Borzalmas látni az égő erdőt és cserjét a görög szigeteken, ahol már a nemzetközi összefogással szervezett tűzoltás sem hatékony, a pusztítással harcolók lehülésben, esőben - vagyis a természet erejében - reménykednek, miközben a pihenni, nyaralni szándékozó szállodavendégek füstfelhőben menekülve most már csak arra vágynak, hogy haza jussanak...

Itthon pedig sehogy sem sikerül felocsudni az elmúlt napok tomboló viharai után, s még az átélt halálfélelmet és a károk miatti döbbenetet sem sikerült feldolgozni, máris jönnek az előrejelzések újabb viharokról és veszélyhelyzetekről. Mint a politikában: időnként egy valami megoldódni látszik, s utána összeomlik minden és marad az aggodalom és a félelem gazdasági bajok, infláció, bombázás, nagyhatalmi harcok ránk nézve káros hatásai, lokális háborús és világháborús veszélyek miatt.

Milyen bizonytalan világot élünk!?

„Oszlassa el az Atya, oszlassa el a Fiú, oszlassa el a Szentlélek Úristen!”- hallom vissza a gyerekkoromban viharok idején mormolt imát. Félelemmel, szorongással telve ültünk össze nagy viharok érkeztével a hátsó nyári konyhában a családunk tagjai és a vihar miatti rémületben hozzánk menekülő szomszédasszonyok, s azért imádkoztunk, hogy a fejünk fölötti viharfelhők eloszoljanak. Mi gyerekek riadtan figyeltük a villámlást, összerettentünk minden mennydörgéskor és hiába mondták, hogy amikor már a dörgést halljuk, elmúlt a veszély mert azt jelenti, hogy a villám nem csapott le ránk. De éreztük, hogy nagy a baj, s rettegve lestük a felnőttek riadt tekintetét az esetlegesen lecsapó villám miatt, amely felgyújtja a nádfedelet a házakon és hiába a zivatar, az alsó nádrétegek szárazak és a szélben a tűz gyorsan terjed, s leéghet az egész utca. Na és a lecsapó villám agyon is verhet valakit…

Azóta már nincsenek nádfedeles házak és a villámhárítók is elterjedtek, de a természet újabb veszélyekkel jön, amire a jelek szerint nincs orvosság. Ki tud szembeszállni orkánerejű széllel, pillanatok alatt létrejövő villámárral, hatalmas kidőlt fákkal, repülő cserepekkel és háztetőkkel?

A mostani július 19-ei vihar után jött a 21-ei, és sokakat érintett a környezetekben. Bezdánból azt jelentették, hogy „harakiri” van az utcánkban, letört faágak, elsodort cserepek, tetőszerkezetek szerte széjjel. Újvidék külön mese, sokan már azért esedeznek, hogy „visszakapják a fájaikat”, de ez nem lehetséges, mert a tövestől kidőlt fák helyébe kerülő új csemeték óriássá válását a mi nemzedékünk már nem éri meg. Hálás lehet, akinek az autója nem sérült, közéjük tartozunk mi is: a Balzac utcában kidőlt hatalmas fa egyik ága csak súrolta a parkoló autónk hátsó ajtaját, s a tomboló szél csak becsapta a zárt ablakunkat, az üveg nem tört össze…S fájdalmas történetről számolnak be a letarolt gyümölcsösök és veteményeskertek, a horvátországi Baranyában, Karancson a zivatar után „úszó” házak, a magyarországi Baranyában, főként a Marócsa faluban tető nélküli épületek tulajdonosai... Sokuk egy élet munkáját látják veszendőbe menni, hasonlóan a görög szigeteken tomboló tűzvész károsultjaihoz, akik azt nyilatkozzák, semmijük sem marad.

A letarolt falvak, városok nem térnek magukhoz. A baj nem törődik országhatárokkal és nemzeti hovatartozással, jön és pusztít. Szélsőséges idők, időjárások nyomasztanak.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Tusványosként ismert 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén július 22-én tartott beszédében a világpolitikai erőegyensúlyról mondta azt, hogy elmozdult, mi pedig a mi kis hétköznapi életünkről mondhatjuk, hogy mostanában nem főleg a politika billenti ki az egyensúlyából, hanem a rajtunk kívülálló természeti erők, amelyeket politikai döntések is szíthatnak. A szupercellák okozta viharokról ismert fizikai törvényszerűségek ismertetése mellett megjelennek az összeesküvés elméletek arról, hogy az extrém felmelegedésnek már nem is igazán a széndioxid kibocsátás, hanem sokkal inkább más a magyarázata, amire nekünk, kisembereknek nincs ráhatásunk.

Amit mi tehetünk, az az emberi szolidaritás sokarcú kinyilvánítása, egymás vigasztalása és segítése önkéntes munkával és anyagiakkal. Ha az mellé állunk, aki bajba került, nem csak a károkon enyhítünk, hanem lelkileg is megerősítjük, hiszen az együttérzés gyógyító erejű, s erre egyre nagyobb szükségünk van és lesz. Orbán Viktor imént említett beszédét ezekben a napokban sok vonatkozásban sokan vitatják és bírálják, egy tézisével azonban nem vitatkozik senki: az összes jó dolog az életben a másokkal való együttműködésen alapul.