Sport
TENISZ: Cicipasz Zverevet is legyőzte Torontóban

A görög Sztefanosz Cicipasz a korábbi világelső szerb Novak Đoković után a címvédő Alexander Zverevet is legyőzte az 5.3 millió dollár összdíjazású kemény pályás torontói férfi tenisztornán.

A 19 éves játékos – aki Đokovićot megelőzően Dominic Thiemet is elbúcsúztatta – 2 óra 29 perces meccsen kerekedett felül német riválisán úgy, hogy a második szettben két mérkőzéslabdát hárított. Az ifjú görög a legjobb négy között a wimbledoni döntős Kevin Andersonnal csap össze.

A világelső Rafael Nadal nem sokkal rövidebb mérkőzésen, 2 óra 20 perces csatában múlta felül a horvát Marin Cilicet, aki az első játszmát nagyszerű tenisszel 6:2-re megnyerte, a második és a harmadik szett végén azonban fontos pillanatokban elveszítette az adogatását, ami a kieséséhez vezetett (2:6, 6:4, 6:4). Nadal ezzel a győzelemmel biztossá tette helyét a novemberi ATP-világbajnokságon, míg Torontóban az orosz Karen Hacsanovval találkozik az elődöntőben.

A női világranglista éllovasa, Simona Halep is bejutott a legjobb négy közé a Rogers Cupon, de ehhez elő kellett húznia a legjobb játékát. A román hölgy az első játszmában 5:4-es hátrányban volt a francia Caroline Garcia ellen, onnantól azonban tíz játékból kilencet megnyert, így kevesebb mint másfél óra alatt lezárta a meccset (7:5, 6:1).

ATP 1000-ES TORNA, TORONTO (5 939 970 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ :
Nadal (spanyol, 1.)–Čilić (horvát, 6.) 2:6, 6:4, 6:4
Hacsanov (orosz)–Haase (holland) 6:3, 6:1
Anderson (dél-afrikai, 4.)–Dimitrov (bolgár, 5.) 6:2, 6:2
Cicipasz (görög)–A. Zverev (német, 2.) 3:6, 7:6 (13–11), 6:4

WTA-TORNA, MONTREAL (2 820 000 dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ (ÁGRAJZ SZERINT)

Halep (román, 1.)–Garcia (francia, 6.) 7:5, 6:1
Barty (ausztrál, 15.)–Bertens (holland) 6:3, 6:1
Stephens (amerikai, 3.)–Sevastova (lett) 6:2, 6:2
Szvitolina (ukrán, 5.)–Mertens (belga, 14.) 7:5, 6:3 (NSO)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Fucsovics Márton három szettben legyőzte Hubert Hurkaczot a Cincinnatiben zajló kemény pályás tenisztorna első fordulójában. A világranglista 48. helyén álló magyar 4:6, 6:3, 7:6-ra nyert a 114. helyen rangsorolt lengyel ellen.Fucsovics elvesztette az első szettet, a másodikban azonban egyből brékkel kezdett, nem is engedte...
2018. AUGUSZTUS 15.
[ 8:38 ]
Az idegenbeli 1–1 után Felcsúton a gól nélküli döntetlen is elég volt a továbbjutáshoz a Mol Vidi FC-nek a Malmö elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján.A következő körben a görög AEK Athén vár a magyar csapatra, amely ha akkor is továbbjut, a BL, míg ha kiesik, az Európa-liga csoportkörében...
2018. AUGUSZTUS 14.
[ 23:12 ]
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a szezon végén befejezi Formula–1-es pályafutását.Alonso egy visszaszámlálós posztot osztott meg a minap, utalva ezzel keddi nagy bejelentésére. Követőinek nem kellett több, egyből elindultak a találgatások, hogy hol folytatja a McLaren...
2018. AUGUSZTUS 14.
[ 18:44 ]
Beolvasás folyamatban