Levelek a Rózsa utcából
Jelek a határról

Mehetnek vissza (hamarosan) a vendégmunkások. Ez a hír sokkal többet elárul a kényszerű bezártságunkból fakadó helyzetünkről, mint bármi más. Ez a hír ugyanis nem csak a járvány várt enyhüléséről szól, hiszen szólhat arról is, hogy a termelési kényszer és a pénzszerzési vágy erős motiváció: tehet a koronavírus, amit akar, megvannak ellene az ilyen-olyan védőintézkedések és most már dolgozni is kell, mert a gazdaság nem kerülhet egészen a padlóra. Ha pedig dolgozni kell, kellenek a munkások is. De a hír egyben a nemzetállamok felelősségét is érzékeltetheti: hogy az emberek egészségének a véleményvel párhuzamosan a munkát is meg tudják szervezni.

Mi földi halandók mindezt csak sejtjük, az arra illetékesek viszont tudhatnak is valamit, hiszen, mint az idézett hír is jelzi, már konkrét lépésekkel készülnek „a nagy indulásra”, aminek tehát nem sokára elérkezhet az ideje. Ukrajnából, Romániából és Szerbiából mehetnek vissza a vendégmunkások oda, ahonnan jöttek. A hírt magyar forrásból tudhattuk meg, amikoris április 21-én bejelentették, hogy külön feltételek teljesítése mellett átutazhatnak Magyarországon a Nyugatra igyekvő vendégmunkások. Igaz, naponta csak négy órás intervallumban lesz előttük nyiltva a magyar határ (esetünkben Röszkénél) és az is igaz, hogy az autójukra külön jelzést ragasztanak és ennek alapján jobban ellenőrizhető lesz, hogy csakis a meghatározott útvonalon közlekednek-e, de mégis mehetnek. Mehet mindenki, aki egyébként jogos a határátlépésre és van igazolása arról, hogy fogadja a célország.

Nem tudom, hogy a vendégmunkások tömeges érkezése igazából milyen kihívásokat és következményeket hozott Románia és Ukrajna számára, de Szerbiáról tudjuk, hogy a legmagasabb állami vezetés már a koronavírus okozta járvány kezdete táján kérte a nyugati országokban dolgozó szerb állampolgárokat, hogy ne jöjjenek. Ne jöjjenek se katolikus, se pravoszláv húsvétra, mert baj van. Lett is baj, feltételezések szerint azért, mert jöttek. Ha igaz, 400 ezren. Fele annyian biztosan, hiszen a napokig tartó végeláthatatlan torlódás, ami az osztrák-magyar határ osztrák oldalán keletkezett, rengeteg ember érkezésére enged következtetni. Mint tudjuk, olyanok is érkeztek, akiknek Szerbiában még bejelentett lakcímük sem volt, és a kötelező karantén céljaira még sátortábort is kénytelen volt építeni az ország a számukra. Mondta is kedves barátnőm - aki a szerb határ lezárásakor családi ügyek intézése közben a testvérénél rekedt Magyarországon és kényszerű vendégeskedéssé vált az utazása -, hogy ő bizony minden sátorlakótól megfizettetné az ottlakást legalább ezer eurós értékben, hogy megtanulják: legalább járvány idején tisztelni kell, ha valamire megkérnek bennünket.

Persze, azt nem lehet mondani, hogy a nagy bajért, a szerbiai járvány hirtelen nagy kiterjedéséért csakis a vendégmunkások okolhatók, akik úgy döntöttek, hogy a szabadnapjaikat és a vírus miatti kényszerpihenőt nem a külföldi kényelmes lakásaikban töltik el, hanem hazajönnek egy-két hónapra, ha már nem kell dolgozniuk. Baj lett volna nélkülük is. Amúgy pedig igazán szívet melengető a vendégmunkásokra jellemző sok évi ingázós életmód, ami azt is bizonyítja, hogy a szülőföldhöz, a rokonokhoz és barátokhoz való kötődés olyan erős kötelék, amelynek húzóereje erősebb minden távolságnál és az országhatárokon tapasztalható minden akadálynál. Jöttek ők tehát most is, de alighogy lejárt a kötelező karantén és a kijárási tilalmakat is begyakorolhatták, lassan már vissza is kell menniük, ha meg akarják tartani a munkahelyüket. Az ipar például Németországban sem állt le, és most, hogy minden tartományban bevezetik a maszk kötelező viselését és a kidolgozták az emberek közötti távolságtartás részletes szabályait, feltételezhetően egyre több olyan helyen is elindul a munka, ahol eddig szünetelt. A vendégmunkások visszatérése jel lehet arról is, hogy a nemzetállamok fokozatosan megtanulják betartatni mindazt, ami a körülményekhez igazodó életvitelben eszköz lehet a védekezésben, ennél fogva lassan és fokozatosan mindannyian újra mi magunk is fellélegezhetünk mindenütt Európában (de jó lenne!).

Mindehhez adalék az a jó hír, hogy az ingázó szerb és magyar állampolgárok előtt megnyílt három határátkelő, hogy ők is visszatérjenek dolgozni. Mintha látni lehetne a végét, illetve egy új életszakasz kezdetét, amelyben alkalmazni fogjuk mindazt, amit az eltelt csaknem öt-hat hét gondolkodás alatt kikövetkeztettünk. S a bölcs következetéseink között bár ott lesz a munkahely megtartásának és a pénzkeresésnek a rangos értékelése, az első helyre biztosan mégis az egyéni szabad kapcsolattartás és a szebb, emberibb életmód kerül, amelynek főszereplői a szeretteink lesznek.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szabad út - illusztráció
2020. MÁJUS 22.
[ 17:58 ]
Határok - illusztráció
2020. MÁJUS 12.
[ 11:11 ]
Jobb otthon… - illusztráció
2020. ÁPRILIS 12.
[ 18:15 ]
Üres minden. Az ablakból nézem a néptelen csendes parkot, a távolban vonuló utcát, ahonnan eddig beszűrődött a teherforgalom zaja – de most csend van. És csend a lelkemben. Az elcsendesülés és gyász ideje. Az imént is leveleztünk hajdani osztálytársakkal közös gimis barátunk, Lehel hirtelen elvesztése kapcsán, mert nem...
2020. ÁPRILIS 1.
[ 8:18 ]
Levelemmel szeretettel tudatom, hogy mi mindannyian jó egészségnek örvendünk, amit Maguknak is szívből kívánunk! – így és ehhez hasonlóan kezdődő számtalan levelet őrzök a családi emlékek között, talán valahonnan a hatvanas évekből. Akkoriban is fontos volt az egészség, most meg másra sem gondolunk, csak arra. Arra,...
2020. MÁRCIUS 25.
[ 8:36 ]
Nem hittem volna, hogy leszek még ilyen helyzetben az életben, hogy a bolti lerabolt polcokkal foglalkozzak. Ugye, sokan emlékszünk még az üres üzletekre, ahol a polcokon imitt-amott még ágoskodott egy kistányér vagy kávéscsésze, de egyébként semmi más? Meg a sorbanállásokra kenyérért, étolajért? No, és arra is, hogy hogyan...
2020. MÁRCIUS 13.
[ 17:24 ]
Beolvasás folyamatban