Levelek a Rózsa utcából
Aszály
Betűméret:             

Ha nem tartana még mindig az orosz-ukrán háború, és Nancy Pelocinak, az amerikai képviselőház demokrata párti elnökének tajvani látogatása miatt nem veszélyeztetné a világot egy újabb háború – ezúttal Kína és az USA viszonylatában -, és ha szűkebb pátriánkban nem táborozna ilyen sok idegen és egyre agresszívebb vándor, ezekben a napokban bizonyosan másról sem beszélnénk, mint az aszályról. Olyan méretű a csapadékhiány, hogy most már az is esőért imádkozik, aki csak végső esetben fordul az Égiek felé.

Bizonytalanság mindenütt. Autónkkal végigsuhanunk Bánáton, megjárjuk Bácskát is, és szomorúan látjuk, hogyan semmisül meg egy év munkája a szántóföldeken. Ilyenre nem emlékszünk, ekkora szárazságot őseink sem igen tapasztalhattak. Igaz, gyerekkoromból megmaradt bennem édesanyám aggódó megállapítása, hogy „felkötözködött a kukorica”, ami azt jelentette, hogy az alsó levelek elkezdtek sárgulni, s hogy ennélfogva a csövek sem fejlődnek és telnek meg úgy, ahogy kapáláskor reménykedtek benne – de most ez egészen más.

Ürményházán azt mondják, vannak parcellák, ahol még reménykedik a gazda valamennyi termésben, de vannak, ahol nem lesz semmi. A szár még tüzelőnek sem lesz jó, mert annyira satnya – állapítják meg, s némi értetlenséggel teszik hozzá, hogy azokon a parcellákon sem sokkal jobb a helyzet, amelyeket öntöztek. A nagy forróság ott is megtette a hatását, a cső alig fejlődött valamennyit. Bezdánban arra panaszkodnak, hogy siralmasan kevés víz volt a csatornában, már onnan sem igen lehetett lehetett locsolni, de most valamennyit bepumpáltak a Dunából, mert délebben az arab bérlők – és mások is - már nagyon várják az öntözéshez kellő szintet, hogy mentsék a menthetőt.

Aki bármit is tud tenni azért, hogy legyen némi termés a földjeinken, az mindannyiunk érdekében cselekszik. Ami kis fölöslege lesz, eladja nekünk, akinek semmink sincs. Egy évvel ezelőtt még könnyelműen mondtam egy vízügyi mérnöknek, hogy vezessen vizet a szántókra a Dunából. Most már laikusan is látom, mennyire vészjóslóan alacsony a Duna is, ez a forrás sem kimeríthetetlen immár. A magyar sajtó épp mostanában ismertette az ELTE tudományegyetem kutatóinak a figyelmeztetését, hogy az aszály miatt halaszthatatlan lépéseket kell tenni. Ilyen aszály ugyanis kétezer éve nem volt errefelé – mondják. Folyamatosan csökken a talajnedvesség egész Kelet-Európában, s nekünk itt a magyar-szerb térségbe személy szerint némi mentőövet adhat, hogy a nyugat-balkáni országok, így Szerbia egyes területein kielégítő a nedvesség. Erre mondja újvidéki barátnőm, hogy amint megjelennek a szűkebb szerbiai krumpliárusok, ő rögtön bebiztosítja magát a télre, mert ha más nem lesz, krumpli azért legyen.

Úgy gondolkodunk, mint a kilencvenes években, amikor dúlt a háború, nagy volt az infláció és az embargó miatt a földeket is felárral feketén vásárolt üzemanyaggal szántották a földművesek. Akkoriban is fontos volt a tartalékok bekészítése, most is az lesz. A drágulás is elkerülhetetlen, csendes belenyugvással tudjuk ezt is. A krumpli biztosan 30-40 százalékkal, ha nem többel…

