Szinte minden darázsfészeknek tűnt, amihez az ember nyúlt azok után, hogy Magyarországon kiderült a pedofil-ügyben elítélt megkegyelmezésének a ténye. Merthogy gyermekbántalmazásért nincs kegyelem, hibás döntése miatt le is mondott Novák Katalin államfő, és vele együtt a volt igazságügyi miniszter, Varga Judit is, aki szintén felelős volt a kegyelmi kérdésben.

Hogy mi is történt valójában, és hogy egyáltalán hogyan is kerülhetett szóba egy, gyermekek kárára elkövetett szexuális bántalmazást elkendőzni próbáló elítélt kegyelmi ügye, az még ma is talány, de e talánnyal összefüggésben volt még egy lemondás: Balog Zoltán református püspök is lemondott egyházának Zsinatában betöltött lelkészi elnöki tisztségéről (püspöki posztjáról egyelőre nem), merthogy ő is hibázott, amikor rossz tanácsot adott az államfőnek.

Nem tudhatjuk, milyen szálak fonódtak itt össze. Lehet, hogy csak puszta befolyás és befolyásolhatóság manifesztálódot. Lehet, hogy később felszínre kerül még további emberek felelőssége, de ennek feszegetése a politika dolga. Ennél sokkal fontosabb arra figyelni, hogy milyen újdonságot tud még belevinni a magyar törvényhozás a gyermekvédelmet érintő törvények sokaságába, hogy az ne csak a vitatható kegyelmi döntések lehetőségét zárja ki, hanem a gyakorlatban követhető módon rendezze el a kiszolgáltatott gyermekek védelmét.

Az ENSZ 1989-ben fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt a gyermek életben maradásának, fejlődésének, védelmének és közösségi életének a minimumáról azzal a szándékkal, hogy a világ jobb legyen a gyerekek számára. Erre a szándékra épülve születettek azóta új törvények, új előírások, amelyek nem bizonyultak elegendőnek. S emiatt nem ideológiai hovatartozásuk szerint hibáztathatók a kormányok vagy a hatalmi pártok. Csak a magyar példánál és a pedofiliánál maradva: a sajtóban több cikk látott napvilágot a Fidesz-kormányzat előtti, illetve az aktuális ellenzéki pártokhoz kötődő ügyekről is, amelyekből kiviláglik, hogy hatalmak változhatnak, a baj jelen maradhat.

A most előrevetített magyar törvényhozási folyamatban is bizonyára ezernyi kétely merül fel, lévén, hogy minden ember egyedi, így a gyermekbántalmazás eseteinek és következményeinek a feltárása is az, s ezekhez képest a megelőzés még bonyolultabb. Mint olvasom, megszigorítani szándékoznak a gyermekintézmények vezetőinek kinevezését és pszichológiai alkalmassági vizsgálatot követelnek vezetők és nevelők tekintetében. S milyen igazuk lesz! Itt egy friss példa a mi környezetünkből: Zomborban épp most folyik a per egy Hódságon történt olyan esetről, amelyben a vádlott egy fiatal pedagógus asszisztens (tehát nem egy intézményvezető “bácsi”), aki a vád szerint 2022 és 2023 között óvodáskorú gyermekek kárára követett el szexuális bűncselekményt - miközben azt a szülők sokáig nem vették észre.

Volt idő, amikor újságíróként és civil önkéntesként intenzíven foglalkoztam a gyermekek és felnőttek (elsősorban a nők) kárára elkövetett testi és lelki bántalmazás kérdésével. S mondhatom, egyezmények és jogszabályok ellenére a körülöttünk levő világ sok tekintetben az ENSZ 1989-es nagy lépése utáni évek során sem vált jobbá sem felnőtt, sem gyerek számára.

Gyakran csak érezzük, hogy valami nincs rendben, de nem tudjuk megnevezni, mi áll az érzés mögött, ezért lappanghat valami rossz több éven át is az életünkben. Megtörténik, hogy mi magunk fojtjuk el a kellemetlen érzéseket azzal, hogy a kiváltó okokat töröljük az emlékezetből.

Tovább adok egy megtörtént esetet, amelyet egy zágrábi terapeutától hallottam egy konferencián és mélyen belém vésődött. Jó lenne megjegyezni. A terapeuta egy negyven körüli anyukát kezelt, aki bűntudata miatt fordult hozzá. Történt ugyanis, hogy az anyuka addigi családi körülményei megváltoztak és egy kényszerhelyzetben a nagybácsiját kérte meg, vigyázzon a kislányára. A nagybácsi meg is tette a “szívességet”, ám a kislány magába zárkózva, leverten ment vissza az édesanyjához, aki türelmes kérdezősködés árán kikövetkeztette, hogy a nagybácsi szexuális bántalmazó. A történet itt nem ért véget. Ahogy a kislány panaszai elhangzottak, az anyuka rájött, hogy a nagybácsi ugyanazt csinálta vele is, amikor kislány volt, ám ő azt nem mondta el senkinek, magába fojtotta és kitörölte. Ha emlékezett volna, a gyerekét biztosan nem bízza a bántalmazóra. Bűntudata oly mértékben elhatalmasodott, hogy sem anyai, sem családfenntartói funkcióját nem látta el, külső segítségre volt szüksége.

Ez az eset is szemlélteti a megelőzés fontosságát, a gyermekek kárára elkövetett bűncselekmények bonyolultságát, s hogy intézmények és családok egyaránt érintettek lehetnek: ha elakad a folytonos odafigyelés, a baj akár évekig lappanghat, s darázsfészekké válhat testben és lélekben, családban és közösségben.