Levelek a Rózsa utcából
Rózsák

Boldogan újságolja budapesti barátnőm, hogy elültetett két rózsatövet a tömbház mögötti kis kertben, amit a lakók közösen gondoznak. Ha már nem teheti otthon Szabadkán a testvére házában, teszi ezt itt, ahol épp a hétköznapjait éli. A töveket egy nagyáruházban vette kis pénzért, és most várja, életképesek-e és kihajtanak-e majd tavaszra. Kicsit el is bizonytalanodik, hogy nem siette-e el az ültetést, de a boldog szóáradat lendülete nem csökken: jó volt mozogni, jó volt érezni a föld szagát, jó volt kint lenni a szabadban, és jó lesz figyelni, mi történik... Valóságos orvosság ez a koronavírus okozta járvány miatti bezártságra! – mondja.

Azok az emberek, akik nem éltek erkély nélküli emeleti lakásban, vagy sötét zugokban valamely bérház udvari szögletében, talán el sem tudják képzelni, mit jelent az élete nagy részét négy fal között eltöltő embernek, ha kiszabadulhat a természetbe úgy, hogy ne csak élvezője, hanem valami módon pozitív megalkotója is legyen a kis mikrovilágnak, amelyben megfordul. A kertes házak lakóinak naponta adott a lehetőség, hogy fűre lépve megérezzék a biztonságot, amit a maguk kis királysága jelent. Gondolom, a nagygazdák szíve is gyorsabban dobog, amikor tekintetükkel végigpásztázzák a termőföldet, amely ő általuk ad élelmet sok más embernek, és nekik maguknak is nemcsak átvitt, hanem konkrét értelemben is. A magunk által, saját részre megtermelt élelem felbecsülhetetlen értékét napjaink hobbikertészei is ismerik, hát még azok, akiknek a kert a megélhetési forrás jelentős hányadát adja. Az én környezetemben 30-40 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy a házainkhoz tartozó kerteket ne ássuk fel, és ne termeljünk benne bármit, ami hasznos lehet nekünk, vagy a jószágnak. Volt idő, amikor a libákat is kicsaptuk az utcára, s azok maguk mentek csapatban a csatornára, az est közeledtével pedig haza, és nem is volt egyszál fű sem az utcán, nemhogy az jelentsen gondot, ki nyírja le és ki vegye meg a benzint a drága fűnyíróhoz.

Abban az időben a veteményeskert milyensége az önmegvalósítás mutatója volt. A szép és jó termés egyenlő volt a befektetett munka dicséretével, a termelő ügyességének, kreatív képességeinek az elismerésével. Ha valaki idegen érdeklődéssel nézte az ágyásokat, azonos volt a jutalommal. Igaz, volt is mit látni, hiszen az ágyások között a keskeny út mentén virágok is sorakoztak. A tulipán, a nárcisz, a legényvirág, a császárszakáll, a tátogató, mind-mind a maga tarka pompájával üzent a földi kis mennyországok tényéről. Na és a rózsák! Mert rózsák is voltak. Emlékszem, az én gyerekkoromban nem vásároltuk a rózsatöveket, inkább a meglévőket oltották be a szomszédoktól, ismerősöktől kapott rügyes ágacskákkal, ha új fajtákra vágytak. Nagyapám, Foki János a tearózsákat szerette, kemény, edzett kezével magabiztosan metszett a vesszőbe, hogy az oltvány jó helyre kerüljön, mi, az unokák pedig izgatottan vártuk a tavaszt, hogy, mint a dalban, kinyílik-e a tearózsa a kis kertünkben. Oltás tekintetében hasonlóan ügyes volt a szomszéd Fici Teréz, aki drága Terus néniként maradt meg az emlékezetemben. Ma is látom a kezében a kis különleges kést, ahogy bemetsz az ágba, no és az ujjait, ahogy körültekeri az oltványt rafiával. Amikor végre kiköveztük az utcánkat, és sem a lovas kocsik, sem az a néhány autó kereke nem vágott mély árkokat a sáros úton – olykor a téglázott járdára menekülve – , Terus néni volt az, aki azt mondta: a Rózsa utcába rózsa dukál, és el is ültetett néhány tövet a háza elé, amelyek túlélve őt az utca átalakulásában betöltött szerepére is emlékeztetnek.

A napokban került a kezembe egy kiadvány (Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, 2017), amely az 1950-es években létrejött Budatétényi Rózsakertet, Magyarország (és talán Európa) egyik legnagyobb rozáriumát mutatja be, ahol 2,5 hektáron 10 ezer négyzetméteren 1.200 rózsafajtát csodálhatnak meg az oda látogatók. A kert ékes dicsérete annak a rózsakultusznak, amely évszázadokon át a mi vidékeinken is színesebbé tette a természetet és olyan bátorságra sarkallt egyszerű embereket is, amellyel örömet szereztek másoknak, szebbé tették kertjeiket, utcáikat. (A szerzők érdekességként leírják még, hogy az itt kialakított kutatóintézet szolgált hátterül Bacsó Péter kultikus, a Tanú című filmjének forgatásához a magyar narancsot létrehozó Narancskutató Intézetről szóló epizódban.) A kiadvány olyan csodálatos nemesítők munkájáról számol be, akiknek nyomdokaiba mi egyszerű halandók nem léphetünk, de megerősítésül szolgálnak, hogy mindenki embertársait szolgálja, aki akár néhány ásónyommal lehetőséget ad a természet megújulására.

Barátnőm két rózsatöve így került figyelmem középpontjába egy olyan újra eljövő világ reményében, amikor ismét ténylegesen és jelképesen is megújul és megnyílik előttünk a természet, vele együtt pedig - az országhatárokat is beleértve - az egész világ, és nem a kényszer terhe alatt megfogalmazott, felülről jövő utasítás szabja meg, mikor találkozhatunk szeretteinkkel, és régi kertjeink és rég elvesztett szeretteink emlékeivel.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Érzékenykedés - illusztráció
2020. NOVEMBER 20.
[ 16:34 ]
Házam, váram, adóm - illusztráció
2020. OKTÓBER 30.
[ 17:35 ]
Tananyagok tanulságai - illusztráció
2020. OKTÓBER 20.
[ 17:18 ]
Egy olyan könyvet forgatok, ami ellentmond annak a nézetemnek, hogy lehetőség szerint részt kell venni a politikai döntéshozatalban, a törvények és szabályok megalkotásában, mert ez az igazi eszköze a közösségi életünk alakításának. Gondolom én ezt ma, pedig ismert a történelemből, hogy a politikai szerepvállalás...
2020. OKTÓBER 9.
[ 16:26 ]
Hosszú hónapok után találkoztam a barátnőmmel. Egy kis parkban a város szögletében egy padon ülve beszélgettünk, maszk nélkül, tisztes távolságot tartva. Amikor megláttuk egymást, mindkettőnknek ölelésre emelkedett a karja, mosolyra derült az arca és már lendültünk is egymás felé, amikor megálljt parancsoltunk és azt...
2020. SZEPTEMBER 22.
[ 15:49 ]
Vannak pillanatok, képek, mondatok, illatok, érzelmi reakciók, amelyeket sohasem feledünk. Fontosak további életünk szempontjából, bevésődnek az emlékezetünkbe, ott lapulnak, de időnként feltörnek és olyankor ismét átéljük azt, amit annak idején. Ilyenkor szeptember elején, Kisboldogasszony-nap tájékán a mi...
2020. SZEPTEMBER 8.
[ 16:21 ]
Beolvasás folyamatban