Levelek a Rózsa utcából
Álmunk, Európa

Vitathatatlan, hogy a nyugat-európai államok példaképként álltak előttünk még a régi titói Jugoszláviában is, amikor a magas életszínvonalról, emberi szabadságról, a szabad mozgásról álmodoztunk. S amikor a piros útlevél megnyitotta a határokat, azoknak a körében is volt mire irigykedni a megálmodott Nyugaton, akik itthon is jól éltek – mind a politikai viszonyok, mind az ellátás és árak tekintetében.

Több észrevétel keringett szinte szállóigeként. Például, hogy ha San Marino törpeállam köztársaságként egészen jól elvan, mint egy gazdag sziget a nagy Olaszországban, akkor Vajdaság vagy Koszovó autonómiája miért jelent megengedhetetlen veszélyt… Vagy hogy egy női bőrcsizma miért olcsóbb Bécsben, mint Újvidéken, a Londonban vásárolt selyemblúzt nem is számolva. Utóbbi anyagias észrevételek a nyugati államok együttműködésének a lényegére tapintottak, nevezetesen, hogy a politikai feszültségoldás sokkal könnyebb, ha annak megvan a gazdasági (és népjóléti) alapja. A második világháború után a két nagy ellenség, Franciaország és Németország gazdasági alapokon történő közeledése, majd újabb államok bevonásával a gazdasági és piaci közösség létrehozása folytán az emberek egyszerre jobban éltek, s a nemzetek közötti bizalmatlanság fokozatosan halványulni kezdett, különösen, hogy magasabb szinteken is magasabb hasznot hozott – szólt a megfigyelés. Mire mi sorra kerülhettünk volna ebben a folyamatban (jut eszembe erről Ante Marković legendás jugoszláv kormányfő), addigra jött az ország szétesése, a délszláv háború, a bizonytalanság, a távolodás, ami után kezdődhetett minden előlről.

Az idők azonban változnak, és az a vonzerő, ami az európai együttműködés hatására kisugárzott, kezd veszíteni a fényéből, különösen, hogy egyre több a követelés, szankcionálás, feltételszabás.

Szerbia vezető politikusai az országra gyakorolt egyre nagyobb nyomásról beszélnek. Most éppen az az aktuális, hogy álljanak a Nyugat oldalára és teljes mértékben csatlakozzanak az Oroszországot szankcionálók táborához, és most már az is nyílt titok, hogy Koszovó államként való elismerését is elvárják, cserébe mindannak, amit a közös európai piac és pénzek itteni érdekérvényesítése jelenthet. De még ha Koszovó elismerése nem is lenne feltétel, már magának az orosz elnöknek, Putyinnak az analógiája is felér egyfajta nyomással: ha a világ a nemzetközi jog alapján elismeri Koszovót, el kell ismernie Krímet is, tehát Krím elismertetésének érdekében a koszovói szerb érdekek már nem is fontosak… S annak ellenére, hogy az EU által gerjesztett számos huza-vona folytán az uniós csatlakozás ügyében nagy a fáradtság, és újabban a csatlakozás lemondására vonatkozó vélemények is erősödnek, a valós számításokban és a lelki szemek előtt is megjelenik az a realitás, ami lényegében az európai közösség iránti viszonyulást jellemzi évtizedek óta: a gazdasági haszon és érdekeltség. A beruházások, az élénk kereskedelem, a munkalehetőségek, a jobb élet reménye…

Számolni kell, persze, az újabb realitással is, nevezetesen, hogy az EU még sokáig az orosz-ukrán háború árnyékában él. Fegyvereket szállít, adományokra gyűjt, adományozói konferenciákat szervez, s Ukrajna oldalára állva Oroszországot olyan gazdasági szankciókkal igyekszik megállítani, amelyek teljesen átalakítják és gyengítik a saját gazdaságát is, és szűkítik a piacát. A világgazdaságban még inkább hanyatlik majd a szerepe, pedig már a világjárvány alatt is láthattuk a sérülékenységét. Nem csoda, hogy a magyarországi Századvég Alapítvány legújabb felmérése szerint a lakosság 89% százaléka látja úgy, hogy a szankciók nemcsak Oroszországnak, hanem magának az uniónak is ártanak, ráadásul jelentős hányada értelmetlennek és túlzottnak tartja az eddig bevezetett intézkedéseket.

Eközben márciusban az eurózónában 7,5 százalék volt az infláció (hol van már a stabil euró?), az árak pedig egy hónap alatt majdnem 3 százalékkal emelkedtek, az élelmiszerek legalább havi öttel, az energiárak pedig éves szinten csaknem 45 százalékkal, s gyakorivá váltak az emiatti tüntetésekről és útlezásárokról szóló hírek is.

Ilyen körülmények között a Nyugat-Balkán csatlakoztatása az újabb piacok és erőforrások révén már tényleg maga a haszon az EU számára.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Vagy-vagy - illusztráció
2022. ÁPRILIS 29.
[ 17:06 ]
Harmadnapon - illusztráció
2022. ÁPRILIS 15.
[ 20:19 ]
A bezdáni házunk szerény kis nappalijának a falán még mindig ott lóg dédapám, Szabó Sándor bekeretezett obsitos végelbocsátó levele, ami azt tanúsítja 1888-ban, hogy nevezett személy csaknem 18 évet szolgált katonaként a hazának. Szabó őseim szegények voltak, tehát eme szolgálat valóban a hazának szólt, a családnak...
2022. ÁPRILIS 1.
[ 18:12 ]
Épp most volt 23 éve, hogy 1999-ben elkezdtek bombázni bennünket. Bármennyire is bátornak mutatkoztak sokan akkoriban a Kis-Jugoszláviában és még a „Target” feliratú papírcetliket is kitűzték a kabátjukra, igazából senki sem akart célpont lenni egy értelmetlen pusztításban, ami után mégiscsak a tárgyalások és ENSZ...
2022. MÁRCIUS 25.
[ 15:56 ]
Nézem a képeket, ahogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy monitoron beszél a berlini Bundestaghoz. Az első, ami szembeötlik, hogy inget visel. Igaz, terepszínűt, de inget, ami alatt kikandikál a fekete trikó. Jelentős változást vélek felfedezni, eddig csupa olyan felvételeket láttam róla, amelyeken terepszínű trikóban van,...
2022. MÁRCIUS 18.
[ 14:35 ]
Beolvasás folyamatban