Levelek a Rózsa utcából
Reményik üzenete
Betűméret:             

Miért van az, hogy időről-időre, szinte minden nemzedék a saját sorsának alakításában megtapasztalja Reményik Sándor figyelmeztetését, hogy ne hagyjuk a templomot és az iskolát? Mintha templom és iskola nem magától adódó lenne a 20. és 21. században, hanem intézményrendszer, amelyért meg kell küzdeni.

Vannak persze, gondtalannak, „sínre tett életnek” látszó rövid időszakok, amikor úgy tűnik, hogy béke és biztonság honol, ami hosszabb távra költözött közénk. Aztán jön ismét a sorscsapás és benne a feltörő ősi kötelesség, hogy templomot és iskolát nem szabad átengedni mások kénye-kedvének, mert vége nyelvnek, identitásnak, lelki háttérnek és folytonosságnak egyaránt.

Amikor a múlt század kilencvenes éveiben a délszláv háború idején a politikai beszédekben sikeresen kreált ellenségkép következményeként több vajdasági iskolában is rendszeresen fenyegették (sőt: verték) a magyar gyerekeket, és amikor a katolikus templomokban is voltak incidensek (hiszen a Vatikán is ellenség volt), akkor éreztük meg igazán Reményik Sándor Templom és iskola című versének mély üzenetét. Ki gondolta volna azidáig, hogy az Erdélyben1925-ben, Trianon után íródott vers időről-időre ennyire aktuális lesz a határon kívülre került magyar közösségekben? Előbb nálunk, később Kárpátalján, ahol nem csak most, az orosz-ukrán háború idején, hanem évekre visszamenően kérdőjelezik meg nyíltan a nemzeti hovatartozás és a magyar oktatás jogosságát, az anyanyelv használatát, merthogy elsődleges az ukrán. Pedig senki, egy nemzet tagja sem az által válik naggyá, hogy eltapossa a nálánál gyengébbet.

Igaz, az is megtörténhet, hogy a többség elszámolja magát és rá kell jönnie: a nálánál gyengébbnek tűnő erősen védi templomát, s iskoláját.

Utóbbi szerintem meg is történt szeptember 14-én az V. Budapesti Demográfiai Csúcson, amikor a világ öt kontinenséről ide érkezett politikusok, egyházi méltóságok, a témában jártas szakemberek és újságírók előtt bemutatkozott a Kárpátaljai Református Gyermekkórus, s mi mást, mint a Templom és iskola című megzenésített verset adta elő, megüzenve, hogy nem hagyják a templomot, s az iskolát. A kórust Novák Katalin magyar államfő hívta meg a demográfiai csúcsra, amikor augusztusi kárpátaljai látogatása során meghallotta őket énekelni a Beregszászon, a katolikus templomban augusztus 22-án bemutatott ökumenikus istentiszteleten. Aki nézte a demográfiai csúcsról adott közvetítést, gondolom, megkönnyezte a fellépők elszánt mosolyát, és a vers angol fordításának a színpad hátterén kivetített szövege is eljutott nemcsak a jelenlévőkhöz, hanem a politika más irányítóihoz is azzal az üzenettel, hogy bár mi magyarok megbecsüljünk a rendet, de kérdésünk is van, a költő szavaival élve: „Ti megbecsültök minden rendet, /Melyen a béke alapul. / De ne halljátok soha többé / Isten igéjét magyarul?”

Amikor a jelenlevők felállva köszönték meg a kárpátaljai kórus fellépését, a nagyvilágból érkezettek talán azt is megértették, mit jelent kisebbségi közösségekre tagoltan élniük a magyaroknak és eljutott hozzájuk a felismerés is, hogy ez az ukrajnai háború a 150 000 főnyi ukrajnai magyar közösséget is érinti.

De végül: miért van ez is, hogy a időről-időről időre a kisebbségi közösségeknek nagyobb mértékben kell elszenvedniük az adódó nagy bajokat, mint a többségnek? Alig ért véget a délszláv háború és alig múltak el az egykori Jugoszlávia más részeiről Vajdaságba települők igényeihez való alkalmazkodás periódusai, jött a migrációs válság, ami nyolc éve tart egyfolytában. E nyolc év alatt mennyi mindent kellett elszenvedniük a szerb-magyar határ szerb oldalán élő embereknek – közöttük főként magyaroknak – nemcsak az ismeretlen identitású katonakorú férfiak bizonytalanságot sugárzó jelenléte, ha nem vagyonuk tönkretétele, termésük megdézsmálása, a szántóföldjeiken sarjadó növények letaposása, egyszóval az anyagi károk miatt is, több éven át...

Az Európai Unió ugyan 2015 óta – sajtóhírek szerint több mint 130 millió euró donációt küldött Szerbiának a migránsok megsegítése céljával, ami elsősorban a nekik szánt befogadóközpontok fenntartására, élelmezésükre, orvosi ellátásukra ment el, de ebből a pénzből kellett volna, hogy “elegendő” jusson az embercsempészek megfékezésére (igaz, magára a határvédelemre küldtek még plusz 28 milliót). A jelek szerint ez nem volt elég, és az uniós szabályozási rendszer sem elrettentő, hanem inkább engedékeny a vándorok irányába, s így az embercsempészek bandákká alakulva most már valóságos háborút folytatnak, megint csak olyan falvakban, városokban, ahol a magyarok azok, akiket elsősorban veszélyeztetnek. A múlt év november 24-én délután Horgos központjában volt az első döbbenetes lövöldözés, aminek lett folytatása is. Ráadásul a veszély érzete csak fokozódik azok után, hogy most már a bolgár határ-közeli Pirot polgármestere szerint az ottani lakosságnak sem mindegy, amikor a migránsok nagyobb csoportjával találkozik. Ha már ő mondja, talán elhiszik például a hajdújárási magyaroknak is, hogy “nekik sem mindegy”, de tűrik, mert nem szeretnék veszni hagyni a templomot, s az iskolát ők sem.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Választások után - illusztráció
2024. JÚNIUS 11.
[ 22:04 ]
Erőszak - illusztráció
2024. MÁJUS 21.
[ 20:00 ]
Lelki egészség - illusztráció
2024. MÁJUS 7.
[ 20:14 ]
Az Európai Parlament a választások előtt még egy utolsót rúg Magyarországba - olvasom az egyik magyar hírportálon (vg.hu), s aztán szinte rögtön úgy is lett: az EP 399 igen, 117 nem szavazat, és 28 tartózkodás mellett április 24-én elfogadta az állásfoglalást, miszerint Magyarországon nincs igazán demokrácia, valami...
2024. ÁPRILIS 26.
[ 15:52 ]
Szeretem elolvasni a Karikó Katalinról szóló híreket. Vele kapcsolatos képzettársításom nem a Pfizer-vakcina, hanem a biológiai felfedezés, amellyel az eddig gyógyíthatatlan betegségek gyógyítását megalapozta. Na és a fürdőszoba nélküli nádfedeles ház, aminek hangulatáról oly szeretettel beszél, utalva arra, hogy...
2024. ÁPRILIS 19.
[ 13:13 ]
Szemben jön velem egy alcím a Népszava Kultúra rovatában: „Nyersen, igazán, vérre menően rendezte meg Guelmino Sándor a Nem félünk a farkastól című darabot”... Az Újvidéken született színházi rendezőhöz kötődő eseményre elsősorban a neve miatt figyelek fel, majd a téma aktualitása kapcsán újból szomorúan...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 17:20 ]
Beolvasás folyamatban