Levelek a Rózsa utcából
Elért a baj

Az ítéletidő elvitte a teraszod fedelét – írta augusztus 4-én este drága jó szomszédasszonyom, és hogy ne ijedjek meg túlságosan, egy fotót is mellékelt: alulról jól látszanak a gerendák és a lécek, az úgynevezett evál-lapok pedig sehol. Csak nagyobb baj ne legyen, gondoltam magamban, pedig a látvány megdöbbentett és meg is ijesztett: mekkora ereje van a természetnek!

Hogy mekkora ereje van, az ősszel én is megtapasztaltam ugyanott. Egy viharos időben ugyanazon a teraszon állva tehetetlenül szemléltem, ahogy a szél belekap a szomszéd ház szalonit-lemezének az egyikébe, próbálgatja az erejét, emelgeti a lemezt, alább hagy, majd ismét megemeli, mígnem óriási erőre kapva – mint egy tálcát – felemeli az ég felé és utána az udvaromba dobja. A vihar akkor hamar alábbhagyott, és a szomszédok viszonylag könnyen visszaemelték az épségben maradt lemezt a helyére. De most! Csak elképzelni tudom.

Nem voltam otthon, amikor Bezdánt elérte az utóbbi idők egyik legnagyobb vihara – ahogy a szomszédasszonnyal elneveztük: tornádója. De mit is tehettem volna, ha otthon vagyok?

A megcsupaszított terasz látványa-okozta első felinduláson hamar túlteszem magam, amikor az utcánk alsó végében élő kedves barátom jelentkezik, hasonló témával: nincs olyan ház a Rózsa utcában, ahol a vihar valami kárt ne tett volna! – írja a Messengeren, és mellékel is döbbenetes fotókat teniszlabdányi jégesőről, a jég által szitává lyukaszott terasz-tetőkről, derékba tört fákról, gyökerestől kidőlt fenyőkről, a háztetőkről levert cserepekről. Ehhez már csak hozzá tudom adni képzeletben a képet, hogy mi történhetett a veteményes kertjében, a zöldbab és paradicsom ágyások között...

Mindannyian Isten kezében vagyunk! – írja egy harmadik ismerősöm a szülőházamon ért kár tudatában vigasztalásul. Nem is bánt ez a dolog annyira – írom válaszul – hiszen sokaknak maga a ház került veszélybe, jómagam, ebben a vírus-okozta korlátozásokkal teli világban egyelőre megvagyok/megleszek fedett terasz nélkül is (hiszen egyébként is a legnagyobb boldogság szép csendes időben kiülni ott és bámulni a csillagokat). Csak később ijedek meg, amikor megkapom a fotókat, amelyek tanúsága szerint a teraszt fedő műanyag lemezek az utcán landoltak a szomszéd ház előtt (legalább húsz-harminc métert repültek): de jó, hogy senki fejére nem estek a nagy szélben, amelynek erőssége (az utólagos jelentések szerint) elérhette a 100 km-es óránkénti sebességet is.

Most az a jó, hogy senkinek nem esett nagyobb baja – állapítom meg, miután unokatestvérem elküldi a bezdáni színházról készült fotókat arról, mekkora fenyőfa dőlt a bejárati ajtóra, összetörve üveget, keretet. S itt van a vigasztaló üzenet is: a bezdáni emberek összefogtak, és segítettek enyhíteni a bajokon.

Ami ezután jön, az is az összefogásról, segítésről, szolidaritásról, a mesteremberek jó munkájáról szól majd. Riportútjaimról emlékszem még, hogy a bánáti Tordán akkora szélvihar tombolt, hogy cserép házakon nem maradt – s aztán az emberek újrakezdték az életet.

A baj minket is elért, majd mi is újrakezdjük.

