Levelek a Rózsa utcából
Így állunk

Magyarországon lasszóval keresik a busz- és kamionsofőröket, mozdonyvezetőket, vasúti munkásokat – derül ki a számos, új munkatársak toborzására vonatkozó felhívásból, aminek igazát egy palánkai ismerősöm is megerősíti, akivel Újvidékről Magyarországra utazva honi dolgainkról beszélgetünk. Ő személy szerint azzal foglalkozik, hogy a Magyaországon munkát vállaló szerb kamionsofőrök útját egyengeti.

Nem sokkal később ámulva hallgatok két fiatalembert, ahogy arról mesélnek, hogy naponta egy busznyi embert utaztatnak Bajmokról a szerb-magyar határon át egy magyar kisvárosba, ahol egy gyártósorban dolgozik ez a busznyi ember. A dolog érdekessége, mondják, hogy nem főként bajmoki magyarokról van szó, hanem olyanokról is, akik nem kettős állampolgárok és a magyart csak törve beszélik. De a munkát megtanulták, a munkaadó elégedett velük, és így mindkét fél örömére most már hosszabb ideje tart ez a “buszoztatás”. A bajmokiaknak nem kell elköltözniük otthonukból, a határ túloldalán kapott állandó munka egzisztenciát jelent a számukra és sokan nem is titkolják, hogy lényegesen többet keresnek, mintha valahol a szerbiai oldalon sikerült volna elhelyezkedniük.

A magyarországi munkaerőhiány így hoz kedvező fordulatot a határ mentén élők életében. Persze, ez nem újság, évek óta ismerek olyanokat, akik naponta utaznak gépkocsin Bezdánból a bajai munkahelyükre és onnan vissza, és ebben csak az az érdekes, hogy a lakhelyük a határ egyik, a munkahelyük pedig a határ másik oldalán van. Ha nem lenne országhatár, a jelenségre oda sem figyelne senki, hiszen a 30-40 kilométeres napi ingázás Európában ma már a dolgok legtermészetesebb rendje közé tartozik. A magyar munkaerőhiány ily módon történő kivetülésére is normális jelenségként kellene tekintenünk: a munkaadó ott keres munkást, ahol talál, a munkás meg oda megy, ahol lehetőséget lát. Ez a napi szintű ingázás buszon és személygépkocsin pedig adott esetben a lehető legjobb azoknak, akik nem szívesen hagynák el otthonukat, szülőházukat.

A magyarországi sajtóban olykor kiemelt helyet kap ez a téma, különösen abban a párhuzamban, hogy míg az ország a migránsok befogadását visszautasítja, a nem éppen keleti kényelmet biztosító munkásszállások tele vannak idegenekkel. A sajtó szerint most már mongoliakkal, vietnámiakkal és indiaikkal is, sőt a török építőipari munkások érkezését is előre vetítik, mert a Szlovákiából és Romániából érkezettek egy idő után a jobb bérek reményében Nyugatra távoznak. Persze, Szerbiát is említik, főleg abban a vonatkozásban, hogy innen inkább Németországba igyekeznek, de a magyar munka is jó, mert azért kétszer annyit kapnak, mint szerencsés esetben odahaza.

Utazásaim során találkoztam munkásszállásokon élő szerbiai szerbekkel, akik nem panaszkodtak a körülményekre, sőt elégedettek voltak az elméletben itthon megkereshető szerbiai fizetés Magyarországon kapott kétszeresével. Ahogy elmesélték, a legtöbbjüket olyan szállásokon helyezték el, ahol két szobára jut a közös fürdőszoba és konyha, és mint mondták, számukra ez elfogadható. Albérletbe is elmehetnének, de a munkásszállás ingyenes, így többet megtakarítanak…Többen közülük a toborzók által eljutottak egészen a magyar-osztrák határ mentére, és számukra csak az a gond, hogy kissé messze van az otthon, ráadásul hazajövetelkor a határon történő hosszú várakozás jelent nagy akadályt. Ugyanez nem nyomasztja a magyar-osztrák határ közelében élő helybelieket, ők Ausztria felé irányulnak a magyarhoz viszonyított még jobb kereset reményében, és ráadásul számukra az országhatár sem egyenlő a hosszú várakozásokkal. A magyarok tehát elmennek, a potenciális munkahelyen az ő állásukat szerbiaiak töltik be.

Felismerve a helyzetet, Magyarországon döntés is született arról, hogy harmadik országbeli – tehát nem uniós –, (vagyis szerbiai) polgárok is engedélymentesen foglalkoztathatók, amennyiben el tudnak látni bizonyos szakmákat. A pénzügyminisztérium honlapján 2018. június 29-ei keltezéssel meg is található egy táblázat ezekről a hiányszakmáknak tekintett foglalkozásokról, amelyekről kiderül, hogy nem csak mérnökökre, informatikusokra, gépész- és építészeti vagy villamosipari technikusokra van szükség, hanem ápolókra, bolti eladókra, pincérekre, mozdonyvezetőkre, sőt takarítókra és rakodómunkásokra, továbbá “egyéb egyszerű építőipari foglalkozásúakra” is. Gyakorlatilag mindenkire. Így állunk most.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Lazio
2019. JÚLIUS 17. [ 15:34 ]

Az itthoni kialakuló űrt pedig a délről érkezők fogják feltölteni.


Figyelnek - illusztráció
2019. AUGUSZTUS 15.
[ 13:18 ]
Nagytakarítás - illusztráció
2019. AUGUSZTUS 1.
[ 11:08 ]
Ünnepeljünk - illusztráció
2019. JÚLIUS 23.
[ 17:56 ]
Hogy maga milyen naiv! – fordul felém mosolyogva a kisbusz vezetője, amikor arra panaszkodom, hogy ha tudom előre, mennyi szünetet tart útközben, biztosan nem vele utazom. A kisbuszt üzemeltető cégben egy ügyfélnek sem mondják meg, hogy milyen hosszú utazásra számíthat, mert akkor biztosan nem őket választaná, a biznisz pedig...
2019. JÚLIUS 10.
[ 18:20 ]
Bevallom, peregtek a könnyeim. Egy kicsit a magyar himnusz alatt, ahogy felálltunk az ünnepi alkalomra elhelyezett székekről a Corvinus Egyetem hatalmas aulában, és a díszemelvény előtt ott láthattuk a talárba öltözött gyerekeinket a tudományos fokozatról szóló oklevelek átvételére készülve. És peregtek a könnyeim egy...
2019. JÚLIUS 2.
[ 14:51 ]
A magyar Országgyűlés a Nemzeti összetartozás bizottságának a javaslatára június 18-án elfogadott egy határozatot, amellyel 2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilvánította. Minden részletezés nélkül a magyarok életét egy kicsit is ismerő ember tudhatta, hogy miről is van szó: a trianoni békeszerződés...
2019. JÚNIUS 25.
[ 15:13 ]
Beolvasás folyamatban