Tudod-e mit mondott Orbán?! Nagyon okosat mondott! – szögezi nekem megérdemelt pihenőm után kedves ismerősöm, aki szakértőként egy nyugati cégnek dolgozik itthonról. Egy ideje kicsit távol tartottam magam a mindennapi eseményektől, és megpróbáltam édes tudatlanságban élni, ezért most ezekre a megjegyzésekre némi egykedvűséggel jegyzem meg, hogy lényegében semmi újat nem mondhatott, hiszen a világ nem változik.

Tart az orosz-ukrán háború, a nyugati országok folytatják ellentmondásos politikájukat és a fegyverek szállítását az ukránoknak – miközben azok a fegyverek illetéktelen kezekbe is kerülhetnek, a magyarokat fenyegető halállistákról elhíresült kárpátaljai szélsőségesek kezébe, például. Eközben érvényesek és várhatóan bővülnek az Oroszország elleni EU-s szankciók, nő a félelem, hogy viszontválaszként a télen nem jön az orosz gáz és a fél Európa szó szerint vacogni fog, és minden megdrágul, és drágul tovább, elértéktelenítve becsületes munkánk értékét, ráadásul most már gyakorlatilag rendkívüli energia-helyzet van Szerbiában és Magyarországon egyaránt, aminek mivoltát a délszláv háború idejéből sokunk jól ismeri…

Végül megkapom a nekem szegezett kérdésre a választ. Orbán azt mondta, hogy nem szankciók kellenek, hanem béke. (A magyar miniszterelnöktől származó pontos idézet úgy hangzik, hogy nem szankciókra, hanem azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra lenne szükség.)

Mindez összecseng mindazzal, amit mi egyszerű emberek érzünk. Hogy ne lőjenek egymásra az emberek és ne fegyverkezzenek, és mindent tárgyaljanak le a tárgyalóasztalnál, mert eddig is minden háborúnak megállapodások útján lett vége, s a háború időtartamával arányosan csak az áldozatok száma és a károk nagysága növekszik, hosszú évekre előrevetítve, mire megy el az elkövetkező generációk ereje (lásd Jugoszlávia szétesését).

Hogy az idézett mondatban ismerősöm részéről lényegében a szankciókon van a hangsúly, csak akkor tudatosodik bennem, amikor elmondja, milyen nagy szenvedést okoz mindez az egyszerű „végrehajtóknak“, akiknek a törvényes felelősség terhe alatt végre kell hajtaniuk a represszív intézkedéseket, miközben az EU-s honatyák csak nyomkodják a gombokat és nem gondolják végég, mivel is jár egy-egy szanciós intézkedés a gyakorlatban. Azon túlmenően, hogy ezek a szankciók immár bumerángok minden uniós polgár számára, szakértő ismerősöm sem puszta politikai szimpátiából idézi Orbán Viktort, hanem nagyonis önös érdekből, mert a szakciók miatt éjjel-nappal dolgozik, hogy munkaadó cégét ne büntessék meg jogsértésre hivatkozva, de eközben a cég minden tranzakciót véghez vigyen az oroszokkal, mert ha onnan nem jön meg egy bizonyos alapanyag, akkor becsukhatják a boltot és munka nélkül maradnak. Arról van szó, hogy egy amerikai cég társtulajdonosa egy orosz üzletember is, a cég pedig közvetítő a tranzakcióban, és meg kell állapítani, hogy az adott orosz vajon szakciók alá esik-e a sok orosz „ics“ és „vics“ között (lásd például ezt a linket, de sok más hasonló is van: https://www.consilium.europa.eu/de/press/press-releases/2022/03/09/eu-imposes-restrictive-measures-on-160-individuals-as-a-consequence-of-russia-s-military-aggression-against-ukraine).

Mivel üzleti titokról van szó, ismerősöm nem árul el többet, viszont ezek után érdemes megnézni, mit is mond az Európai Bizottság a szankciókról a több oldalas, „rövid“ áttekintésében. Eszerint az eddig elfogadott 6 szakciós csomag orosz személyek ellen szól, gazdasági együttműködést és diplomáciai kapcsolatokat korlátoz, konkrét személyek bankszámláit fagyasztja be, az olajembargóval ki akarja vezetni az orosz kőolaj európai használatát (dolgozzanak ezen a beszerzők, a mérnökök, a szállítómunkások), kizárják az oroszokat a SWIFT-rendszerből (főjön hát a fejük a banki alkalmazottaknak, hogy hogyan is rendezzék a számlákat). Öt orosz média információs tartalmai európai átvételének és sugárzásának a tilalma már csak keserű öntet ezen a szankciós savanyú tortán, amelyre sejtések szerint hamarosan a gázembargó is rákerül (ekkor már tényleges hatás nélkül), ha az oroszok az imént felsoroltakra válaszként egyszerűen nem üzletelnek tovább Európával. Megtehetik. A háború és az európai szankciók ellenére az orosz rubel megerősödött, sőt egyes szakemberek szerint „szárnyalni fog tovább“. Ennek hatásait mi közvetlenül nem érezzük, azét azonban mindenképpen, hogy a dollár mára utolérte az eurót. Amikor 2002 januárjában az európai uniós lakosság körében kézzel foghatóan is megjelent a közös valuta, egy euróért 2 dollárt kellett adni, s Amerikának elég volt húsz év – hangsúlyosan az idei néhány hónap – és sikerült jócskán megerősítenie a pénznemét, felére csökkentve az európai munkásemberek megkeresett bérének az értékét.

S mint a szakciókból tudjuk, nem csak a bér értékét, hanem az életminőséget is, részben az energiárak, részben pedig az idézett ismerősöm éjjel-nappali kényszerű (és minden bizonnyal értelmetlen munkája) miatt. Így kerül egy politikai üzenet a valóság talajára, hogy tényleg nem a szankciók kellenek, hanem a béketárgyalások. De nem látni az akaratot, miközben Ukrajnában egyre többen halnak meg, és mi egyre szegényebbek leszünk (ismét). Oroszország pedig el fogja érni a célját.