Levelek a Rózsa utcából
Máltán kiszámították…

A karácsonyi nagy bevásárlások idején mindig eszembe jut az a régen volt osztályfőnöki óra, amikor a tanár néptárs megkérdezett bennünket – még felnövőfélben levő gyerekeket -, hogy mit hozott a Jézuska? Akkor, mondanom sem kell, a karácsonyi ünnepről az iskolában hivatalosan senki sem beszélt, a kérdés is nagy tanári bátorságról tett tanúbizonyságot. Mi pedig, a megkérdezettek, szinte mindannyian azt soroltuk: karácsonyfát, szaloncukrot, almát, narancsot, fügét, s esetenként ki-ki ráadásként hozzátette még, hogy meséskönyvet is.

Akkoriban a fentiek voltak a tárgyi ajándékok, az igazi pedig, hogy iskolából hazajövet szenteste már mindenkit otthon találtunk, és besötétedés után izgatottan figyelhettük a csengő csilingelését, hogy az angyalkának kinevezett valamelyik szomszéd letette-e már az udvari ablak alá a feldíszített karácsonyfát. Az ágakra csiptetett igazi színes gyertyák meggyújtása már odabent történt, lehetőleg minden családtag jelenlétében, ami által valóban varázslat született.

A mostani fogyasztói világ karácsonyi készülődésének elemzésekor folyton azt halljuk, hogy a karácsony kommerciális lett, a meglepetést hozó ajándékozás körül forognak a dolgok, ami egyúttal azt is jelzi, hogy bár nagy általánosságban nem dúskálunk anyagiakban, ilyenkor mégiscsak pénzről is szól az ünnepi előkészület, sőt talán versengésről is. Amikor még én voltam gyerek, nem is lehetett versengés a szülők között, hiszen 15-20 évvel a háború után még mindenki szűkösen, pénztelenül élt, s ha netán mégis több volt valakinek, az valamilyen nagy célra tartogatta, közöttünk, gyerekek között pedig valahogy eltűntek a különbségek ruházkodás, és ajándékok tekintetében egyaránt.

A Máltán élő szerbiai családok helyzetével kapcsolatos hírek ezekben a napokban ráirányították a figyelmet, hogy a gazdag országok szerint mennyi kell egy gyerek méltó megélhetéséhez Európában. Mint a szerb sajtó hírül adta, 22 gyereket ki akartak toloncolni a szigetországból, mert rendezetlenek voltak a papírjaik, hiszen szüleik is rendezetlen körülmények között tartózkodnak ott, feltételezhetően. A hatóság éppen arra vonatkoztatva utasította el a tartózkodási engedélyt, hogy a gyerekek szegénységben fognak élni, mert a szüleik nem keresnek annyit, amennyi a méltó megélhetéshez kell. A nyilvánosság nyomására a gyerekek a jelek szerint mégis maradhatnak, s a róluk szóló hírek elemei közül most már külön érdekességet jelent, hogy Málta törvényei szerint harmadik országból (vagyis nem az EU-ból) érkező családoknak évente legalább 19 000 eurót meg kell keresniük, hogy maradhassanak, és további 3 800 eurót minden gyerek után. (Merthogy havonta csaknem 300 euró kell egy gyereknek – állítják – aminek értékétől milyen messze voltunk mi annak idején, és milyen messze vannak ezen a tájon ma is az itt élő gyerekek…) A máltai hatóságok szerint azért ez a feltétel, mert a lakás és a rezsi drága, és az újonnan érkezett családoknak a lakhatási költségek fedezése után alig marad pár száz eurónyi pénzük a megélhetéshez, az pedig azt jelenti, hogy szegénységben élnek, úgy pedig a szemünk láttára ne éljenek, inkább hagyják el az országot – mondták még a szerbiai gyerekek helyzetének rendezése előtt ... (Csakhogy épp azért mentek oda, mert a szegénységből való kivezető utat keresték.)

Az általam felidézett itthoni időkben is a kiút egyik formája volt a kivándorlás, ami akkoriban sajnos, úgy tűnt, hogy ideiglenes, de ma már látjuk, hogy sok esetben örök időkre szólt. A jobbik iránya ennek a kiútnak az általános jobblét volt, az évekkel később egyre szaporodó munkahelyek, a kedvezményes építkezési hitelek, az ösztöndíjak, az inflációt meghaladó fizetésemelések. Aztán ennek is vége szakadt, és ismét jött a szegénységgel való küzdelem, ekkor már az újgazdagok fényes világával óriási különbségeket és csalódásokat hozva a gyerekek életébe. Pedig, ha csak a máltai mércénél maradnánk, megfelezve az ottani feltételeket, az évi 19 ezernek a fele is elég lenne itthon. Ami nem is lehetetlen, egy-egy szerbiai cég évi profitját nézve sok esetben inkább morális, mint gazdasági kérdés.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

2+1 történet - illusztráció
2020. JANUÁR 1.
[ 19:27 ]
Téma érzelmekkel - illusztráció
2019. DECEMBER 6.
[ 12:27 ]
A málenkij robotra elhurcoltak és kisemmizettek életérzése kapcsán nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Makra Mónika történész, hogy még mindig vannak, akik nem tudták feldolgozni, hogy szeretteiket egykoron robotra hurcolták és a családjukat mindentől kifosztották. Ez egy transzgerenrációs trauma, amely máig hat az elhurcoltak és...
2019. NOVEMBER 26.
[ 18:03 ]
Kedves ismerősöm nagyon furcsa kérdéssel fordult hozzám. Lényegében az ő újvidéki ismerősének a problémáját ecsetelte és a kérdése az volt, hogy lehet-e valaki magyar állampolgár, ha nem tud magyarul. A válaszom lakonikus "nem" volt, majd utána rövid magyarázkodásba kezdtem, hogy az egyszerűsített honosítási...
2019. NOVEMBER 14.
[ 19:09 ]
Ahogy a doktornő végiggörgeti a hideg zselével megkent fájós térdemen az ultrahangos készülék érzékelőjét, egészen kellemes érzés nyugtatja le hosszú napok óta felborzolt idegeimet. Se éjjelem, se nappalom nem volt a fájdalomtól – mondanám a doktornőnek, de ő, miközben a képernyőt nézi (és majd csak később ad...
2019. NOVEMBER 2.
[ 21:54 ]
Beolvasás folyamatban