Levelek a Rózsa utcából
Idősen ma

Ahogy távoznak a nagyra becsült kollégák és a nem eléggé gyakran látogatott kedves rokonok, egyre jobban tudatosul, hogy a határtalannak vélt lehetőségek mennyire korlátozottak, és erősödik az intelem is a ránk szabott idő végességéről és életerőnk gyengüléséről. Sokan vagyunk a világon, akik túlléptük a hatvanat. Az idősek világnapján, október 1-jén tették közzé, hogy a 60 felettiek száma a világban 600 millióra tehető és az évszázad közepére a számuk akár meg is kétszereződhet, ami egyenesen azt jelenti: a nagy átlag egyre tovább él. Gondolom, egészségesen élni és dolgozni 60 felett is lehet, és így a már idősödőnek mondott ember senkinek sincs a terhére, sőt hozzájárul a gyarapodáshoz közösségi és családi szempontból egyaránt.

A gondot az jelenti, amikor az idős(ödő) ember segítségre vagy legalább odafigyelésre szorul, mert magatehetetlen, vagy mert olyan reális veszélyeknek van kitéve, amitől a távollevő gyerekei nem tudják megvédeni. Beleélve magam az áldozatok helyzetébe, a keserves élet legkegyetlenebb végjátékaként élem meg, amikor egyedül élő idős embereket támadnak meg a kis pénzecskéjükért, és sokszor halálra is kínoznak jelentősebb vagy egészen jelentéktelen összeg elrablásának szándékával. Több ilyen esetre emlékezem az újságok leírása alapján, amelyek az emberi önző kegyetlenségről adnak képet. Az egyik 2011-ben történt ilyen eset mélyen bevésődött, mert a gyilkossági esetről olvasva megrendített a szomorú asszonysors: november 1-jét megelőzően érkezett haza Bajmokra egy Németországban nyugdíjat szerzett asszony, hogy meglátogassa itt nyugvó lánya sírját. Meggyilkolták a házában, a nyomozás szerint a haza hozott pénzecskéjéért. A tettest elfogták, el is ítélték, de ez már nem segít a pénzéért becsületesen megdolgozó asszonyon, aki az őt ért tragédiák után nem vágyhatott másra, mint biztonságos körülmények közötti nyugdíjas évekre… Aztán, a több hasonló eset kapcsán gyakran azon is elgondolkodom, hogy hiába zárjuk a kapukat, a kerítésen is át lehet mászni, az ajtót-ablakot is be lehet törni és a bent lakókra támadva úgy lehet garázdálkodni, hogy azt senki meg sem hallja. Különösen az elnéptelenedő falvainkban, ahol az ottlakók komfortérzetét bizonyosan csökkenti, hogy mindkét szomszéd ház üresen árválkodik. De a jelek szerint idősek elleni támadások megtörténhetnek városban is, mint ahogy a minapi szabadkai eset is bizonyítja, amikor éjszaka 2 óra tájban egy pár rátört egy 88 éves asszonyra, kékre-zöldre verte, hogy elrabolhassa a házban található 3000 dinárt… Jellemző, hogy az ilyen esetekkel szembesülve általában biztonságos, be nem törhető ablakokra-ajtókra, polgárőrségre, a rendőrségi járőrözésre, hatékony – a hangjukkal az egész utcát felébresztő riasztóberendezésekre – gondolunk. S mindenek előtt az intézményes közbiztonságra, amely átfogó hálózatával és erélyével visszariasztja az embereket a bűnözéstől, garázdálkodástól, rablástól és a másik ember kárára elkövetett minden rossztól.

De az ilyen esetek a biztonsági szervek iránti jogos elvárások mellett azokat a gondolatokat is felvetik, hogy az idősek nem lennének ennyire kiszolgáltatottak, ha minden ház tele lenne lakóval, és ha az elvándorlás és a fiatalok kiröpülése folytán nem lennének majdnem árvák az öregek által egyetlen lakóként lakott házak. Hiszen akkor a biztonság is jobb lenne, akárcsak maga az élet.

Másként alakult, a legtöbb esetben.

A magyarországi Kopp Mária népesedés- és családkutató intézet a minap tette közzé legújabb kutatásának mondanivalóját, amely szerint a gyermeket nevelő fiatalok és a 65-75 év közötti korosztály elismerően viszonyul a többgenerációs életmódhoz, s tudatában van, hogy a családban jelen levő nagyszülők mekkora kincset jelentenek egy-egy családnak.

Igen, kincset, aki többgenerációs családban nőtt fel, tudja ezt gyerekkora óta.

Korunk világában a nukleáris családmodell (szülőkből és gyermekekből álló család) az elfogadott, a dolgozó, de nem házas “szinglik” elköltözőse a szülőktől pedig divatos presztízskérdés, akárcsak az is, hogy a nagyszülők is külön éljenek. A család ilyen belső rendszerének megváltoztatása folyamat, és sok idő kell hozzá, az aktuális és jogos elvárás, hogy az idősek ilyen körülmények között se maradjanak magukra, ezért válik fontossá nem csak a szélesebb család, hanem a közbiztonságért felelősek irányába is.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

2+1 történet - illusztráció
2020. JANUÁR 1.
[ 19:27 ]
Vannak dolgok, amiket jobbnak látunk elfelejteni, illetve jobb nem felidézni a hozzájuk kötődő érzelmeket. A tizenöt évvel ezelőtti december 5-e is ilyen, amely kapcsán a sajtóban és a közösségi oldalakon is több hosszabb-rövidebb szöveg emlékeztet mostanában a külhoni magyarok magyar állampolgárságával kapcsolatos...
2019. DECEMBER 6.
[ 12:27 ]
A málenkij robotra elhurcoltak és kisemmizettek életérzése kapcsán nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Makra Mónika történész, hogy még mindig vannak, akik nem tudták feldolgozni, hogy szeretteiket egykoron robotra hurcolták és a családjukat mindentől kifosztották. Ez egy transzgerenrációs trauma, amely máig hat az elhurcoltak és...
2019. NOVEMBER 26.
[ 18:03 ]
Kedves ismerősöm nagyon furcsa kérdéssel fordult hozzám. Lényegében az ő újvidéki ismerősének a problémáját ecsetelte és a kérdése az volt, hogy lehet-e valaki magyar állampolgár, ha nem tud magyarul. A válaszom lakonikus "nem" volt, majd utána rövid magyarázkodásba kezdtem, hogy az egyszerűsített honosítási...
2019. NOVEMBER 14.
[ 19:09 ]
Beolvasás folyamatban