Levelek a Rózsa utcából
Máltán kiszámították…

A karácsonyi nagy bevásárlások idején mindig eszembe jut az a régen volt osztályfőnöki óra, amikor a tanár néptárs megkérdezett bennünket – még felnövőfélben levő gyerekeket -, hogy mit hozott a Jézuska? Akkor, mondanom sem kell, a karácsonyi ünnepről az iskolában hivatalosan senki sem beszélt, a kérdés is nagy tanári bátorságról tett tanúbizonyságot. Mi pedig, a megkérdezettek, szinte mindannyian azt soroltuk: karácsonyfát, szaloncukrot, almát, narancsot, fügét, s esetenként ki-ki ráadásként hozzátette még, hogy meséskönyvet is.

Akkoriban a fentiek voltak a tárgyi ajándékok, az igazi pedig, hogy iskolából hazajövet szenteste már mindenkit otthon találtunk, és besötétedés után izgatottan figyelhettük a csengő csilingelését, hogy az angyalkának kinevezett valamelyik szomszéd letette-e már az udvari ablak alá a feldíszített karácsonyfát. Az ágakra csiptetett igazi színes gyertyák meggyújtása már odabent történt, lehetőleg minden családtag jelenlétében, ami által valóban varázslat született.

A mostani fogyasztói világ karácsonyi készülődésének elemzésekor folyton azt halljuk, hogy a karácsony kommerciális lett, a meglepetést hozó ajándékozás körül forognak a dolgok, ami egyúttal azt is jelzi, hogy bár nagy általánosságban nem dúskálunk anyagiakban, ilyenkor mégiscsak pénzről is szól az ünnepi előkészület, sőt talán versengésről is. Amikor még én voltam gyerek, nem is lehetett versengés a szülők között, hiszen 15-20 évvel a háború után még mindenki szűkösen, pénztelenül élt, s ha netán mégis több volt valakinek, az valamilyen nagy célra tartogatta, közöttünk, gyerekek között pedig valahogy eltűntek a különbségek ruházkodás, és ajándékok tekintetében egyaránt.

A Máltán élő szerbiai családok helyzetével kapcsolatos hírek ezekben a napokban ráirányították a figyelmet, hogy a gazdag országok szerint mennyi kell egy gyerek méltó megélhetéséhez Európában. Mint a szerb sajtó hírül adta, 22 gyereket ki akartak toloncolni a szigetországból, mert rendezetlenek voltak a papírjaik, hiszen szüleik is rendezetlen körülmények között tartózkodnak ott, feltételezhetően. A hatóság éppen arra vonatkoztatva utasította el a tartózkodási engedélyt, hogy a gyerekek szegénységben fognak élni, mert a szüleik nem keresnek annyit, amennyi a méltó megélhetéshez kell. A nyilvánosság nyomására a gyerekek a jelek szerint mégis maradhatnak, s a róluk szóló hírek elemei közül most már külön érdekességet jelent, hogy Málta törvényei szerint harmadik országból (vagyis nem az EU-ból) érkező családoknak évente legalább 19 000 eurót meg kell keresniük, hogy maradhassanak, és további 3 800 eurót minden gyerek után. (Merthogy havonta csaknem 300 euró kell egy gyereknek – állítják – aminek értékétől milyen messze voltunk mi annak idején, és milyen messze vannak ezen a tájon ma is az itt élő gyerekek…) A máltai hatóságok szerint azért ez a feltétel, mert a lakás és a rezsi drága, és az újonnan érkezett családoknak a lakhatási költségek fedezése után alig marad pár száz eurónyi pénzük a megélhetéshez, az pedig azt jelenti, hogy szegénységben élnek, úgy pedig a szemünk láttára ne éljenek, inkább hagyják el az országot – mondták még a szerbiai gyerekek helyzetének rendezése előtt ... (Csakhogy épp azért mentek oda, mert a szegénységből való kivezető utat keresték.)

Az általam felidézett itthoni időkben is a kiút egyik formája volt a kivándorlás, ami akkoriban sajnos, úgy tűnt, hogy ideiglenes, de ma már látjuk, hogy sok esetben örök időkre szólt. A jobbik iránya ennek a kiútnak az általános jobblét volt, az évekkel később egyre szaporodó munkahelyek, a kedvezményes építkezési hitelek, az ösztöndíjak, az inflációt meghaladó fizetésemelések. Aztán ennek is vége szakadt, és ismét jött a szegénységgel való küzdelem, ekkor már az újgazdagok fényes világával óriási különbségeket és csalódásokat hozva a gyerekek életébe. Pedig, ha csak a máltai mércénél maradnánk, megfelezve az ottani feltételeket, az évi 19 ezernek a fele is elég lenne itthon. Ami nem is lehetetlen, egy-egy szerbiai cég évi profitját nézve sok esetben inkább morális, mint gazdasági kérdés.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Otthon a világ - illusztráció
2020. MÁRCIUS 25.
[ 8:36 ]
A gyakorlat megvan - illusztráció
2020. MÁRCIUS 5.
[ 16:37 ]
A szülőfalumban az én korosztályom, amikor ötödik osztályba került, egyáltalán nem tudott szerbül. Bezdánhoz hasonlóan így volt ez a környékbeli magyar többségű falvakban is, hiszen bennünket, az 1960-as években iskolássá vált gyerekeket kevés korai élmény ért el szerb nyelven, legfeljebb a Zomborba tartó vonatban...
2020. FEBRUÁR 15.
[ 15:31 ]
Ott ültek mellettem a buszban, fiatalok, tiszták, sportosak. Amikor Újvidéken felszálltam, az egyikük udvarias mozdulattal rámutatott egy szabad helyre a másik sorban, pontban mellettük. Úgy tűnt, a Budapestre tartó busz már Belgrádban jócskán megtelt, hát nem keresgéltem, hanem egy mosollyal megköszöntem a segítséget és...
2020. FEBRUÁR 6.
[ 16:15 ]
Annak idején, 2018. júniusában ott voltam a Trianon című rockopera ősbemutatóján Budapesten a Hősök terén, és még most is, utólag is, az előadáson egymás után következő jelenetek felvillanásakor az a gondolatom fogalmazódik meg, hogy legyen már vége! S itt nem az előadást ért negatív kritikákhoz csatlakozva, hanem a...
2020. JANUÁR 24.
[ 15:47 ]
Beolvasás folyamatban