Levelek a Rózsa utcából
Gondtalan élet?
Betűméret:             

Azt üzente Emmanuel Macron francia elnök a népnek a minap, hogy véget ért az a gondtalan élet, amit eddig éltünk. Mondandójához hozzáfűzte, hogy gazdasági megrázkódtatások következnek.

Ha belegondolok, a mögöttünk álló évtizedekben úgy általában véve nagyon kevés időszak volt, amikor úgy érezhettük, gondtalan az életünk és boldog időknek vagyunk részesei. Macron sem a magánéleti gondokra utalt. A mi életünk Jugoszlávia utolsó évtizedének eladósodási és gazdasági gondjai, majd a délszláv háború miatt nem a kellő képességeink hiánya, és a mi személyes ügyetlenségünk vagy felelőtlenségünk miatt vált gondokkal telivé, hanem olyan körülmények miatt, amelyekre mi átlagemberek kevés hatással voltunk, hiába igyekeztünk és vágytunk a gondtalan életre. Volt, akinél a “találd fel magad” sugallat utáni cselekvés sikeres volt, másoknál pedig kevésbé, a lényeg azonban, hogy megrázkódtatásokkal teli évtizedeket éltünk.

Ugye, régen nem kellett minden évben új iskolatáska? Szegezi nekem a kérdést kedves ismerősöm, aki nagy gyorsan elmondja, mi is kell a gyereknek az iskolakezdéshez, s a felsorolásból kihagyja az iskolatáskát, de így is eljut a 100 euróig, s azt mondja, erre majd még rájön a tanév első heteiben várható rendkívüli kiadások egész sora is. Az én generációm a hatvanas években járt elemibe, s legtöbbünknek örökölt iskolatáskája volt, igaz bőrből, és azzal az eggyel járta ki az osztályokat. Engem a zombori gimnáziumi években a bátyámtól örökölt aktatáska kísért végig. Aztán megjelentek a műanyag hátitáskák, amelyek sokkal gerinckímélőbbek, s könnyebbek is. Igaz, sok esetben örökölni sem lehet őket, mert az a követelmény, hogy a táska megfeleljen hordozója alkatának és úgy simuljon a hátára a legalább 5 cm széles pánttal együtt, hogy egyben a gyerek megfelelő testtartását is segítse. De ezzel együtt, nem kell minden évben új táska – állapítjuk meg a szeptemberi szülői kiadásokat számolva, amelyek nem csak az iskolával függnek össze. Terhelő gondokként, a gondtalan élet – ha volt ilyen – elillanását jelezvén itt vannak a napi hírek arról, hogy egész Európa energia-gondokkal küzd, nem lesz mivel fűteni és olyan ára lesz az áramnak, amit a háztartások, de legfőképp a vállalatok nem tudnak megfizetni. Ha pedig utóbbiak leállnak, akkor a foglalkoztatottaknak fizetést sem adnak, pedig a növekvő infláció miatt már most elértéktelenedett a keresetük, s mi lesz, ha most az átlag európai fizetése is annyit ér majd, mint a miénk a délszláv háború idején?...

Ha már az iskolatáskával példázódva régi időket idéztem, hadd emlékezzek arra is, hogy amikor házainkba bevezették a többfázisú áramot és kicserélték a bezdáni villanytelep által táplált, csak világításra szolgált egyfázisú vezetékeket, a háztartási gépek – mindenek előtt a villanytűzhelyek vagy resók, később a hűtőszekrények – vásárlásával mindenki számára újabb kiadási tétel jelent meg, aminek nagyságát havonta pontosan felírták. Egyszerű háziasszonyok figyelték, hogy mennyivel drágább nyáron villanytűzhelyen főzni, mintsem a nyári konyhában rőzsével tüzelve készíteni az ebédet, különösen több személyre. Németországból jött rokonoktól tanultuk a mondást, hogy “was muss dass muss”, vagyis, amit muszáj, azt muszáj, adott esetben használni kell az áramot, amikor kell, de amikor nincs rá szükségünk, azonnal kapcsoljuk le. Egyik drága barátnőm édesanyja a hatvanas évek végén egy ideig Kölnben dolgozott egy konzul házaspárnál, s ott látta, hogy a konzul úr esténként végigsétálja a szobákat és rendre lekapcsolja a lámpákat, amelyeket valaki csak úgy égve hagyott. Ilyenkor mindig megjegyezte: ha szükség van rá, világítson, de ha nincs, ne fogyasszunk feleslegesen. Most valami ilyesmire, a régi időkben már alkalmazott fortélyokra emlékeztetett a szerb energiaügyi minisztérium is, amikor ajánlásokat fogalmazott meg a vállalatok és háztartások számára egyaránt arról, hogy hogyan takarékoskodjanak az árammal. Ismétlődnek tehát a régi elvárások, ösztönös cselekvési kényszerek, s újabb terhek nyomása alatt kell még inkább fegyelmezetten élnünk.

Ezeknek az ismétlődő gondoknak a sorát figyelve egy számomra egészen új dologra is rábukkantam. Magyarországon 64 egyetemen kezdik el oktatni az idén a biztonságos esések technikáját. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke – aki az Európai Judo Szövetség elnöke is -, azt mondta, minden gyereknek joga van, hogy megtanuljon úszni, de arra is, hogy megtanuljon biztonságosan esni. És mennyire igaza van! Velem együtt sokan nem törtük volna el a kezünket, ha botlást követően képesek lettünk volna határozottan esni jól begyakorolt olyan mozdulattal, amellyel elkerültük volna a bajt. S ahogy ezt így leírom, világosan látszik, hogy ennek a hasznos képességnek az elsajátítása is az egyén ügyességének a kérdése. A “gondtalan idők” elmúltával a gyerekekhez szóló jótanács, hogy “tanulj meg mindent, amire szükséged lehet!”, most hatványozottan érvényesül, anyagiak, célzott viselkedések és ügyességi praktikák tekintetében egyaránt.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szabadság korlátozva - illusztráció
2022. NOVEMBER 29.
[ 16:29 ]
Recept - illusztráció
2022. NOVEMBER 10.
[ 17:35 ]
A lélektan szívesen fordul a beleélés és a vizualizáció lehetőségéhez, amikor fel szeretné tárni az ember rejtett bajait, vágyait, előítéleteit. A lelki egészség szempontjából fontos képesség, amikor átérezzük embertársaink helyzetét, vagy pedig ha előre vetítünk bizonyos helyzeteket, és az ezzel a kapcsolatos...
2022. OKTÓBER 26.
[ 15:26 ]
Azon gondolkodom, mi lenne velem, mit is éreznék, ha valaki eltávolítana egy számomra liturgikus értékű emléket valahonnan a környezetemből. Például a bezdáni temető kálváriájának valamelyik stációját, vagy a keresztet a Nagy és a Kis utca kereszteződésénél, amely nélkül a főútról szinte elképzelhetetlen jobbra...
2022. OKTÓBER 19.
[ 15:57 ]
Ursula von der Leyen ez év szeptemberében évértékelő beszédében azt mondta, hogy a szabadságnak nincsen ára. Alig egy hónap múlt el azóta, és vele kapcsolatban napjainkban az került előtérbe, hogy mekkora volt az ára az általa, európai bizottsági elnökként beszerzett Pfizer-vakcináknak, ugyanis a jelek szerint ez a nagy...
2022. OKTÓBER 12.
[ 15:52 ]
Beolvasás folyamatban