már nem csak Magyarország, hanem Németország irányába is. Négy évtizeddel később pedig, az újabbkori délszláv háború nyomán – lévén, hogy a határátlépés többek számára nyűgössé vált a háború okozta friss sebek miatt – a horvátországivá vált Baranyába is. Azok, akik a hétköznapi életben bizonyára gond nélkül a németet vagy a horvátot használták, szorgalmasan írták a magyar nyelvű leveleket megboldogult édesanyámnak, nemcsak az aktuális eseményekről informálva, hanem régi családi történetekre is emlékeztetve őt. Ha jól belegondolok, majdnem száz év krónikája van ezekben a levelekben, egy korszakról tanúskodva.

Most már más idők járjnak, a kommunikáció is más jellegű és mint sok más rokonság körében, esetünkben is megteszi a hatását a távolság és a felejtés, és a modern kori kommunikációs eszközökön elküldött rövid üzenetek vagy hangulatjelek már csak egy villanásnyi érzést ébresztenek arról, hogy van távol valaki, aki hozzánk tartozik, és akivel – ha nem így alakul a történelem – bizonyára sokkal több közös élményünk lenne. De ha nem lett volna több évtizeden át a magyar nyelvi kapocs a levelek által, ezek a villanásnyi érzések sem lennének. Pedig ebben a széles rokonságban a magyar nem is volt mindenki anyanyelve, de olyan nyelv volt, amit mindenki anyanyelvi szinten beszélt és általa éltek benne emberekhez és közös élményekhez fűződő érzelmek.

Mindez azért jutott eszembe, mert levelet kaptam a Miért?/Warum? című regényem kapcsán arról, hogy a könyvemben gyönyörű vallomás van a magyar anyanyelvről, amelyet a főhősnőm szájába adok. A kedves levélíró vissza is idézi a könyvemben leírtakat arról, hogy hogyan őrizendő más nyelvű környezetben: “Ha nem olvastam volna, elveszítettem volna az anyanyelvemet, …minden gondolati kapcsot anyával, nagyanyámmal, nagyapámal, Julival. Ettől mentsen meg az Isten! Elsodródtam Németországba, az új hazámba, de az anyanyelvemet nem adhatom fel, mert akkor mindenkit elveszítenék, akik bennem élnek” – írtam annó, és most jól esik, hogy másokat is megérintettek ezek a gondolatok a magyar nyelvről, mint érzelmi kapocsról (is) családokban, rokonságban…

A nyelv összetartó erejéről szólt most az is, hogy június 4-én az országból és a határon kívüli magyar közösségekből érkezett több ezer iskolás gyerek énekelt együtt magyarul egy dalt Budapesten az Országház előtt és velük egyidőben több ezer más gyerek az országban és a magyar nyelvterületek mindegyikében. Az egyazon anyanyelv egy kiterjedt kötelékről, egy varázslatos kincsről mesél, amely által a kényszerű szétválások és a fizikai akadályok mégsem jelentettek/jelenthettek örök időkre szóló véget azok után, hogy a családok életében és a politikában lezárult egy-egy korszak. Sőt.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Kenyér - illusztráció
2019. AUGUSZTUS 22.
[ 13:35 ]
Figyelnek - illusztráció
2019. AUGUSZTUS 15.
[ 13:18 ]
Nagytakarítás - illusztráció
2019. AUGUSZTUS 1.
[ 11:08 ]
Azt kérdezték tőlem, hogy mikor van Anna-nap. Hirtelen jött a kérdés, és szégyen szemre haboztam a válasszal, hogy tényleg, hányadikán is… Bezzeg az én időmben - amikor még nem voltak digitális naptárak, eseményekre emlékeztető internetes programok, a mobiltelefonba beírt szülinapok stb. – biztosan rávágtam volna a...
2019. JÚLIUS 23.
[ 17:56 ]
Magyarországon lasszóval keresik a busz- és kamionsofőröket, mozdonyvezetőket, vasúti munkásokat – derül ki a számos, új munkatársak toborzására vonatkozó felhívásból, aminek igazát egy palánkai ismerősöm is megerősíti, akivel Újvidékről Magyarországra utazva honi dolgainkról beszélgetünk. Ő személy szerint azzal...
2019. JÚLIUS 17.
[ 13:03 ]
Hogy maga milyen naiv! – fordul felém mosolyogva a kisbusz vezetője, amikor arra panaszkodom, hogy ha tudom előre, mennyi szünetet tart útközben, biztosan nem vele utazom. A kisbuszt üzemeltető cégben egy ügyfélnek sem mondják meg, hogy milyen hosszú utazásra számíthat, mert akkor biztosan nem őket választaná, a biznisz pedig...
2019. JÚLIUS 10.
[ 18:20 ]
Beolvasás folyamatban