Aszály van tehát Európa jelentős területein, tudósok számítása szerint némelyjütt olyan mértékű, amilyet kétezer évvel ezelőtt tapasztalt a világ errefelé. Már ez a megállapítás is cselekvésre, termőföldjeink megvédésére int. A valamikor bőven termő vidékek sivatagosodása miatti bizonytalanság pedig sugallat is az emberiségnek, hogy ne fegyvergyártásra és háborúra pazarolja az erejét, hanem a Földünk védelmére. De mégis, háború van Ukrajnában, és egyelőre nem látszik a vége, különösen, ha a világ a baját egy másik gócra, történetesen Tajvanra összpontosítja. Ki figyel akkor már Zelenszkij ukrán elnökre, hogy az oroszok további területeket hódítanak? Tajvan ugyanis ugyanolyan fontossá válik a világnak, mint az ukrán gabona, különösen (mint látjuk) Kína igényére, hogy a most még amerikai gazdasági érdekeltségű terület 2049-ig egyesüljön vele, az „anyaországgal”.

Milyen könnyű konfliktusokat kiélezni, s milyen nehéz csillapítani azokat! És ez sajnos olyan vonatkozásban is baj, hogy megint csak eltereli a figyelmet és a pénzt a legfontosabbról: erről a tragikus éghajlatváltozásról, ami siralmas állapotokat teremtett Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, és persze, nálunk is. Hiába vártuk a hétvégén az esőt, elmaradt. A kukoricaállomány szinte megsemmisült, s azok után, hogy búzából is a negyedével kevesebb termett, ki a megmondhatója, mit eszik majd ember és jószág… De a siralmas állapotok ellenére az embereknek azért van humora, ami azt is jelzi, hogy a bizakodás szikrája megmaradt. Amikor Bezdánban sorban álltam, hogy a Vajdaság Vizei számlájára befizessem a lecsapolási illetéket, szerbül is, magyarul is viccelődve mondtuk, hogy a pénz immáron „dovodnjavanje”-ra, vagyis vízpótlásra kell, nem lecsapolásra.

Bárcsak arra fordítanák!

Egy nappal később a magyar főváros pesti rakpartjáról, egy hajóról nézem a budai várat. Az alacsony vízszint szokatlanul magasra emeli a pompás épületet, visszaverődő fényei a gazdag múlt illúzióját keltik, de a mának szólva intelmül is szolgálnak, hogy valami rendellenes dolog történik. A Duna mérhetetlenül alacsony, s mire Bezdánhoz ér, még alacsonyabb lesz. A vízpótlás stratégiai kérdés, legalább olyanannyi értelmes odafigyelést igényel határokat is átívelve, mint ezek az értelmetlen háborúk és fegyvermutogatások.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egy este Zomborban - illusztráció
2022. JÚNIUS 27.
[ 16:54 ]
Euforikus párhuzam - illusztráció
2022. JÚNIUS 16.
[ 16:22 ]
Mi másról, mint bizonytalan tervekről, a téli fűtésre való előkészületeinkről, élelmiszertartalékainkról, inflációról – mindarról, ami a háború árnyékában érint bennünket. Ezek a témáink a hétköznapokban, miközben receptünk nincsen arról, hogy hol kereshetjük a biztonságot mostanában. Ingó biztonságérzetünk...
2022. JÚNIUS 10.
[ 17:13 ]
Van egy emlékezetes romantikus filmdráma, amit aligha lehet elfelejtenie annak, aki látta. A felolvasó című filmre gondolok. Maga a történet előbb jutott el köreimhez a film révén, mint regény formájában, pedig a film alapjául szolgáló regény, Bernhard Schlink könyve magyarul is megjelent. A film néhány jelenete napról...
2022. JÚNIUS 2.
[ 16:43 ]
Nem tudunk elszakadni az orosz-ukrán háború témájától még egyszerű kávézgaztásaink közben sem. Értékelünk, kommentálunk, felidézzük a mi háborús érzéseinket, beleéljük magunkat a mások helyzetébe. Falun élve mindenki mindent tud a másikról. Igy könnyen elképzelhető, hogy gyorsan híre megy annak a helyzetnek,...
2022. MÁJUS 26.
[ 15:53 ]
Beolvasás folyamatban