Amikor a természeti katasztrófákról szóló beszámolókat nézzük a tévében, biztosan sokan arra gondolunk, hogy milyen jó nekünk, akik viszonylagos biztonságban érezhetjük magunkat. Az utóbbi napokban éppen azon gondolkodtam, vajon hova építenék házat, ha domboldalon lenne a telkem és attól kellen tartanom, hogy villámárvíz sodor végig a településen? S rögtön jött is a vigasztaló gondolat: Bezdánban biztonságban vagyok, ha sok eső esik, ott a Ferenc-csatorna, az majd elnyeli a vizet. Most nem nyelte el, és nemcsak a viharos szél, hanem az óriási mennyiségben leesett csapadék is kárt okozott – elárasztva utcákat, kerteket. Lecke ez a javából, s egyben figyelmeztetés is, hogy a „vízlecsapolás” fejében a kis kertes házak tulajdonosaira is kivetett, viszonylag búsás lecsapolási illeték beszedői felelősséggel is tartoznak munkájukért – precíz mérnöki mérés kell, hogy a villámár után a síkságon is gyorsan lefollyon a víz oda, ahova kell.

A történtekről Bezdánban, Monostorszegen, Zomborban, Regőcén, sőt a baranyai Vörösmarton, a magyarországi Soltvadkerten stb. készült fotók az emberi erő végességéről, a természet ember-fellettiségéről szólnak. S ráébresztenek, hogy mint mindig, a jelenben is szembe kell néznünk a veszélyekkel, az egy évvel ezelőtt még teljesen ismeretlen vírusokkal csakúgy, mint az évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt is ismert természeti katasztrófákkal. S mindezek után szerda reggel már azt mondhatjuk, de jó, hogy ide születtünk és nem Bejrútban élünk! Mi ez a mi „tornádónk” az ottani robbanáshoz képest!?

De persze, először a magunk bajával kell megküzdenünk, hogy utána, a küzdelemben megerősödve, másokon is segíthessünk – ez életünk folytonos jellemzője. Rajtam, első lépésként, a szomszédasszonyom információkkal segített, az ítéletidő után készült képek pedig mindenek előtt az egymáson segítő emberekről szóltak, ami megnyugtató. Valahol a Hamvas Bélához fűződő bölcseletek között megtalálható a következő: minden bor akkor tárja fel az igazi lényét, ha közösségben isszák.A bajt is könnyebb elviselni, ha megvan/meglesz a közösségi szolidaritás, főleg azok irányába, akiknek most nagy szükségük van a segítségre.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Alkalmazkodás - illusztráció
2020. SZEPTEMBER 8.
[ 16:21 ]
Magyar kutyák - illusztráció
2020. AUGUSZTUS 26.
[ 16:18 ]
Két haza között - illusztráció
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 16:12 ]
Látni a végét - illusztráció
2020. JÚLIUS 29.
[ 15:51 ]
Antoine de Saint-Exupéry írja A kis herceg című meseregényében: “Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.” Az idő, ami mindannyiunk számára véges és valóban érték, és nagy érték akkor is, amikor elvesztegetjük valamire - a vesztegetés a rózsa által megszemélyesített dolgokra talán...
2020. JÚLIUS 16.
[ 16:18 ]
A zombori megyeházán az útlevélosztály előtti ajtóban majdnem megelőz egy utánam érkező ötfős hangoskodó csoport, miközben a táskámban a maszkot kotorászom, hogy feltegyem. Az ajtón világosan, nagy betűkkel írja, hogy a Covid-19 nevű betegség veszélyétől való védekezésül kötelező a maszk viselete. A nagy...
2020. JÚLIUS 1.
[ 22:37 ]
Nem tudom hova tenni ezt a sok felhívást és biztatást, hogy menjünk el szavazni, amikor a szavazás természetes, magától adódó, ha már demokráciát és többpártrendszert akartunk, különösen, ha van magyar jelölt is. Érthető persze a hatalmi koalíció részéről, hogy a minél nagyobb számú szavazat alapján megerősítést...
2020. JÚNIUS 19.
[ 12:54 ]
Beolvasás folyamatban