Kiegyezni a politika is tud, de kiengesztelődni csak a lélek, és ebben megkerülhetetlen szerepe van az egyházaknak - mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szeptember 22-én Pannonhalmán a bencés főapátságban a Keresd a békét és járj utána! témára tartott nemzetközi ökumenikus konferencián.

Az idézet épp egy előző napi személyes élmény kapcsán fogott meg, amikor egy fiatalembert akaratlanul is kihallgattam a buszban. Egy huszonvalahány éves fiú, feltehetően valamelyik lelki szolgálat munkatársa mesélte valakinek a telefonba, hogy kliensével a megbocsátásról beszélgetett, ami után az illető felhívta az egyébként az élet peremén élő, két éve nem látott testvérét, és felajánlotta neki, hogy költözzön hozzá és tegye rendbe az életét. „Tudod mit jelent ez! Megtörtént a csoda, a hirtelen klikk, a hihetetlen lelki fordulat, és a két testvér rendezni fogja az életét!” - mondta a fiatalember lelkendezve a telefonba, és utólag sajnálom, hogy nem volt alkalmunk megosztani az örömét, mivel még a telefonos beszélgetés előtt leszállt, magamra hagyva a gondolataimmal.

A megbocsátás képessége az egészséges lelki élet egyik legfontosabb alapfeltétele. Amikor olyasmi gyötör bennünket, amit nem tudunk megbocsátani, az meghatározza az életünket - viselkedésünket, gondolat- és érzemi világunkat - ennélfogva nem az igazi énünk szerint éljük az életünket, hiszen rabok vagyunk. Rabjai egy eseménynek, amelyhez nehezen feldolgozható intenzív érzelmek kötődnek.

A megbocsátás egyéni és kollektív szempontból egyaránt meghatározó történés az emberek életében. A kollektív megbocsátás jelentősége épp most került előtérbe, szeptember 21-e, az ENSZ nemzetközi békenapja alkalmából, ami egyben az erőszakmentesség napja is. Nem hinném, hogy ebből az alkalomból ezekben a háborús és politikai ellentétekkel teli világban kevesebb lett volna a kolletív erőszak a világon, mert az sokkal inkább a jelenleg nem látszó az emberi akarat, mint a világnapok függvénye. Mégis fontos ez a nap, mert a figyelmet az erőszak értelmetlenségére és mindenek előtt arra a tényre irányítja, hogy a negatív tettek maguknak az elkövetőknek is ártanak, ha fizikai értelemben nem is, de lelki szempontból mindenképpen (láds: veterán harcosok poszt-traumatikus stressz szindrómája).

De visszatérve az egyénre: a gyülölködő, a másikat folyton kritizáló ember nem egészséges. Valami baj van benne, körülötte és az őt körülvevő világban. S hogy ne legyen baj, arra kell a segítség, akár szakember, akár a környezet részéről. Nem volt véletlen, hogy a szeptember 14-én és 15-én tartott Budapesti Demográfiai Csúcson több szakemberis érintette ennek fontosságát. A család a biztonság záloga - hangsúlyozták -, ám lehet biztonság ott, ahol a családtagok megosztottak, egymás támogatása helyett bántják egymást? Persze, hogy nem, hiszen a család - Jordan B. Peterson klinikai pszichológus szavaival élve - a mentális egészség és identitás egyik meghatározó formája, és harmonikus egyensúlyba csakis az őszinte kommunikáció segítségével kerülhetünk. Tegyük hozzá: a harag, a sértettség, a kirekesztettség stb. érzésének hatása alatt nincs őszinte kommunikáció.

S itt jutunk el Freund Tamásnak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének üzenetéhez, aki szerint a memóriánk mindent tárol, de élénken azokra - akár évtizedekkel előtti - eseményekre emlékezünk, amelyekhez intenzív érzelmek kapcsolódnak. „Amennyiben viszont valami emocionálisan neutrális dolog történik velünk, azt másnapra már elfelejtjük” - mondta a magyar tudós, utalva az internet veszélyeire, aminek információáradatával rendkívül elszegényül belső érzelmi világunk.

A megbocsátás tehát nem az a kategória, amihez nem kötődnek intenzív érzelmek. S ez egyben a mibenlétének a lényege: bizonyos érzelmek azonosítása, feldolgozása, elengedése, és más, kellemes érzelmekkel való behelyettesítése, például a haragos iránti kiengesztelődéssel. Ekkor történhet csoda, amiről a fiatalember beszélt a buszban. Egy pozitív színfolt negatívumokkal teli világunkból.