Sport
KERÉKPÁRSPORT : Armstrong milliókat fizet, így elmarad a per
Betűméret:             

Egybehangzó médiaértesülések szerint a doppingolással lebukott ex-kerékpáros, Lance Armstrong ötmillió dollárt fizet az amerikai kormánynak, s ezzel elkerüli az ellene indított kártérítési pert, amely május 7-én kezdődött volna.

A Washington Post és a New York Times is azt írta, hogy megszületett a megállapodás az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumával.

A kormány eredetileg 100 millió dolláros kártérítést szeretett volna kapni a 46 éves Armstrongtól. Az illetékes minisztérium csalással vádolta meg a volt sztárkerekest, mondván, milliókat fogadott el az őt és csapatát szponzoráló amerikai postától (US Postal Service), miközben doppingolással érte el sikereit a Tour de France-on.

Armstrongot az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége 2012-ben megfosztotta mind a hét Tour-elsőségétől, és örökre eltiltotta a sportágtól, miután kiderült: a sporttörténelem egyik legkifinomultabb doppingcsalását követte el. A sportoló sokáig tagadta, hogy bűnös lenne, 2013 januárjában azonban beismerte, hogy tiltott szerek használatával érte el a sikereit.

A per megindítása Armstrong korábbi csapattársa, Floyd Landis 2010-es vallomása után vált lehetségessé. Az alku szerint a "besúgó" kerékpáros még anyagi ellenszolgáltatásra is számíthat, a mostani hírek arról szólnak, hogy Armstrong 1.65 millió dollárt fizet neki.

Egy jelentés szerint az amerikai posta 2000 és 2004 között mintegy 32.3 millió dollárt adott Armstrong csapatának. A kerekes szerint azonban a US Postal tudott a doppingügyekről, és azt kifogásolta, hogy a győzelmek reklámértéke messze meghaladja az állami cég arculatát érő veszteséget.

Az ex-kerékpáros a különböző kártérítési eljárások során már 20 millió dollárt vesztett, A Washington Post azt írja, hogy a mostani megállapodással minden, Armstrong elleni ügy lezárult. (NSO)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Đoković menesztette horvát edzőjét - illusztráció
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:18 ]
Minden jegy elkelt a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 19 órakor kezdődő, Koszovó elleni barátságos mérkőzésére. "Ahogy pénteken Törökországot, úgy kedden Koszovót is telt ház előtt fogadja a magyar csapat, miután minden belépő gazdára talált" - tájékoztatta az MTI-t Sipos...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 11:27 ]
Vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Csen Hszü-jüant, a kínai nemzeti futballszövetség korábbi vezetőjét - jelentette a kínai állami média kedden. Csent egy életre megfosztották politikai jogaitól, és minden személyes vagyonát elkobozzák - áll a közép-kínai...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 8:30 ]
Dárdai Márton, aki pénteken este, a törökök ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen debütált a labdarúgó-válogatottban, azt mondta, egyedül hozta meg a döntést arról, hogy a magyar nemzeti csapatban szeretne szerepelni. Az M4 Sportnak adott interjúban a játékos, aki a német másodosztályban, az édesapja, a...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 11:04 ]
Beolvasás folyamatban