Levelek a Rózsa utcából
Így állunk

Magyarországon lasszóval keresik a busz- és kamionsofőröket, mozdonyvezetőket, vasúti munkásokat – derül ki a számos, új munkatársak toborzására vonatkozó felhívásból, aminek igazát egy palánkai ismerősöm is megerősíti, akivel Újvidékről Magyarországra utazva honi dolgainkról beszélgetünk. Ő személy szerint azzal foglalkozik, hogy a Magyaországon munkát vállaló szerb kamionsofőrök útját egyengeti.

Nem sokkal később ámulva hallgatok két fiatalembert, ahogy arról mesélnek, hogy naponta egy busznyi embert utaztatnak Bajmokról a szerb-magyar határon át egy magyar kisvárosba, ahol egy gyártósorban dolgozik ez a busznyi ember. A dolog érdekessége, mondják, hogy nem főként bajmoki magyarokról van szó, hanem olyanokról is, akik nem kettős állampolgárok és a magyart csak törve beszélik. De a munkát megtanulták, a munkaadó elégedett velük, és így mindkét fél örömére most már hosszabb ideje tart ez a “buszoztatás”. A bajmokiaknak nem kell elköltözniük otthonukból, a határ túloldalán kapott állandó munka egzisztenciát jelent a számukra és sokan nem is titkolják, hogy lényegesen többet keresnek, mintha valahol a szerbiai oldalon sikerült volna elhelyezkedniük.

A magyarországi munkaerőhiány így hoz kedvező fordulatot a határ mentén élők életében. Persze, ez nem újság, évek óta ismerek olyanokat, akik naponta utaznak gépkocsin Bezdánból a bajai munkahelyükre és onnan vissza, és ebben csak az az érdekes, hogy a lakhelyük a határ egyik, a munkahelyük pedig a határ másik oldalán van. Ha nem lenne országhatár, a jelenségre oda sem figyelne senki, hiszen a 30-40 kilométeres napi ingázás Európában ma már a dolgok legtermészetesebb rendje közé tartozik. A magyar munkaerőhiány ily módon történő kivetülésére is normális jelenségként kellene tekintenünk: a munkaadó ott keres munkást, ahol talál, a munkás meg oda megy, ahol lehetőséget lát. Ez a napi szintű ingázás buszon és személygépkocsin pedig adott esetben a lehető legjobb azoknak, akik nem szívesen hagynák el otthonukat, szülőházukat.

A magyarországi sajtóban olykor kiemelt helyet kap ez a téma, különösen abban a párhuzamban, hogy míg az ország a migránsok befogadását visszautasítja, a nem éppen keleti kényelmet biztosító munkásszállások tele vannak idegenekkel. A sajtó szerint most már mongoliakkal, vietnámiakkal és indiaikkal is, sőt a török építőipari munkások érkezését is előre vetítik, mert a Szlovákiából és Romániából érkezettek egy idő után a jobb bérek reményében Nyugatra távoznak. Persze, Szerbiát is említik, főleg abban a vonatkozásban, hogy innen inkább Németországba igyekeznek, de a magyar munka is jó, mert azért kétszer annyit kapnak, mint szerencsés esetben odahaza.

Utazásaim során találkoztam munkásszállásokon élő szerbiai szerbekkel, akik nem panaszkodtak a körülményekre, sőt elégedettek voltak az elméletben itthon megkereshető szerbiai fizetés Magyarországon kapott kétszeresével. Ahogy elmesélték, a legtöbbjüket olyan szállásokon helyezték el, ahol két szobára jut a közös fürdőszoba és konyha, és mint mondták, számukra ez elfogadható. Albérletbe is elmehetnének, de a munkásszállás ingyenes, így többet megtakarítanak…Többen közülük a toborzók által eljutottak egészen a magyar-osztrák határ mentére, és számukra csak az a gond, hogy kissé messze van az otthon, ráadásul hazajövetelkor a határon történő hosszú várakozás jelent nagy akadályt. Ugyanez nem nyomasztja a magyar-osztrák határ közelében élő helybelieket, ők Ausztria felé irányulnak a magyarhoz viszonyított még jobb kereset reményében, és ráadásul számukra az országhatár sem egyenlő a hosszú várakozásokkal. A magyarok tehát elmennek, a potenciális munkahelyen az ő állásukat szerbiaiak töltik be.

Felismerve a helyzetet, Magyarországon döntés is született arról, hogy harmadik országbeli – tehát nem uniós –, (vagyis szerbiai) polgárok is engedélymentesen foglalkoztathatók, amennyiben el tudnak látni bizonyos szakmákat. A pénzügyminisztérium honlapján 2018. június 29-ei keltezéssel meg is található egy táblázat ezekről a hiányszakmáknak tekintett foglalkozásokról, amelyekről kiderül, hogy nem csak mérnökökre, informatikusokra, gépész- és építészeti vagy villamosipari technikusokra van szükség, hanem ápolókra, bolti eladókra, pincérekre, mozdonyvezetőkre, sőt takarítókra és rakodómunkásokra, továbbá “egyéb egyszerű építőipari foglalkozásúakra” is. Gyakorlatilag mindenkire. Így állunk most.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Lazio
2019. JÚLIUS 17. [ 15:34 ]

Az itthoni kialakuló űrt pedig a délről érkezők fogják feltölteni.


Szex és határ - illusztráció
2019. OKTÓBER 17.
[ 15:41 ]
Idősen ma - illusztráció
2019. OKTÓBER 2.
[ 13:34 ]
Mint mindenkinek, egy újságírónak is vannak munkavégzés közben bevésődött emlékei, amelyek a társadalmi változások igazságtalanságairól szóló intő jelként vissza-visszatérnek és keserűséggel teli életutakra emlékeztetnek. Számomra egy ilyen markáns emlék egy német származású, karrier tekintetében sikeresnek...
2019. SZEPTEMBER 13.
[ 16:59 ]
Minden tanévkezdéskor megdöbbentő az elsősösök számának csökkenése, pedig ezzel a ténnyel tisztában vagyunk az egész naptári évben. Tudjuk, hogy baj van a népesedéssel, és ráadásul az elvándorlás is állandó, hiába telt el lassan több mint két évtized a délszláv háborús körülmények és a bombázások nehéz ideje...
2019. SZEPTEMBER 5.
[ 18:55 ]
Ismerőseim körében többen is betegek. Ilyenkor, a legnagyobb nyári kánikulában köhögnek, náthásak, lázuk van, levertek, képtelenek a munkára. Van közöttük nyugdíjas, aki ennélfogva pihenőre kényszerül a nagy nyárvégi befőzések, savanyúság-eltevések ideje alatt, van viszont, aki betegszabadságát tölti úgymond...
2019. AUGUSZTUS 30.
[ 19:33 ]
Beolvasás folyamatban