Levelek a Rózsa utcából
Érzelmek vírus idején

Sok minden változik az idő múlásával, csak az alapérzelmek nem. Örülünk, megrémülünk, szorongunk s olykor dühöngünk is . Ahogy a ránk hatással levő körülmények hozzák, úgy reagál rá az agyunk és a testünk, és ennek külső jelét viselkedésünkkel megadva a mi egész lényünk.

Igaz, alapérzelmeinknek ennél több kategóriája ismert a különböző tudományos felosztásokban, de a lényeg talán a fentebbi négy alapérzelemre vezethető vissza, amire ebben a járványos időszakban és veszélyhelyzetekben eluralkodott érzelmeink is bizonyítékok lehetnek.

Ugye, örültünk a bejelentésnek, hogy itt a vakcináció és azzal megszabadulunk a bezártság kényszerétől. Ebben a konteksztusban sokan örültünk, vagy csak egyszerűen elégedettséggel nyugtáztuk, hogy talán soha ennyi jó hír nem jelent meg Szerbiáról a világsajtóban, mint mostanában a korona virus elleni védekezés leghatásosabb módját jelentő védőoltás beszerzése és az emberek immunizációja kapcsán. Szerbia – vele együtt Vajdaság is - a figyelem középpontjába került tehát, csupa dicséretes cselekvés, kitartó munka, kiváló diplomácia, jószomszédi és emberbaráti gesztusok okán.

Okkal és joggal küldik konkrétan és politikai nyilatkozatokba burkolva a gratulációkat Szerbia állami vezetőinek, amiért idejében léptek és megtalálták a módot, hogy a szakértők véleményét követve a láthatatlan ellenség ellenszerét mielőbb a lehető legtöbb emberhez eljuttassák.

Rokonaink, ismerőseink, akik már felvették a védőoltást, csupa jó élményről számolnak be, s arra biztatnak minden, a járvány alatt hozzám hasonlóan családi szálak miatt Magyarországon „rekedt” vajdaságit, hogy irány haza, s irány felvenni a védőoltást. A szerbiai szolgálatok szervezőkészségéről mindannyian a dicséret hangján szólnak. Beszámolók szerint akik korábban, még valamikor januárban regisztráltak a vakcináért, és néhány nappal ezelőtt kerültek sorra, megtapasztalták a jó szervezés részleteit, az egészségügyi személyzet előzékenységét, és nagyobb várakozásra sem panaszkodtak. Bezdáni rokonaim a minap a zombori apatini-úti kórházban levő oltópontnál kaptak időpontot. Együtt utaztak be, s mivel egyiküket délelőttre, a másikukat délutánra hívták, óvatosan meg is kérdezték, hogy a délutáni időpontot esetleg lehet-e előbbre hozni. Lehetett. Minden különösebb procedúra nélkül. Újvidéki barátaim már hetekkel előtt beoltatták magukat a vásárban levő oltóponton. Ők sokat, több mint két órát várakoztak akkor, de haladt a sor, hideg sem volt és mindenki betartotta a védekezés szabályait.

Csupa jó hír Szerbiából, aminek örülni lehet. Ha ez most jól megy, ez jó alap, hogy jók legyenek az élet más területének a jobbá tételére irányuló más intézkedések is, és valós legyen, hogy Szerbia a régió vezető országa lesz, mindannyiunk javára.

Mindezen jó hírek ellenére mégis nehéz, mert a korona vírus itt van, mutálódik és támad és elég csak egy pillanatnyi figyelmetlenség a jól szervezett oltás-hozta megkönnyebülés, netán egyfajta eufória körülményei között, és máris itt a beláthatatlan rossz következmény. S itt van valóban, ismét nagy a baj. Szerbiában is, és Magyarországon is. Mindkét országban épp most több mint 4 ezer fölött a napi új fertőzött, és növekszik a kórházi kezelésre kényszerülők száma is, ami beszédes adat a leselkedő veszélyről.

Megrémülünk a rossz statisztika hallatán, különösen annak ismeretében, hogy milyen veszélyt hozhat ránk a korona vírus okozta betegség. Bár mindig él a remény, hogy minket elkerül, de itt a szembesülés is sok ismert ember sorsából következtetve, hogy ma még itt vagyunk, két hét múlva pedig... A gyász közösségileg velünk van, eláll a szavunk, s bár idővel enyhül a veszteség érzése - és a szorongás, hogy mindez velünk is megtörténhed – tovább fáj a „soha többé” felismerése és a gyász velejárójaként feltör a düh is a kegyetlen sors és azon mulasztások miatt, amelyek szerintünk felelősek a fájdalmainkért és az elvesztett emberek hiánya miatti tompa űr érzetéért.

A hivatalos helyekről érkező újabb szigorítások megerősítik, hogy még nincs vége, és bár igazolt az öröm a lépésről lépésre elért eredmények miatt, mellette megjelenik az újabb veszélyek miatti rémület, a ránk váró ismeretlen fejleményektől való félelem, a szorongás és persze a düh is, hogy mikor lesz már vége.

Ez van most, vagyis ezek az érzelmek sokkal kifejezettebbek, mint korában, pedig korábban sem volt elhanyagolható a hatásuk: az Egészségügyi Világszervezet szakemberei még tavaly októberben megállapították, hogy az európai embereken eluralkodott a pandémiás fáradtság. Laikusok is észrevették, hogy az izoláció a társas lényként élő ember számára nem természetes állapot és sokan a kiégés tüneteit mutatják. Az október óta eltelt időszakban beért a felismerés is, hogy a pandémiás fáradtságot, mint egy sajátos érzelmi állapotot „kezelni kell”, mert ellenkező esetben nem csak az egyén jár rosszul, hanem a teljesítmény csökkenésével a munkaadó, ergó az egész társadalom.

A vírus elleni védekezésben fontos szerepet játszó szakemberek és politikusok csapatának hamarosan elengedhetetlen tagjai lesznak a pszichológusok is.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Csodák csodája - illusztráció
2021. MÁRCIUS 12.
[ 15:48 ]
A halálos tavasz szerzője nem a kultikus magyar film, s Karády Katalin és Jávor Pál emlékezetes alakításairól jut gyakran eszembe, hanem arról a fel-feltörő életérzésről, ami A lélek kialszik című regényének az olvasásakor rögződött belém. Zilahy Lajos pontosan tudta, mi a honvágy és mit jelent a láthatatlan fal, ami...
2021. FEBRUÁR 19.
[ 16:41 ]
Kopaonik tele van magyarokkal! – mondja ismerősöm és csodálkozásomra csodálkozva kérdez vissza: te ezt nem tudtad? Mivel a közösségi oldalakon szép hóföldte vidékekről és vidám síelésről készült, friss dátummal ellátott fotókban is gyönyörködhettem a minap, mondatát azzal kommentáltam, hogy persze, hogy hallani ott...
2021. FEBRUÁR 11.
[ 16:05 ]
A szobában viszonylag kellemes meleg, odakint süt a nap, de foga van. Hol a boldogság mostanában? Petőfi Sándor 1845 februárjában írt Téli világ című versében a kérdést így válaszolta meg: „Barátságos meleg szobában”. Emlékszem, amikor ezt a verset tanultuk az iskolában, igazat adtunk költőnknek, hiszen az akkoriban...
2021. FEBRUÁR 1.
[ 16:41 ]
Beolvasás folyamatban